Forrás, 2001 (33. évfolyam, 1-12. szám)
2001 / 3. szám - Németh István: Tűnődések angyalszárnyak alatt
- Hát hogy megannyi tárgyat nem az anyanyelveteken tanítanak?- Semmit.- És te ezt rendjénvalónak tartod? A válasz most egy kicsit mintha elbizonytalanodna:- Nem, de azokra a tantárgyakra nincs magyar előadó.- El tudnál olyasmit képzelni, hogy a szomszéd tanteremben vagy egy kraguje- váci iskolában olyan tanár is taníthatna, aki nem ismeri a szerb nyelvet?- Nem.- Miért nem?- Világos, hogy miért. Szerbiában, szerb iskolában ez elképzelhetetlen. Ez csakugyan világos, de mért képzelhető el az egyenrangú polgárok Szerbiájában ennek a fordítottja? Ezt nem az elsős gimnazistától kérdezem, hanem magamtól. Tőle csak annyit kérdezek még, hogy nem megalázó-e számára ez a helyzet, az ugyanis, hogy a tantárgyak több mint egyharmadát nem az anyanyelvén tanítják, hogy esetleg nem az anyanyelvén tanulja meg azt a szót, hogy terpeszállás. Csak a fejével int, hogy nem, mert látom rajta, hogy az arca már duzzad, s a szemében gyűlnek a könnyek. Nem a vázolt helyzet miatt, hanem amiatt, hogy mindezért mintha őt magát vádolnám. Pedig dehogyis őt vádolom. Mégcsak azokat a tanárokat sem vádolhatom, akik tudják ugyan, hogy egy kukkot sem értenek magyarul, mégis elvállalják, hogy „magyar" osztályban tanítsanak. Még a rendszert és ezen belül az iskolarendszert sem okolom, amely minden felnőtt és minden diák számára egyenlő jogokat biztosít. Aztán egy hetedikes diákkal kerültem ismeretségbe, aki szintén magyar osztályba jár, s aki már az óvodában is magyar csoportba volt besorolva, hiszen erre még volt és még mindig van némi lehetőség abban a városban, ahol élünk. Nem tudom, mit kellene tudnia egy hetedikes általános iskolásnak, bizonyára sok minden olyat tud, amihez nekem halvány gőzöm sincs. Többek között olyan tantárgyuk is van az iskolában, amelyen keresztül a számítógéppel ismerkednek. O ugyan ezen már rég túl van, tízéves korától kezeli a számítógépet. Más területen is utolérhetetlenül elhagyott engem. A kor gyermekének nevezhetném, ha tudnám, hogy milyen a kor gyermeke. A szeméből szinte süt az értelem. Azt viszont, amit tőlem hall, bágyadt érdeklődés követi.- Mi az, hogy hivatástudat? - akad fenn egyik szavamon. Meghökkent a kérdése két okból is: egyrészt, mert csakugyan nem tudná, hogy mi a hivatás, a hivatástudat, másrészt, mert én vajon, aki oly fellengzősen használom, tudnék-e neki egy kerek, világos választ adni? Valami ilyesmit mondok: aki felelősségteljesen, rátermetten, szívvel-lélekkel végzi a munkáját, aki számára a munka nem robot és nem teher, hanem az egyéniségének a kiteljesedése, aki örömet talál abban, amit csinál, tehát aki... A szavamba vág:- Most már sejtem, de én ezt a kifejezést még sohasem hallottam. Beszélgetésünk folyamán kiderül, hogy vannak még kifejezések, amelyeket „soha" nem hallott. A tisztaságra keresve egy hasonlatot azt mondtam: olyan tisz35
