Forrás, 2001 (33. évfolyam, 1-12. szám)

2001 / 2. szám - A 90 ESZTENDŐS PÜSKI SÁNDOR KÖSZÖNTÉSE - „A nemzet – ha megmarad – csak otthon marad meg" (Püski Sándorral beszélget Nobel Iván és Erdélyi Erzsébet)

Ha valami igazán nehéz ezen a pályán, az az, hogy nem tudunk minden kívánságnak eleget tenni. Jó hírünkből következően sokan - köztük teljesen ismeretlen szerzők is - azt hiszik, csodákra vagyunk képesek, ezért szinte minden nap vehetnék át kéziratot, hogy legalább véleményt mondjak róla. Nem számolnak azzal, hogy ahhoz is idő és energia kell. Bocsánatot kérek itt mindenkitől, akinek írását akár látatlanul, akár elolvasás után visszautasítottam, vagy ajánlkozó levelére nem válaszoltam. Ma többet dolgozom, mint ifjú koromban, de nem győzöm. Ha pedig egy nagy szerkesztőségi adminisztrációt állítanék fel, akkor az vinné el szűkös anyagi lehetőségeinket, és nem jutna még ennyi sem a könyvkiadásra.- Úgy látszik, hogy a nehéz és küzdelmes életpálya ellenére egy megelégedett ember ül velünk szemben. Fogalmazhatnánk úgy is, hogy egy boldog ember?- Ha egy szóval kell rá felelnem, akkor: igen.

Ha csak az irodalmi szerep beteljesüléséről beszélek hosszabban, akkor is némi fenntartással: igen.

Ha azonban arról a politikai szándékról és szerepről beszélek, amiért annak idején ezt a pályát választottam, és ami a 40-es években már teljes sikerrel bíztatott, akkor nem-et kell mondanom. S nem-et kellene mondania a két világháború közötti nagy író- és politikusnemzedékünknek is, ha még tudnának beszélni.

Mindennek ellenére azt hiszem, válaszunk egy elégedett sóhajtás lehet: amit ebben a rettenetes korszakban megtehettünk, megtette mindenki közülünk a maga módján.

Budapest, 2000. október 26.

Az interjút készítette: Erdélyi Erzsébet - Nobel Iván

46