Forrás, 2001 (33. évfolyam, 1-12. szám)
2001 / 5. szám - Kapuściński, Ryszard: Lapidárium IV. (1. rész — fordította Szenyán Erzsébet)
Számos jel mutat arra, hogy a történelem ebbe az irányba mehet. Ha az ember a harmincas évek elejének európai sajtóját olvassa, látja, hogy a figyelem szinte kizárólag a „közelgő háborúra" összpontosult. Szinte senkinek sem volt kétsége a felől, hogy a világháború egy hajszálon függ. Semmi ilyesmit nem tapasztalhatunk viszont a mostani sajtóban. Jóllehet hol itt, hol ott törnek ki konfliktusok, gyűlölködések, az általános hangulat a Marcel Mauss „csereelméletére" támaszkodó világépítésnek kedvez. Nem látom túl sok jelét annak, hogy mai világunkban megvalósulna Samuel Huntington „civilizációk összeütközésére" vonatkozó elmélete. Inkább talán civilizáción belüli összeütközésről beszélhetünk. A jelenlegi történelmi pillanatban semmi sem utal arra, hogy valamely civilizáció erősen veszélyeztetne egy másik civilizációt. A civilizációk természetüknél fogva befelé irányuló reflexió révén, az önmaguk megfigyelésére vonatkozó képesség kialakítása révén jönnek létre. Az iszlámnak vannak olyan fundamentalistái, akiknek nézetei szemben állnak e hit fő áramlataival. Tevékenységük azonban saját kormányuk, saját társadalmuk ellen irányul. Az egyiptomi fundamentalisták pl. nem a katolicizmus ellen harcolnak, hanem saját kormányuk ellen. Ezenkívül az iszlám nagyon heterogén és megosztott, hogy csak a szunniták és a síiták szembenállását említsük. Az arab országokban élő muzulmánok különböznek az afrikai országok muzulmánjaitól, ezek viszont nagyban különböznek a Malajziában élőktől. A Korán értelmezésében komoly eltérések vannak köztük. Amikor első ízben jártam Afrikában, az ötvenes, hatvanas években, az európaiak jelenléte nagyon látható, nagyon jelentős volt. Ma már nincsenek ott olyan sokan közülük. Nincsenek már intézményeik. Afrika újra nagyon afrikai lett. Feléledt a régi mentalitás, a régi szokásrend. Néha dührohamot kapunk attól, hogy senkinek sincs ott időérzéke, hogy nem figyelnek az órájukra. Ha az ember valakivel találkozót beszél meg, az illető akkor érkezik meg, amikor sikerül neki. Ilyen ma Afrika. Ugyanez mondható el az egykori Szovjetunió számos régiójáról is, ahol ugyancsak kezd visszatérni a múlt. Rá kell jönnünk, hogy a McDonalds éttermek, a Coca-Cola divatja, a Lenin-szobrok ledöntése vagy éppen újabbak emelése úgy igazából nem változtatja meg az embereket. A világ, amelyben élünk, sok kultúrájú, sok vallású világ. Az emberek nem tudnak gyökerek nélkül élni, de saját gyökerekre van szükségük, nem idegenekre. Bizonyos országokban az ima fontosabb lesz a munkánál, mások a materializmust fogják mindenek fölé helyezni. A civilizációk együttélése fogja a jövőt jellemezni. Kiderült, hogy a gazdagok és a szegények közötti szakadék - jóllehet a huszadik század közepe táján abban reménykedtünk, hogy csökkeni fog - tartós jelenség, és tovább fog mélyülni. Az ötvenes évek minden növekedési elmélete, amely 13
