Forrás, 2001 (33. évfolyam, 1-12. szám)
2001 / 3. szám - Podmaniczky Szilárd: Két kézzel búcsúzik a leopárd (regényrészlet)
Beindította a motort, majd elhajtott a folyópart irányába. A folyópart parkja mellett megállt, nem szállt ki, a parkból iszonyú zsivaj hallatszott, a több tucat, magasra húzott vászonlobogót dörömbölve csapkodta a szél. Ja, persze, ma van a futóverseny. A rohanó emberek viadala. Képesek egy szál gatyában meg trikóban, amit sportöltözéknek neveznek, egy fél napot futkározással tölteni. De miért is ne, hátha a végén elájul az ember. Doktor Touswoos kipattant a furgonból, és a kis kavicsösvényen át a folyó partja felé tartott, ahol az indítóbódé előtti asztalon osztották a rajtszámokat meg a nevezési lapokat. A háttérben több százan melegítettek, a közönség meg a szalagkorláton túl pásztázta a versenyzőket, akiken látszott, már mélyen belemerültek a versenybe, fejben már futnak. A Doktor átbújt a szalagkorláton, a nevezőasztaltól pár lépésre megállt. A két csaj észre sem vette a Doktort, folyton a hátuk mögé bámészkodtak, az atléta pasik lazuló izmaival voltak elfoglalva. A Doktor felvett a földről egy kis kavicsot, az asztalkára dobta. Csak kopogtattam, mondta a Doktor. A két csaj összehúzott szemöldökkel nézett egymásra, aztán az egyik azonnal a rendezőbódé felé fordult, hogy bentről valamelyik testre szabott rendező elvezesse Doktor Touswoost. Lehet-e még, kérdezte a Doktor halk, nyugodt, egészen emberi hangon, s ettől a lányok is megnyugodtak. Nevezni? Igen. Még úgy tizenöt percig. Akkor kérek egy nevezési lapot meg egy rajtszámot, adom a nevezési díjat. Jó lesz ez így, bátyám, méregette az egyik csaj, nem akárhány kilométer, és edzés nélkül még baja is lehet. Tudom. De ha nincs különösebb akadálya, elindulnék. Orvosi papír is kell. Meg hát valami futóruha. Az lesz. Orvos van maguknál? Doktor Touswoos bement a rendezőbódéba, megmérték a vérnyomását, a pulzusát. Lehallgatták a tüdejét, az orvos kinézett a bódéból, és odamekegett a csajoknak: Elvileg mehet. A Doktor kitöltötte a nevezési lapot, aztán átszaladt a park melletti sportpavilonhoz, ahol nadrágot, trikót és futócipőt vásárolt. Egy iramban vissza a rajthelyhez. Úgy fújtatott, mint akinek ez a munkája, de próbálta utánozni a bemelegítő- ket, mintha csak a tüdejét frissítené. Alig egy perc múlva rajthoz szólították őket, a Doktor is beállt a tömegbe, két korosabb férfi közé, akik rákacsintottak, majd egész törzsből felé fordultak, és mutogattak a mellkasukra, jól nézd meg, ezután úgyis csak a hátamat fogod látni. A Doktor meg megfordult, valahová mélyen a távolba nézett, mintha a két ipsét keresné, aztán ő is kacsintott egyet. A startpisztoly eldördült, a futótömeg meg egymás hegyén-hátán meglódult, a Doktornak azonnal le is taposták a cipősarkát. Egy ujjal visszalökte a bokáját, a közönség tapsolt, s a Doktor valamiért azt gondolta, neki szól, hogy hajrá, nyúlcipő! 16
