Forrás, 2001 (33. évfolyam, 1-12. szám)
2001 / 3. szám - Podmaniczky Szilárd: Két kézzel búcsúzik a leopárd (regényrészlet)
csak kimondott megjegyzés, így viszont döbbenetes tapasztalatommal a hátam mögött, minden, e világra tett kijelentésem mérhetetlen jelentőséggel bír, minden gondolatom döbbenetes, és egyben fájdalmas tapasztalatom révén jól megfontolandó, legalábbis számomra, számomra ennek a kisstílű kultúrán és kultúrközeg- ben lepergő életem egyetlen élhető motívumcsokrát alkotják, enélkül már rég fölemésztett volna az evilági szenvedés- és jólétmitológia, azóta már rég alkoholrabként verném szét fejemmel a tükröző üvegtáblákat, a házfalakat csapkodnám az öklömmel, míg minden egyes csont szilánkokra nem törik, s annál is tovább, a véresen lógó csuklódarabbal püfölném a falat, a betont, a sziklákat, azóta már rég egyedül arra koncentrálnék, hogyan tudom elpusztítani magam a lehető legnagyobb fájdalom, és a lehető legnagyobb önagresszió közepette, hogy ha már ennyire nincs barátság a földi lét és az idegrendszerem között, akkor a lehető leg- megszállottabb pusztulással végezzem, amire ember képes, s végül megkeresném azt a helyet, ahol gyermekkorom első éveiben átadtam magam a szenvedélyes játszadozásnak, és ott a gyermekhomokozó beton peremén verném szét a fejem, előbb csak kis ütésekkel, amilyeneket a létező emberi világ mért rám, majd egyre keményebbeket, s végül már mindenre elszánva magam, a homokozó beton peremébe kapaszkodva, keményen belekarmolva a betonba, életem legerősebb és legvadabb mozdulatával loccsantanám agyam a betonra, amely egyedüli módom arra, hogy számomra részvéttelenül és megismételhetetlenül, egy utoljára összpontosított mozdulattal mutassam meg véleményemet a fönnálló mai emberi világról. De mint látod, írta Kremkus, mert a kétségen túl, a kétséget e világra hagyva, tudom, hogy létezik az álmomban tapasztalt világ, legalább is számomra létezik, talpon vagyok és úgy rakom össze a világomat, hogy egyszer majd föltűnjön amaz élhető világ bejárata, amelyen belépve minden a helyére kerül, és ott a helyén marad az agyam. S ha ezt bárki kétségbe vonja, itteni tapasztalatai szerint ítéli meg, lelke rajta, de ne akarja velem elhitetni, hogy még soha nem futott végig tekintete a homokozó szürke betonperemén. Kremkust csöngetés rázta össze, az utazási magazint hirtelen mellkasához préselte, kissé zavarodottan felült a kanapén, el nem tudta képzelni, ki akarhat tőle bármit is, Doktor Touswoos minden érkezése előtt telefonált, soha nem fordult még elő, hogy bejelentés nélkül érkezzen. Kremkus felpattant a kanapéról, mintha azért csöngetne hozzá valaki, hogy majd számon kérje a gondolatait, vagy maga az Isten vár az ajtó túlfelén, hogy figyelmeztesse Kremkust, túl messzire megy, nem rakhatja őt csak úgy, minden különösebb következmény nélkül a világon túlra, egy sehová, úgy tűnt Kremkusnak, hogy most, míg az ajtó felé közelít, egyszeriben minden gondolata, elgondolása teljesül rajta, s azt az erőszakosnak titulált ellenszegülést, amellyel a világ fönnálló rendje ellen fordult, most már nem tűrhetik tovább, végezniük kell Kremkussal, különben nyugtalanságot és kétséget szül, amerre jár, az pedig nem kifizetődő. Kremkus borzongott, de aztán ellágyult, csak mosolygott magában, mint akit nálánál butább és sötétebb emberek ítéletére bíznak, vagy éppen a fönnálló jogrend demokratikusnak és humánusnak elkeresztelt zagyva és tetszőleges mértékig önbíráskodásra alkalmas, szellemtelen, egyáltalán a bűnösség, mint a gondolkodás ítélőképességének csúcstermékét felmutató erkölcsi csődtömeg hisztériája elé állítanak, ezen már csak ellenállhatatlanul röhögni 10
