Forrás, 2001 (33. évfolyam, 1-12. szám)
2001 / 3. szám - Ördögh Szilveszter: Ének, énekek (regényrészlet)
ciában, meg vésztörvényszék, ahol halálra ítélnek, de megúszom, mert minden kaland, az egész élet egy kaland, de nem erről akarok beszélni, pedig erről is lehetne sokat, hanem a harmincas évek közepén egyszercsak egy hajón voltam, ami Egyiptomba ment, igazán komikus, friss mérnök voltam, és fölmentem arra a hajóra, mert egy nő utazott azon a hajón Egyiptomba, és én akkor azt gondoltam, hogy akkor nekem is mennem kell, és ott voltam a hajón, aztán itthon voltam, hogy védjem a hazát, de ezt már említettem, vagyis én nem figyeltem ezt a kapcsolatot, nem tartozott rám, úgy gondoltam, Virág, vagyis Ónozó Virág tagadhatatlanul szép, mondhatom nyugodtan, hogy szikrázó jelenség, azt is, hogy rendkívül ügyes, és uralkodó típus, szóval néha kegyetlen, dehát én nem tudtam, hogy ez itt egy szerelem, nem voltam beavatva, meg az ember diszkrét, én mindenképpen az akarok lenni, nagy tanúság és tapasztalat volt erre az életem, én csak most tudtam meg, hogy itt esetleg házasság készül, arra vonatkozóan én rendelkezésre állok, akárhogy alakuljanak a dolgok, bár meglepett, és szabadjon azt mondanom, hogy én azért aggódom Illésért, mert szép az egyiptomi hajóút, tagadhatatlanul nagyon szép, de én azt gondolom, jobb, ha az ember utólag látja csak kalandosnak az életét" - ezzel Emericus becsukta és elrejtette a noteszt, levette szemüvegét, ingzsebébe dugta. Néhai Silvestris fölemelte a kezét, Vergilius Andreas bólintott és intett. „Én ritkán szoktam ilyen gyülekezetben beszélni. Nem azért, mert nem szeretek, hanem azért, mert a magamfajta ember ilyenkor inkább hallgat. Ami ezt az egészet illeti: hát nem tudom, hol is vagyok, bár azt tudom, hogy a Tóth vendéglőben vagyok. Mert ez nem legénybúcsú, mert az nem ilyen, és nem is tor, mert az sem ilyen. Itten hadoválások vannak. Ami Illést illeti: az ő boldogsága vagy az ő boldogtalansága lesz, akármint dönt. Én a magam részéről szeretni fogom ezt az asszonyt is, mert az sose szül jó vért, ha nem szeretik azt, aki a családba kerül. A többi úgyis lakva derül ki. Én eltemettem szegény feleségemet. Nem állíthatom, hogy mindvégig szépen éltünk. Sokszor berúgtam, tagadhatatlan. Hirtelen is voltam. Hol nekem volt igazam, hol szegény feleségemnek. Őt elvitte fiatalon a betegség. Én eltemettem. Most se jobb. Ezért hát azt mondom, akárhogy is van, akárhogy is lesz, ideje lenne koccintani." „Éljen!" - kiáltott egyszerre Gabriel, Ambrosius és Emericus, a faforgácsos. Egészen besötétedett, a tánctér fölötti csupasz égők fölgyulladtak. Denevér surrogott át az udvaron, s megkapaszkodott a vadszőlővel borított tűzfalon. Fekete Illés könyökölt az asztalfőn, tenyerébe támasztotta az állát. Vergilius Andreas körülnézett: „Valaki akar-e még szólni?" - kérdezte. Néhai Stephanus moccant. „Én vagyok közietek a legöregebb, tizennégy évet éltem a tizenkilencedik században. Majdnem mindannyian a gyerekeim lehetnétek. Én azt mondom, bolond dolog az élet és bolond benne az ember is. De ezt így kell elfogadni. Azt hittem, halálán van a feleségem, és én felakasztottam magam. Ő négy évvel túlélt. Nem arról beszélek, hogy jó volt-e, szép volt-e. Volt, ahogyan volt. Hála Istennek, nem kellett gyilkolnom a háborúkban. Ez nagy szó. Hála Istennek nem kellett szűkölködnünk a nehéz időkben sem. Ez is nagy szó. Az ember öreg korára elvan egyedül, és az ember öreg korára fél magára maradni. Ami előtte van, az a bolond élet, és benne a bolond ember. Szép neve van Ónozó Virágnak. Ilyet én nem szoktam mondani. Az én feleségem is cserfes volt. A kalapot ő hordta. Szerettem az ő 30
