Forrás, 2001 (33. évfolyam, 1-12. szám)

2001 / 5. szám - Fehér Zoltán: „Tenger közepén pacsirtafészek” (Archaikus magyar elemek Bátya kétnyelvű folklórjában)

néprajzosok is végezzenek a bulgáriai „törökök" között kutatásokat. A Balkánról Magyarországra felhúzódó katolikus délszlávok körében is gyanítható valamiféle „keleti" hatás, s ennek a hatásnak egy része még a balkáni „őshazában" érhette őket. A Szent István-ország- ban ez a hatás a többségi magyarság következtében még csak fokozódott, miként azt Bátya példája is bizonyítja. A Boszniában, Dalmáciában, Szlovéniában, Horvátországban megért magyar hatások közül jelentős volt a törökkori kényszer-migráció. „A török világ szinte letépte a magyarságot földjéről, írta Princz Gyula. Nagy tömegeit a Balkánra hajtotta, ezzel a Balkán népeibe beolvasztotta. Ennek az embertömegnek a mértékét, a török időkben évi tízezer főre becsülik."

A felköltöző katolikus délszlávokat azonban régebben is érhette „keleti" hatás. Tudjuk, hogy a pentatónia zenei anyanyelvűnk alaphangneme. A magyarság ezt vándorlása során egy török fajtájú néptől vette át. E hangsor a muraközi szlovénok, a somogyi horvátok és a Kalocsa környéki rácok zenei anyanyelvének is alapja. Ezt a hangsort, a hozzá való vonzódást az említett népcsoportok nem a mai hazájukban vették át tőlünk, hanem balkáni szülőföldjükről hozták magukkal. Éppen úgy, mint azokat a keleti néphit-elemeket, amelyekről az előzőekben szóltam. Bátyán például ismernek egy szép ereszkedő dallamvonalú pen- taton dallamot, amelynek szövege a Szarajevó melletti folyó túlpartján legelésző szarvasról szól. A dallam egyébként régi stílusú pentaton volta ellenére a magyar népzenétől idegen. Bartók a román népzenében előforduló pentaton dallamokkal kapcsolatban tette föl a kérdést: „Honnan került..., hogyan hatalmasodott el annyira a magyar, vagy mondjuk »északi török-tatár« pentaton stílus? Vajon csak a magyarok révén? Vagy valamilyen más nép révén? Vagy talán éppenséggel több felől jövő közös hatással volna itt dolgunk?" A mi esetünkben - szerintem - egy hajdani elszlávosodott, magyarral rokon onogur nép lehetett a forrás, amelyik már beszélt anyanyelvét feladta, de zenei anyanyelvét és ősi lelkének néhány formátumát még megőrizte. A hajdani onogur nép egy töredéke ugyanis 670 körül Kovrát onogur kán ötödik fiának vezetésével épp Dalmáciában telepedett le. Az ő népzenéjük épp úgy pentaton lehetett, miként a Vardar folyó vidékére letelepült, Anonymus által Csabamagyarának, a XI-XII. századi bizánci forrásokban vardarióta türköknek nevezett népé.

Bátya (és a közeli Dusnok) népének antropológiai adatai is furcsa meglepetéssel szolgálnak. A sok délszláv eredetű családnév és a történeti adatok 17-18. századi délszláv beköltözésről tanúskodnak. Ennek következtében a dinári típusnak kellene meghatározónak lennie a lakosság körében. Annak ellenére, hogy Bátyán és Dusnokon a dinári rassz aránya magasabb, mint a Kalocsa környéki átlag, azonos a színmagyar Homokmégyen és Ordason mért átlaggal. Henkey Gyula antropológiai mérései alapján kijelenti, hogy Bátyán és Dusnokon, valamint a szlovák jellegű Miskén „a törökös magyarokkal kapcsolatba hozható típusok közül a turanid áll az első helyen, az előázsiai (armenid) gyakorisága mindhárom helyen jelentős."

Ha már írásom elején a bátyai folklórban véltem megtalálni azt a „kapu"-t, amelyről a Kalevalára nyílik kilátás, álljunk meg kis időre a valóságos régifajta bátyai kapunál. Mit látunk onnan? Azaz valóságos már nincs is, hiszen az utolsót tavaly tüzelte el egy régi ház jövevény gazdája, így ez is fogalommá, „bibliográfiai adattá" vált. Azért még megkísérelhetjük innen is a vizsgálódást, talán nem is eredménytelenül.

A Kalevala Csodamalom vagy Szampó című epizódjában ugyanis megteremtődik „a virágtetős fenyőfa", amelynek „Tetején a hold tündököl, / Ágain álldogál a Göncöl". Erre kell feljutnia Vejnemöjnennek, miként a mi égigérő fát megmászó mesebeli kiskanászunknak, hogy elnyerje - no, nem a királylányt - hanem „Észak szép leányát", akinek „Hold fénylik a homlokáról, / Melléről a nap világol, / Válláról a Göncölcsillag, / Hátáról hetevény csillog." A magyar néphitben is megtalálható, uráli eredetű világfáról van itt szó. A református temetőink bizonyos fejfáihoz hasonló magyar antropomorf kapufélfák a világfa földi másai voltak. Rendszerint három állott belőlük a telek határán, mágikusan őrizve azt, miként három

88