Forrás, 2001 (33. évfolyam, 1-12. szám)

2001 / 5. szám - Pünkösti Árpád: Rákosi mentében (Az 1956-os lemondás legendái és a valóság)

Az a szóvicc járta, hogy Mikojan díszmagyart hozott Rákosinak, hogy lássa mentében.

Mivel Mikojan a Politikai Bizottság-tagjai közé dobta a gyeplőt, taktikai csata kezdődött arról, hogy ki lesz Rákosi Mátyás utóda. Eddig csak áttételesen, szovjet vezetők, vagy követségiek körötti sündörgéssel befolyásolhatták a személyi döntéseket - de nem a pártvezető kilétét! A magyar pártvezetésnek első ízben kellett egy ilyen horderejű hatalmi kérdést megvitatnia. Nehezen szállt fel a füst. A Politikai Bizottság július 12-én elkezdett, s Mikojan jövetele miatt befejezetlenül hagyott ülése 13-án nem jutott dűlőre, így végül ez az ülés három napig tartott. A történteket nem jegyzőkönyv, nem valamelyik jelenlévő visszaemlékezése őrizte meg, hanem a jól tájékozott Mikojan jelentése. A szovjet pártvezető feltehetően 13-án maga is részt vett a PB-ülésén, de nem szólt bele a vitába. Az is lehet, hogy Gerőt nemigen akarta, Kádárt nem merte jelölni, az előzőleg szűk körben már elutasított Hegedűst pedig nem kívánta a magyarokra erőltetni. Mindenki tudta, hogy úgy is ő - azaz Moszkva - szentesíti a döntést. Akkor meg minek szóljon bele, amíg nem muszáj? Mikojan szerint Gerő a „lelke mélyén mindvégig a saját jelölése mellett volt", ezért pár órával azután, hogy ő maga is elvetette Hegedűs első titkári jelölését, komolytalanul őt javasolta, az esélytelent - a vetélytársat, Kádárt pedig valamiképp „elfelejtette". Rákosi ugyan bizonytalankodott Kádár jelölésével, de végül „nem is kapott támogatást". Mivel a PB nem akarta, hogy a tapasztalatlan Hegedűs kerüljön az élre, maradt Gerő.

Bármennyire távol tartotta is Mikojan magát a döntéstől, a PB nem merte a feltehetően leginkább áhított, de mégiscsak bélyeges Kádárt jelölni (a kettősjelölés, az az eretnekség, hogy Gerő és Kádár között válasszon a Központi Vezetőség utólag sem jutott senki eszébe). Mikojan megjegyezte, hogy az ülés után, július 14-én csak Rákosi és Hegedűs tájékoztatta őt a PB határozatáról. Gerő nem kereste fel, csak azt üzente, ha a szovjetek nem tartanák célszerűnek a jelölését, akkor visszalép. A PB tehát Gerőt ajánlotta a lemondott RM utódjának, és ahogy azt Mikojan szűk körben javasolta, „fiatal, magyar nemzetiségű elvtársakkal" kívánta kiegészíteni a pártvezetést. Eltökélték azt is, hogy csapást mérnek az „ellenséges csoportokra", az ellenzékre stb., stb.

Rákosit az is bántotta, hogy Mikojánnak nem tetszett Nagy Imre kizárása a pártból - ráadásul még tárgyalt is vele. O pedig rettegett: „Rákosi megy... Nagy Imre visszajön." De ez odébb volt.

Külön elemzést érdemel RM visszaemlékezése a leváltásra. Azt elismeri, hogy nélküle talán könnyebben megbirkóznak az ellenséggel, de kiválása „megnöveli bátorságukat és étvágyukat". Atvillant az is az agyán, hogy Tito követelte a fejét. Mindegy, Mikojan ajánlatakor számára világos volt, hogy „befejezett ténnyel" áll szemben. A PB-vel közölte, „milyen javaslatot kaptunk", és azt is, hogy ezt elfogadta. „Az elvtársak nagyon meg voltak lepetve (sic!)." Két oldallal később azt írja: „Amikor a Politikai Bizottságban előadtam azt a tervet, hogy felmentésemet kérem (anélkül, hogy ismertettem volna Mikojan e. küldetését), néhányan megemlítették, hogy ilyesmi már az ő fejükben is megfordult". (Mikojan szerint az egész testület helyeselt.) „Azonnal felmerült - írja Rákosi -, hogy írem volna-e helyes, ha számomra valami megtisztelő pozíciót kreálnának, például pártelnöksé56