Forrás, 2001 (33. évfolyam, 1-12. szám)
2001 / 3. szám - TÖBB SZEM / PONT - Filep Tamás Gusztáv: Bozgorok a határon
Több szem / pont Filep Tamás Gusztáv Bozgorok a határon Minthogy Zelei Miklós azon kevesek közé tartozik, akik többször hivatkoznak a tíz évvel ezelőtti közös eszményeinkre, többször térnek s minket is többször utalnak vissza hozzájuk, alkalomszerű az ő könyvei kapcsázn az öreg, s talán még a fiatalabbnál is bölcsebb, de ma nem népszerű Bibót idézni, aki a magyar gondolkodók közül talán a legtöbb legitimációs érvet nyújtotta a rendszerváltozáshoz: „Mindennemű társadalomszervezés, különösen azonban az olyan magas morális és humánus célokat kitűző társadalomszervezés, mint amilyen az európai társadalomszervezés régtől fogva volt, szükségképpen az erőszak mennyiségének a csökkentésére irányul, az embereknek az erőszaktól való félelmét akarja csökkenteni." (Az európai társadalomfejlődés értelme című, 1970-1971-ben magnóra mondott szövegből.) Az öncélú forradalmi erőszak a nagy francia forradalomban jelenik meg először az ideológia szintjén - és azóta mindig van, aki napirenden tartja. Elméleti keretnek talán ennyi is elegendő volna Zelei Miklós A kettézárt falu című dokumentumregénye értelmezéséhez. Van azonban még egy ideillő Bibó-gondolat, ezúttal A kelet-európai kisállamok nyomorúságából. Ez pedig arról szól, hogy amikor - „határrendezés" közben - egy azonos nyelvű többséggel bíró város és más nyelvet használó vidéke elválasztása van soron, mindkét oldalról harc indul meg azért, hogy a más nyelvű vidéket a többségi nyelvű városhoz, vagy a más nyelvű várost a többségi nyelvű vidékhez csatolják. A legokosabb e helyzetben, mondja Bibó, a nyelvhatár megállapítása, s a két terület egymástól való elszakítása. Ugyanis „Az a megbékélés, ami a nemzeti keretek megnyugtató elhatárolása nyomán meg tud születni, majd meg fogja találni a városba bejáró parasztok határátlépésének is a kielégítő szabályozását". Kétségtelen, hogy ez az idézet nem illik Zelei vizsgálódásainak terepére. Éppen ezért idézem. Arra utal ugyanis, hogy a mégoly brutális határcseréknek is lehet humánus, vagy csak logikus megoldásuk - mint ahogy tájainkon nemigen került sor e jobb változatokra. Pocsolyák mentén kettéválasztott városokról tud eszázadi történelmünk - de a Zelei nyújtotta példa még szemléletesebb. A ma a szlovák-ukrán határon álló Szelmencet (Kisszelmencet, Nagyszelmencet) nem a nyelvhatár mentén „zárták" ketté (lakói mindkét oldalon magyarok), hanem az út közepén, és egyáltalán nem egy olyan politikai kísérlet elemeként, amelynek célja az emberi félelemmennyiség csökkentése. „Kutyával kerestem saját magamat." Ez A kettézárt falu nyitó mondata. Akár Karinthynál is szerepelhetne, valamely álom leírásának nyitányaként - esetünkben a legmasszívabb empíriát tükrözi. S az első oldal közepe tájt ott szerepel az egész falu sorsát szimbolizáló kép: „Negyvenöt november végén jött hozzánk a határ, rögtön le kellett térgyepelni, avval kezdtem. Akit elfogtak, mindenkit letérgyepeltettek, mert ha már térgyepei, nem tud verekedni. A katona maga volt, elfogott öt embert, együtt van öt emberrel, de ha már le vannak térgyepelve, nem mernek föláil- ni, ha amannak meg puska van a kezében." A Magyar írók Szövetségében Zelei Miklós A kettézárt falu (Ister) és Itt állunk egy szál megmaradásban (Délmagyarország) című könyvei bemutatóján, 2000. április 17-én elhangzott szöveg írott változata. 86
