Forrás, 2001 (33. évfolyam, 1-12. szám)
2001 / 3. szám - Borsodi L. László: „…bennünk, emberekben van” (Baka István istenképéről)
Borsodi L. László „...bennünk, emberekben van" Baka István istenképéről Baka István istenképéről átfogóan szólni lehetetlen annak áttételes és problematikus volta miatt. A cím itt nem is egy nagyívű dolgozat célját jelöli meg (ezért a cím: Baka István istenképérő/, és nem Baka István istenképe), hanem csupán annak a kísérletnek az összefoglaló neve, amelynek során a Baka-költészet ezen aspektusának lehetséges koordinátáit kívántuk körvonalazni, szem előtt tartva azt, hogy Isten és lírai én viszonya mindig az egyes versszövegek függvényében értelmezendő. Mintegy mottószerűen térnek vissza e kérdéskör kapcsán Ilia Mihály szavai: „Alig van verse Bakának, amelyben ne (...) a sorsot kijelölő Istennel vitatkozna. Az Istennel vitázó, viaskodó nagy magyar költészet sodrába tartozik Baka költészete is. (...) Verssel próbált megvívni a halállal. A költészet méltósága porolt itt az elmúlással, a mértéken túli szenvedést, büntetést nem akarta elfogadni sem a költő, sem az ember." (Ilia 1995:1652-1653) Ha végigolvassuk a Tájkép fohásszal című kötetet, megfigyelhetjük, hogy a versek kétharmadában jelen van az Isten szó. Vannak olyan költemények is, amelyekben maga a szó ugyan nincs kimondva, de etimológiai holdudvarukban ott van az Isten. Szigeti Lajos Sándor figyel fel arra Baka István indulásáról és istenkereséséről című tanulmányában, hogy a Tűzbe vetett evangélium című kötet címadó verse után a Háborús téli éjszakát kivéve, nem találkozunk Istennel; „mintha csak (...) maga a költő foglalná el e tragikus világban a közömbös Isten helyett annak birtokát, amely ennek ellenére sem tud igazán általa - a költő által - teremtett világgá válni." (Szigeti 1996:64) Az Isten fűszála című ciklustól kezdve pedig ismét gyakoribbá válik az Istenhez fordulás gesztusa. Az Istennel való vitázás, az istenkeresés és a Tőle való menekülés egyaránt kiolvasható a „számadás" kötetéből. Baka ebben a kötetben is szerepjátékos (például a Háry János-ciklusban), majd „a romantikára és a szecesszióra emlékeztető módon szerzői alteregókat (...) választ magának" (Uő 1996:65), kihasználva ezzel a költészetére oly jellemző istenkeresés vagy az Isten elől való menekülés egy másik lehetőségét (uo.). Az itt közreadott tanulmány egy, a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetemen 2000-ben megírt szakdolgozat (címe: „Csak a szavak már nem maradt más") részlete, amely a November angyalához című kötet Gecsemáné ciklusának egyik lehetséges olvasatát kívánja adni a versek által felvetett kérdések mentén: a halállal való szembesülésből adódóan miként függ össze a számvetés- és létösszegezőjelleggel a beszédmód és a szerepjátszás, illetve az ezzel való leszámolás? A számadás mozzanata miként képezi meg a lírai én istenképét, Istenhez, a léthez, a nyelvhez, végső soron saját lírai (!) sorsához való viszonyát? Ki/Mi, hogyan értelmezhető az Isten vagy az Isten szó Baka István verseiben; miként függ az össze a versek önreflexív jellegével? Természetesen csak részleges válaszok, megközelítési lehetőségek léteznek. Ezen megközelítési lehetőségekhez, a versek interpretációjához kapcsoltan fogalmaztunk meg néhány átfogóbb szempontot, gondolatot. 63
