Forrás, 2001 (33. évfolyam, 1-12. szám)

2001 / 5. szám - Kapuściński, Ryszard: Lapidárium IV. (1. rész — fordította Szenyán Erzsébet)

Manapság gyakran másként értelmezzük a határokat. Számos európai és afrikai régióban a csere, a kereskedelem, az együttműködés színtereivé váltak, olyan helyekké, ahol az emberek oda-vissza közlekednek.

A határ napjainkban a béke esélye - még háború idején is. Saját szememmel győződtem meg erről nemrég Libériában. Két harci csapat - úgy igazából felfegyverzett gyerekek - fegyvereiket saját területük határán hagyva, kölcsönösen átjártak egymáshoz Coca-Colát és zöldséget vásárolni.

Paradox módon nagyon gyakran éppen a határ őrei - a katonák és a vámosok - azok, akik a határokat megszüntetik. Ez, sajnos, összefügg a korrupcióval. „Akar vízumot? Húsz dollárért kaphat".

A terület fogalma bizonyos értelemben már nem kötődik az erő fogalmához. Valamikor az erőt és a presztízst hatalmas területek birtoklása adta. Ez ma már senkit sem érdekel. Szudán a legnagyobb afrikai ország, ugyanakkor az egyik leggyengébb is. Manapság az számít, hogy milyen gazdag az adott ország, mekkora a külkereskedelmi forgalma.

Az emberek boldogulni próbálnak a legnehezebb helyzetekben is. Élnek. Boltokat nyitnak. Miközben normális életre törekszenek, újra értelmet adnak annak, ami már évszázadokkal korábban létezett. Újraszervezik azt, ami mindig is piac volt, visszatérnek a kereskedők és utazók egykori útvonalaira, amelyek a világ legegyszerűbb módján a legrövidebb távolságot jelentik két hely között, s e távolság legyőzéséhez nem volt és ma sincs szükség semmiféle technológiára. Ugyanakkor nagy fegyelmezettségről, ügyes szervezésről és rendezettségről tesznek tanúbizonyságot.

Kiválóan példázzák mindezt az 1996-os események, amikor is Zairében a tutsi törzs tagjai arra kényszerítették a hutukat, hogy Ruandába meneküljenek. Nagyon jól emlékszem arra az újságban közölt fotóra, amely hagyományos színes ruhába öltözött, minden vagyonukat a fejükön cipelő menekültek tízezreinek fegyelmezett menetét ábrázolta. A sötét felhőkkel borított ég alatt vonuló menet mérföldeken át húzódott. Nem szervezte azt meg semmiféle helyi hatóság vagy valamilyen humanitárius szervezet. Azok az emberek egyszerűen elszánták magukat arra, hogy sorsuk elébe mennek, megtéve azt a hazájukba vezető utat, amelyen pár évszázaddal korábban őseik haladhattak. Mindenekiaek ellenére létezik valamiféle hihetetlen közösségi érzés, közös cél, amely összeköti azokat, akik egyazon nyelven beszélnek, egyazon kultúrához tartoznak és ugyanazokban az istenekben hisznek.

Marcel Mauss francia antropológus felhívja a figyelmet arra a szövetre, amely a különböző társadalmi csoportokat a „csereelmélet" prizmáján át forrasztja össze. Mauss szerint éppen a dolgok és az emberek állandó mozgása vezet oda, hogy kialakul egyfajta kölcsönös egymás iránti érdeklődés, ennek nyomán pedig a közös identitás érzése. Napjainkban e teória gyakorlati megvalósulásának lehetünk tanúi - de mindez nem csupán arra vonatkozik, ami egy adott terület határain belül történik, hanem e határok átlépésére is.

12