Forrás, 2001 (33. évfolyam, 1-12. szám)
2001 / 5. szám - Bombitz Attila: Akiről tudunk, akit sohase láttunk (Esterházy Péter: Harmonia Caelestis)
Bombitz Attila Akiről tudunk, akit sohase láttunk Esterházy Péter: Harmonia Caelestis „...mindenre neki kell emlékeznie, mindenkire, övé az édesanyja emlékezete, övé, lia akarja, ha nem, az édesapjáé, övé a szomszéduké, övé az önkéntes rendőré, minden..." (Hrnbal könyve) „Rajuk rakódott az idő, a nagyapjuk ideje, a nagyapjuk nagyapjának az ideje, a história ideje, az ország ideje..." (Hrnbal könyve) Esterházy Péter új könyve az összhang, a kölcsönös megértés és a béke regénye. Ellentét nélküli, barátságos jó viszonyt teremt dolgok, világok, és a mondatok között. Igaz és hamis, történelem és történet, regény és könyv közt. Két (vagy több) ember közt. Az apák közt. Az apák és a fiúk közt. Az apa és a fiú közt. E könyv e szentség lelke. Olvasd el újra a második részt, csak hogy tudd, mi az apa feladata. Vagy: mi lesz a fiú feladata. Hogy olyan egy férfi: szerez, megold, ellát, oszt. És mindent el tud helyezni a világban... Nem könnyű feladatok elé állít a Harmónia Caelestis, miközben minden pátoszt és fenségest mellőzve beszél alapvető dolgainkról. Példálózik, demonstrál, mesél, felsorol, absztrahál, analizál - látszólag vég és eredmény nélkül. De a vég mégis ott van kezdettől az eredményben. Az az 'én', akit bár mindvégig tudunk, de sohase látunk, közvetíti önnön harmóniáját: a megfoghatatlan, az arcélét kirajzolódni sem engedő valaki belső kiegyensúlyozottságát és békéjét. Hogy legyen, mi nélkül nem vagyunk. __az a centrális lényeg, hogy a világon mindenki, az utolsó szálig mindenki Jézus Krisztus, és mindenki föl is van feszítve... és hogy a fiú erről ne feledkezzék meg, történjék bármi, ezt ne merészelje elfelejteni." Olvashatjuk az Első könyv 333. szövegének zárlatában. Harmonia az égben az eltávozottnak. „E könyv helyszínei, a csípők és vízesések, eseményei, szereplői valóságosak, a valóság szerintiek, megfelelnek a valóságnak, például édesapám paripája tényleg megcsúszott az augusztusi vízmosás sarában. Édesapám fia semmit nem talált ki, és ha, megrögzött szokás szerint, a regényírás felé kanyarodván a képzeletére hagyatkozott - hogy például édesapámat a maga állata, paripája hordja a hátán, s ez a paripa: az ő természete, egyéni meghatározottsága, aki tehát édesapámat ismerni akarja, ne a ruha szabását nézze, ne eltanult mozdulataira figyeljen, hanem vegye szemügyre annak titkos paripáját -, azonnal úgy érezte (édesapám fia), az így írtakat ki kell hajítania. A nevek is valóságosak (édesapám). Minthogy a könyv írása közben erős viszolygással viseltetett minden kitaláció iránt, egyszerűen képtelennek bizonyult az eredeti nevek, melyek elválaszthatatlannak tűntek valós viselőiktől, megváltoztatására. Lehetséges, lesz, ki nem fog örülni, hogy saját nevén, keresztnevén szerepel e lapokon. Édesapám fia erre nem tud mit mondani. Csu74
