Forrás, 2001 (33. évfolyam, 1-12. szám)
2001 / 5. szám - Fehér Zoltán: „Tenger közepén pacsirtafészek” (Archaikus magyar elemek Bátya kétnyelvű folklórjában)
hész) és legfőképpen a garabonciásokról és táltosokról szóló mondakincs. Ugyanakkor a délszláv vilékről, moréról, hálóról alig került elő hiedelemmonda. Ennek a műfajnak a bemutatása szétfeszítené írásom kereteit, ezért ettől eltekintek. Bátya kettősgyökerű népi kultúráját mindezeken fölül mégis népdalkincse reprezentálhatja leginkább. Az 1991-ig gyűjtött dalok 29%-a a magyar régi stílust képviselik. A pentatónia pedig az anyag 18%-ában fordul elő. El itt a különleges, úgynevezett dunántúli pentatónia is. Sok olyan nem kivintváltó, kishangterjedelmű dallamot ismernek, amilyenek a környék magyar falvaiban már nem gyűjthetők. Ezeket gyakran csak rác szöveggel éneklik. Hasonló jelenséget Bartók 1934-ben a muraközi horvát népzenében figyelt meg. Európa népei szellemi rokonai egymásnak - mondja egy élet kutatásainak summáza- taként László Gyula. „A magyar nép »anyai ágon« európai, »apai ágon« ázsiai". De vajon őriztünk-e meg valamit „apai", ázsiai örökségünkből? Hogy Vargyas Lajos szavait idézzem: Él-e még nyugati kultúránkban keleti hagyományaink némi töredéke. A kérdés régóta foglalkoztat bennünket. A 19. század magyar tudományossága Herder nyomán „a népköltészetben az írásos történelem előtti múlt kútfejét látta." Nem csoda, ha e század végére kialakuló néprajztudomány történeti érdeklődésű lett. Az írásom alapjául szolgáló, részben idézett bátyai népköltészeti adatok jelentős része rác nyelvű. Én mégis megpróbáltam ezekben a sokszor igen régi magyar, illetve keleti elemekre rámutatni. Szabad-e keleti örökségünk morzsáit szomszédainknál, nemzetiségeinknél keresnünk? Én mindenesetre megpróbáltam, s ha csak néhány sejtésem megállja a későbbi tudományos vizsgálatok próbáját, nem dolgoztam hiába. Hasonlóképpen jártam el, mint a 90 éves, máig legvitatottabb és évtizedekig hallgatásra kényszerített magyar néprajzkutató, Lükő Gábor. Ő az, aki időről-időre meglepő hipotézisekkel és újszerű megközelítésekkel lepi meg a tudományos világot. O az, aki bukaresti egyetemi tanulmányai és romániai néprajzi gyűjtései alapján a legalaposabban ismeri a román folklórt. Épp ezért annak számos archaikus eleméről állípította meg, hogy azok a keleti nomád népek kultúrájából, vagy éppen tőlünk kerülhettek oda. Talán nem túlzás, ha azt mondjuk, hogy a román folklór az elsüllyedt magyar ősköltészetnek is számos elemét őrizte meg. Ha szomszédaink néprajzát vizsgáljuk, a magyarság néprajza is mélyebb dimenziót kap, hisz az együtt eltöltött ezer esztendő nem múlt el fölöttünk nyomtalanul. Amikor Kosa László a magyar és a szomszéd népek interetnikus hatásainak vizsgálatát veszi számba, megállapítja: „A magyar - délszláv néprajzi kapcsolatok kutatása igen töredékes." Érdemes volna pedig az ilyen irányú kutatás, különösen pedig a nyugati keresztény kultúrkörbe tartozó horvát-szlovén kapcsolatok területén. Ezekkel a katolikus délszláv népekkel álltunk ugyanis Kárpát-medencei történelmünk kezdetétől a legintenzívebb kapcsolatban. A kereszténységet terjesztő papok is leggyakrabban szlovénok, horvátok voltak. Erről nemcsak jövevényszavaink tanúskodnak. Az államalapítás után fokozatosan terjeszkedő magyar királyság bekebelezte Horvátországot, Dalmáciát és Boszniát is. így az itt élő népek, kisebb- nagyobb megszakításokkal évszázadokig a magyar szent korona fennhatósága alatt éltek. Ennek következtében „Szlavónia, Horvátország északi és észak-keleti részén a magyar népi műveltség befolyásolta a horvát népi kultúrállományt" - írja Gunda Béla Milovan Gavazzira hivatkozva. Nemcsoda, hogy a délszláv epikus énekek több magyar történelmi hős nevét megőrizték. Bátyán például él egy rác nyelvű balladaszerű ének Mátyás király és a váradi bán, Dóczi Péter párbeszédéről, s a dallam a „magyar" pentaton hangsoron szólal meg. Attila hun király kardjáról nemcsak a szlovénok meséltek - miként erről Bellosics Bálint század eleji gyűjtéséből tudunk -, de Bátyán is. A Balkán máig fortyogó néprajzi konglomerátum. A déli szlávságba beolvadt különféle népek azonban még évszázadokig őriznek valamit ősi sajátságaikból. Henkey Gyula bulgáriai tatárok között végzett antropológiai méréseinek eredményei a magyarországi kunokkal való kapcsolatokat valószínűsítik. Györffy István már 1929-ben javasolta, hogy a magyar 87
