Forrás, 2001 (33. évfolyam, 1-12. szám)

2001 / 2. szám - A 90 ESZTENDŐS PÜSKI SÁNDOR KÖSZÖNTÉSE - „A nemzet – ha megmarad – csak otthon marad meg" (Püski Sándorral beszélget Nobel Iván és Erdélyi Erzsébet)

fél évre - elítéltek. Itt kerültem vissza a könyves pályára: a Gyűjtő Fegyház börtön-könyv­tárosa lettem. Szerencsére rövid időre, mert 1963. márciusában az ENSZ-egyezség amnesz­tiája minket is kiszabadított. A megbélyegzett káderlapunk kísérte tovább is politikai meg­ítélésünket, de egyébként békén hagytak.- Amikor úgy érezte a Püski család, hogy Magyarországon már semmi remény arra, hogy könyv­kiadói tervét megvalósítsa, következtek az amerikai évek. Hogyan lett a pesti könyvkiadóból New York és a távolabbi világ magyarjainak kulturális centruma a Püski Könyvesbolt New Yorkban?- 1956 novemberében a többi kétszázezerrel együtt a két nagyobbik fiúnk is elment, és előbb Kanadába, majd az Egyesült Államokba kerültek. Amikor 1964-65-ben megindulha­tott a látogatók áradata a „nyugatra szakadt" családtagokhoz, mi is megpróbálkoztunk ve­le, de útlevél-igénylésünket újra és újra visszautasították. Végül is megint Erdei Ferenc se­gített, aki akkor - már eléggé megrokkant lelki és testi állapotban - a Tudományos Akadé­mia főtitkára volt, és így 1966. decemberében egy éves látogatásra mehettünk a fiainkhoz. Eleve azzal a szándékkal, hogy körülnézzünk az amerikai-kanadai magyar sajtó- és köny­ves világban, és ha látunk benne valami életlehetőséget - felajánlva a hazai és az elszakí­tott területek magyar könyvkiadása számára eredményesebb könyvterjesztést - kivándor­lással visszamegyünk. A továbbiakra nézve idézek egy részletet az 1985. október 11-én, a budapesti Kossuth Klubban tartott beszédemből: „Hazaérkezésünk után közel három évig azonban hiába kilincseltünk a hazai fórumok­nál, míg végül 1970-ben az első Anyanyelvi Konferencia kedvező szelében kitelepedhet­tünk... Próbálkoztam aztán a tőke nélkül kezdő vállalkozó szokásos formuláival: két vagy több személyes társulással, részvénytársasággal, végül be kellett érnem a nagykapitalizmusban is a legegyszerűbbel, a családi üzemmel. Ugyanis nyilvánvalóvá vált, hogy ott is, mint a szocializmusban is, hovatovább csak kétféle üzem életképes: az automatizáltan gépesített nagyüzem és a családi üzem, a háztáji gazdálkodás. Az utóbbi mérete a benne ügyködő és a munkaórákat nem számítgató családtagok egyesített energiájától függ. Ezért hívtuk ki István fiunkat családostul 1976-ban, hogy bekapcsoljuk őt ebbe a munkába... Köztudomású tény, hogy a századforduló éveiben másfél millió magyar vándorolt ki a nyugati világba, és ez a létszám a beolvadás ellenére megmaradt, mert állandóan feltöltő­dött nemcsak a természetes szaporodásból, hanem az újabb kivándorlási és menekülési hullámokból és a lassú szivárgásból. Ez a kisebb-nagyobb tömbökben és szórványokban az egész nyugati világban élő ma­gyarság sok megtartó helyi intézményt hozott létre: egyházat, cserkészetet, művelődési és gazdasági egyesületeket, iskolát, újságot, könyvkiadót, vendéglátót, de ezek közül egy sem tudott általános érvényűvé válni és az anyaországgal való kapcsolatát intézményesí­teni. Többen kérdezték tőlünk, különösen az első években, hogy miért mentünk ki, és ki kül­dött bennünket. Mindenféle ügynöknek és bérencnek elmondtak szóban és írásban. Evek teltek el, amíg tapasztalva működésünket, elfogadták magyarázatomat: saját jószántunk­ból ugyan, de nem magánügyben mentünk ki. Miért is tettük volna? Megélhettünk volna itthon továbbra is, a hatóságok 1963 óta békén hagytak, a nyugati világtól már régen nem vártunk semmit, ami érdekelt még belőle, megismerhettük 1967-ben, a fiainknál és baráta­inknál tett egyéves látogatásunk során. Barátaink, akik ismerték a népi mozgalomban való kiadói működésünket, akár itthon él­tek, belesimulva az új államrendbe, akár kint éltek, gyorsan megértették szándékomat: Ha már az amúgy is összezsugorított nemzet jelentékeny része szétszóródva él a világ­ban, legalább azt a bizonyos „templomot" próbáljuk felépíteni, amely megtartja őket ma­gyarnak. Az itthoni nemzet úgy, ahogy lehetett - és nem is rosszul, hanem példamutatóan 42

Next

/
Oldalképek
Tartalom