Forrás, 2001 (33. évfolyam, 1-12. szám)
2001 / 2. szám - A 90 ESZTENDŐS PÜSKI SÁNDOR KÖSZÖNTÉSE - „A nemzet – ha megmarad – csak otthon marad meg" (Püski Sándorral beszélget Nobel Iván és Erdélyi Erzsébet)
volt a sokféle németbarát nyilasmozgalommal, a befolyását féltő és ránk is acsarkodó polgári baloldallal és a vélt jövőjükre készülő, de még titkosan szervezkedő kommunistákkal. Mindezekből következően 1938-1943 között a sokféle nemzeti mozgolódásban a népi mozgalom és benne a kiadónk tevékenysége volt az az élesztő, amelynek erejéből megvalósulhatott volna a két század óta esedékes nemzeti megújhodás. A ránk törő háborús pusztítás, az újabb országcsonkítás és a 46 éves szovjet kommunista uralom éppen ezért az elsők között minket ütött ki a háború után újból rendeződő politikai életből. (Maga a megnevezés: „népi írók", „népi mozgalom" (s nem „népies") honnan ered, nem tudom. Nem én találtam ki, az azonban bizonyos, hogy én használtam a legkövetkezetesebben.) Visszatérve a történetemhez, az államosított könyvkiadásban 1954 májusában kaptam az első ajánlatot. Akkor alakult meg ugyanis a Szépirodalmi Kiadó mellé a Magvető, mint az írószövetség kiadója. A politikából már kiszorított Veres Péter lévén az írószövetség akkori elnöke, a kulturális és politikai főnökség - Révai József és Rényi Péter - előzetes beleegyezésével ő keresett meg, hogy vállajam el az új kiadó gazdasági igazgatását. Itt emlékeztetek arra, hogy a Nagy Imre-féle 53-as enyhülés után ebben az időben Rákosi már újra főhatalom lett. így azt mondtam Veres Péternek: tudod jól, hogy a könyvszakma még tele van személyes - mondhatnám: közös - ellenségeinkkel, akik már 1945-ben is ki akartak zárni a könyvespályáról. Ha most ki is tudtok neveztetni egy állami vállalatnál, ha nem is az első, de a második vezető szerepre, ebben a politikailag egyébként is megterhelt szakmában előbb-utóbb provokálni fognak olyan ügyben, amelyben csak nem-et tudok mondani. Én jobbnak látom, ha el sem kezdem, és most mondok nem-et, nem pedig a megkezdett munka folyamatában. Veres Péter belátta, hogy igazam van, de a politika és benne az ÁVH nem volt ilyen megértő. Nyilván sértette őket a visszautasítás. Nem telt bele 3 hónap, amikor 1954 augusztusában a IX. kér. Rendőrkapitányság - a Ráday utcában laktunk - „árdrágító üzérkedés" címén házkutatási és letartóztatási határozattal szállt ki hozzánk, és engem bevittek a IX. kér. fogdájába. Ott látogatott meg pár nap múlva egy fiatal ÁVH-s tiszt és azt kérdezte, hogy miért nem akarom én a szakmai tudásomat az állam javára hasznosítani. Ha igen-t mondok, máris mehetek haza. Neki is elmondtam azt, amit Veres Péternek, de az ő válasza az volt, hogy akkor nem tud rajtam segíteni. Történetesen az akkori igazságügyi miniszter Erdei Ferenc volt, s két hét múlva, amikor valamilyen külföldi útjáról hazajött, Veres Péter el tudta érni, hogy az előzetes letartóztatást feloldják, de az „üzérkedési" ügyben a bírósági büntető eljárást lefolytatták, és két hónap múltán „bűncselekmény" vagy „bizonyíték" hiányában felmentettek. A jól berendezett újpesti kerámia műhelyünk viszont ráment az ügyre. A Sándor utcában, a Rádióval szemben rendeztünk be egy új, de már „társas" műhelyt, és néhány évig az jól is ment, csak a 62-es újabb politikai helyzetet tudta a volt társam felhasználni arra, hogy kisajátítsa, s azután váltott ki a feleségem kisipar-igazolványt, s rendeztük be a lakásunkon a kisebb, de újból önálló műhelyt villanykemencével. Utólag visszatekintve - már 1956-ban is - sajnáltam, hogy nem vállaltam a Magvetővel a kockázatot. Mire '56 augusztusában a népi írói csoporttal szövetkezeti alapon együtt indítandó, Magyar írás nevű új folyóirat- és könyvkiadó vállalatot megterveztem - Hegedős András miniszterelnök meg is ígérte az engedély kiadását -, jött a forradalom. A leveretés és az írószövetség feloszlatása után, 1957 januárjában újból indított és jog szerint megalapított szövetkezeti vállalkozást újabb ígéretek után sem engedélyezték, sőt a következő hónapokban alakult új állami kiadónál ajánlott szerkesztői megbízásom is meghiúsult, majd miután még egy antikvár könyvesboltot sem nyithattam, be kellett látnom, hogy a könyves szakmában nem terem fű a számomra. Ezt tetézte az 1962 márciusában indított politikai perünk, amelyben a népi írók kb. 50 fős közvetlen baráti körét, ezáltal az írócsoport összetartását is szét akarták verni. Végül ötünket - engem a legsúlyosabban, négy és 41
