Forrás, 2001 (33. évfolyam, 1-12. szám)

2001 / 3. szám - Podmaniczky Szilárd: Két kézzel búcsúzik a leopárd (regényrészlet)

megölik és elpusztítják, majd saját szellemük szellemképeit építik a város falaiba, erre alkalmas, tehetetlen emberanyagába, s elüldözik mindazokat, akik szellemük­kel nem törekedtek hatalomra, akik csak szellemük tükrét keresték a városban, s ha egykor megtalálták, a szellemgyilkosság után lassan már levegőt sem kapnak, nem értik, mi történt, pedig csak a hatalmi szervezetek gyilkolták le a város szelle­mét, és úgy általában a legtöbb városban ezt teszik, szellemgyilkosok és városszellemgyilkosok, mert fölfogni ésszel nem bírják, hogy az emberiségnek ugyan csekély hányada, de szellemi lény, már vagy még, de inkább már csak né­hány ilyen ember él, talán pár száz, vagy pár százezer, vagy legfeljebb pár millió, mindenesetre kevés, hogy is lehetne ezt megszámolni, írta Kremkus, kevés, és ez a lényeg, az ember szelleme folytonosan üldözött, anyagilag is kifizetődő gyilkolási alapanyag, az ember szellemének visszaszorítása, kordában tartása és irányított felhasználása, majd kivégzése a legmérhetetlenebb tendencia, amit valaha a föld a hátán hordott és kénytelenül elviselt, az emberi szellem független mindenféle val­lástól, mindenféle tudománytól, mindenféle politikától, mindenféle társadalom­tól, független az istenvilág mechanikájától, a sátánvilág mechanikától, független mindattól, amely miatt az ember nem önmagában áll, és minden olyan emberi szellem, amely ezekkel csak részben is összefüggésbe kerül, megöli az emberi szel­lemet, mert azonnal eltorzítja, az emberi szellem végtelen sok iránya közül azon­nal jelentősebbé teszi valamelyiket, fölborul az egyensúly és elpusztul, vagy pusz­tulásban éli le életét, az emberi szellem elpusztításának és eltorzításának legkéz­zelfoghatóbb eredménye a halállal, a halálfélelemmel való örökös küszködés, és az ember, ha művész ember, ha nem, azt hiszi, hogy a halálfélelemmel való küsz­ködés és az élettel való szenvedés a lét értelme és alapja, a szenvedés megtapasz­talása vagy túlélése a szellem és az ihlet generátora, pedig nem, pedig erről szól az egész világ kultúrája, amely lényegében alkotásnak bemutatott hazugságsorozat, döbbenetes vakság bárki részéről, aki az emberi szellemet ma a művészetből vagy kultúrából akarná megtapasztalni, az csupán egy parányi, de az emberi szellemet agyondeformáló esztétikai hittételbe fojtja magát és minden érzékét, s azt hiszi, a szellem hajnala a szenvedés hajnala, azt hiszi, a szenvedéstől való megszabadulás minden, pedig téved, már-már helyrehozhatatlanul téved, mert az csak parányi kezdet, a szenvedés elhagyása csak az ember szellemének, és abban világoptikájá­nak porszemnyi, baktériumnyi részének élesbeállítása, és más semmi. Kremkus becsukta az utazási magazint, hasára ejtette, majd lassan ismét föl­emelte, és az utolsó oldalt, a hátoldalt beborító színes képet pásztázta tekintetével. Újra föllapozta a magazint, de egyetlen utalást se talált arra, hogy a hátsó borító képe melyik utazási ajánlat csalogatója. Mert szó, ami szó, ez a kép kiváltképp csa­logatta Kremkust, az egész magazinból egyedül ez a kép csalogatta, amelyről azonnal megállapíthatta, hogy a földön állva fényképezett, nem használt torzító optikát, ott állt a fotós a szurdokon átvezető szerpentinút szélén, gépét kilencven fokkal elfordítva állóképet exponált, amelynek aljából vékonyodva szaladt előre a szerpentin útszalagja, rajta két távolodó kerékpáros, az út bal oldalán kőkorlát, s közvetlenül a kőkorlát mellett magasodó meredély sziklás oldalával az ég felé tört, jobbról egy kisebb és kevésbé meredek meredély emelkedett, amelybe apró növé­nyek százai kapaszkodtak, a két meredély között, az útszalag és a kerékpárosok 8

Next

/
Oldalképek
Tartalom