Forrás, 2001 (33. évfolyam, 1-12. szám)
2001 / 2. szám - Lisztes János: Énekelgettem a vízen (Egy halászasszony balladája)
Lisztes János a Énekelgettem a vízen Egy halászasszony balladája Prigly Károlyné, később Lipóczki Antalné, született Lakatos Franciska, Franciska néni. Egy lakiteleki halászdinasztia utolsó tagja. Az ország egyetlen halászasszonya. Elmúlt 90 éves. Tiszakécskén születtem. Kocsérról jöttem. Kilencen voltunk testvérek. Szegényen, de szépen éltünk. Csak tizenhat éves voltam, mikor megkért az első uram. Úr napján ismerkedtünk meg. Az apja dicsérte, hozzámentem. De bizony, nem vált be. Sokat szenvedtünk tőle. 1926-ban költöztünk Szikrába, a Kisrét aljába, közel a Tiszához. Házbérbe laktunk. A mesterségre az uram tanított. Halász volt. Az apja is, meg a nagyapja is. A dédnagyapáról csak annyit tudok, hogy erősen törte a magyart, szívesebben beszélt németül. Egyszer a jegyző megkérte: „Prigly bácsi, hal kellene nekem! Küldjön már valamelyik nap! Gut, jegyző uram, gut. Küldeni fogom hal, fogom küldeni." Pár nap múlva méltatlankodott a jegyző: „Prigly bácsi, nem küldött halat? Dehogynem. Mondani halnak, menjen jegyző úrhoz. Hát nem ért oda?" Az uram apja hajnali halászat közben szívszélhűdést kapott. A tiszakürti kanyarban zuhant a csónak aljára. A víz lassan vitte lefelé. Halászok találták meg, azok húzták ki. A tiszakürti temetőbe vitték. Ott temették el két nap múlva. „Bánata van a Tiszának" - mondogatták az öregek. 73 évével a legidősebb halász volt. Nála ügyesebb hálókötő, hálóbontó, varsa-kirakó nem volt. Két évvel a halála előtt már betegeskedett, de nem panaszkodott sose. A szikrai Holt-Tisza szigetén épített magának halászkunyhót, de a nyári nagy halászatok idején a folyó Tiszánál, a híd közelében is készített kalyibát. Halk, csendes ember volt. Az uram, Prigly Károly is értette a mesterségét. Az apja legjobb tanítványa. Ügyes is volt. Szikrába, a híd melletti nagy tölgyfa gyökerei közé, a meredek parthoz menekültek be a halak. Már pillézett befelé a víz, amikor lebukott. Feltörte azt a kis jeget, és a két kezébe meg a szájába hozta föl a pontyot. Tudta, hol kell keresni őket. Egyszer egy faderékra rögzített rúdról a víz fölé lógatta be a csalit. Elő keszeget akasztott egy nagy horogra. Úgy tudta feltenni, hogy ne fájjon a halnak. Kiugrott érte a harcsa, úgy nyelte el a horgot. Nagyon nagy hal volt. Mázsa körül lehetett. Vasas kocsin vitték Kecskemétre szétmérni. Lelógott hátul a farka. Az uram nagyon jó úszó volt. Háton, hason, lefele, fölfele úgy úszott, mint a béka. '28-ban építették Ugnál a nagyhidat. Fogadtak, hogy fejest ugrik a legfölső ívéről. Le is ugrott. Nyert egy hordó sört. Meg is kapta. Tőle tanultam a halászatot. Volt, hogy sok pénzt keresett. Vett a lányoknak tangóharmonikát, női kerékpárt. Akkoriban mindkettő nagyúr volt. Nem volt beosztó. Szerette az italt nagyon. 36 évesen halt meg. Nikotint ivott. Még akkor Velovics volt a koporsós, az hitelbe eltemette. Őszre aztán kifizettem azt is. Egyedül maradtam a két kislánnyal. Alig voltak tízévesek. Mikor az uram be-berúgott, egyedül mentem a Tiszára. Én álltam helyt. Láttam tőle, hogyan csinálja. Beletanultam. Most már egyedül jártam. Volt, hogy éjszaka is halásztam. Egy szál egymagám. Éjfélkor 69
