Forrás, 2001 (33. évfolyam, 1-12. szám)

2001 / 3. szám - Margittai Gábor: Líra és klasszicitás (A babitsi esszéportré antinómiái)

vontak, többnyire platonikus tükrökben mutatkoznak meg, beállításukat sokszor elnagyoltság, merevség és transzcendens fényviszonyok jellemzik: portréjuk gyakran illusztratív-didaktikus irányportré: az alakok Babits normáit közvetítik, a kiterjedt nyugatos apológia részeként a modernség és az egység (pl. Dante a vallásé, Vörösmarty a (nemzeti) kultúráé) bajnokai; és a szerzői önmitológia főszereplői, akik kvázi létükben, csonkán-tragiku- san, de történelmi zsenialitásuk nyomatékosításával az „agitátor problémáját" fogalmazzák meg. Intellektualitás és líraiság drámája azonban megóvja a babitsi esszéportrékat a teljes elvontságtól; s a poétikai nyitottságot, az alakok rajzának érzékletességét szolgálja a metaforikus és enthuziasztikus-revelatív nyelvezet, a heves retorika, a vizsgált költészet megelevenítésének, újrapoétizálásának kísérletei. Babits éppen a pozitivista tudományos kompozíciókkal szemben alkotta meg saját kísérletező-kalandozó-lírai műfaj változatát, mely az alkotói-történeti személyiség adatolhatatlan belső régióit hivatott megvilágítani. A gyakorta deklarált normaközlési szándék fényében, a fentieket összegezve megállapíthatjuk e portrék legfontosabb jellegzetességét: az arc-poétikák ars poétikákat közvetítenek. A Turóczi-Trostler-féle „kettős objektiválódás" fogalma tehát arra a minden körülmények között platonikus, arckettőző tükörrendszerre vonatkozik, amelynek segítségével Babits a rekonstruálandó írói alak mozaikjaiból saját életművének referenciáit teremtette meg.

/*> '9»« lCr\UrJ ml)

62