Forrás, 2001 (33. évfolyam, 1-12. szám)
2001 / 3. szám - Németh István: Tűnődések angyalszárnyak alatt
Még itt vagyunk, jóllehet erősen megfogyatkozva, mégis itt vagyunk, s ha cselekvésre nem is mindig nyílik alkalmunk, megszólalásra még talán. Bőségesen megtapasztalhattuk: nemcsak az angyalok által rosszul őrzött címerünket, de lábnyomunkat is szeretnék eltüntetni szülőföldünk tájairól. Épp az angyalnézés napján jutott el hozzám a hír, miszerint a József Attilában egyik tanárnő olyan javaslattal hozakodott elő, hogy változtassák meg az iskola nevét. Ha eléri célját - s miért ne érné el? -, még egy lábnyomunkat eltüntetik. Tulajdonképpen nincs rajta mit csodálkozni, jó néhány évtizede buzgólkodnak ezen, burkoltan még akkor is, amikor volt autonómiánk. Illetve Vajdaságunk. Nekünk, maradék magunknak erre alighanem csak akkor lesz esélyünk, ha teszünk is érte valamit. Mert nyilvánvaló, hogy a meddő várakozásból nem születhet semmi. Abba csak belefáradni, belepusztulni lehet. S még csak az sem szolgálhat mentségünkre, hogy az érte való munkálkodásba rokkantunk bele. Tűnődve ácsorgók hát a két szép, lebegő mozaikangyal alatt. Nem végeztek volna-e hozzájuk méltóbb munkát, ha a mindenkori állami címerek őrzése helyett a mindenkori kisebbségek kezét fogták volna meg, ha másért nem, hát bátorítás- és biztatásképpen? Hogy nem hagyunk el benneteket, bajaitokban mindig mellettetek leszünk. Mert eljöhet még az idő, amikor már csak az angyalok védőszárnyaiban bízhatunk. Egy író /rém/álma Fordítanak! Nem a rendszeren, amire ráférne, és nem a nagykabátomat fordítják, amire szintén ráférne. Mégcsak nem is a királyhalmi szőlők alá. Mert ugye, fordítani sok mindent lehet. Például a barátnak. Hátat. A világot is ki lehet fordítani a sarkából, nem emelődarukkal és hidrogénbombával, hanem egy eszmével, egy agyrémmel; búcsúzó évszázadunkban is nem egy hasonló kísérlet történt. A fordítás tehát, mint olyan, állandóan ott munkál az emberekben, ott munkál bennük a szándék, hogy a sorsukat jobbra fordítsák. Mondhatnánk azt is, hogy a fordítás a haladó gondolkodás legfőbb motorja. A múltnak, különösen ha az keserves volt, hátat kell fordítani, és a jövő felé kell fordulni, még ha az teljesen kilátástalan is. Ilyen logikus fölépítésű álma természetesen nem lehet egy írónak, mert az íróknak általában és egyénenként is igen zavaros álmaik szoktak lenni, és többé-ke- vésbé megvalósíthatatlan álmaik. Mégis álmodnak, szegények, sőt némelyikük még álmodozik is. Például egy versről, amit ha megírnak, a sarkából fogja kifordítani, ó, nem a világot, csupán az uralkodó irodalomelméletet, ha egyáltalán létezik ilyesmi. Az író alapjában véve romantikus, álmodozó, álmai rendszerint zavarosak, de ez csak akkor derül ki róluk, ha leírja őket. Hát nekem is volt egy ilyen álmom, itt próbálom elmesélni, jóllehet tudom, nincs unalmasabb irodalmi műfaj az álommesénél. Mégis elmondom, mert ellenállhatatlanul kikívánkozik belőlem. Azt álmodtam az éjjel, hogy fordítanak! A szövegeimet! Lehet ennél szebb álma egy írónak, ha kisebbségi? Hogy a szövegeit az ő szerencsétlen kisebbségi (már41
