Forrás, 2001 (33. évfolyam, 1-12. szám)

2001 / 12. szám - Tódor János: Varsótól Vukovárig (Egy szemtanú feljegyzései)

És tényleg, minden úgy esett meg, ahogy mi azt elképzeltük. Georgi és százada egész télen Vukovár környékén harcolt, s tevékenyen rész vett a horvát kisváros bevételében. Vagyis a szörnyű vérengzésben és rombolásban.

Torkig lettem az egésszel - magyarázta az egykori századparancsnok. Feleségét és kislányát majd egy éve nem látta már, csak telefon tudott beszélni velük. 92 március végén kérte végleges leszerelését, amihez, tekintettel a hosszú frontszolgálatra, hozzájárultak felettesei. Egy körúti sörözőben megvacsoráztunk, aztán elindultunk a pesti éjszakába. Az átélt és okozott borzalmakról hiába kérdeztük. Egyre csak azt ismételgette, hogy mi nem is tudhatjuk, mit jelent a béke. Meg hogy azóta jelentéktelen semmiséggé vált számára minden hétköznapi gyötrelem.

Nem is hinnétek, mennyire könnyű megszokni az embernek maga körül a halált - magyarázta. Aztán olyasmit mondott, amit azóta sem tudok elfelejteni: „ Aki nem felejtett el félni, az megmaradt, mert a vakmerőség érzéketlenné tesz, a vakmerők vonzzák a halált".

Hajnaltájban egy rock-kocsmába tévedtünk, ahol a zenekar Jimi Hendrix-számokat játszott, Georgit észrevehetően feldobta a muzsika. S miközben a banda belekezdett a Hey Joe-ba, az extankos felhajtotta pohár sörét, majd a zenekart túlkiabálva bizonygatta, hogy egyedül arra büszke, hogy amíg velük volt, „a fiai" közül mindenki túlélte a háborút. Aztán már egy újabb sörtől elérzékenyülve mesélte, hogy legfiatalabb katonája, egy tizenkilenc éves fiú ma is valahol Szarajevó környékén háborúzik. Georgi szerint agyára ment a katonásdi, nem tudja abbahagyni. Olyan lett az a srác, jellemezte őt egykori parancsnoka, mint a Szarvasvadászban, abban a vietnámi háborúról szóló filmben, a megőrült, önkívületében folyton orosz rulettet játszó amerikai katona, aki többé már nem akart hazamenni. „De hát mindannyian szarvasvadászok lettünk" - tette hozzá torz vigyorba rándult arccal Georgi, a vukovári halálosztó, akinek a fejére elmondása szerint százhuszonötezer márkás vérdíjat tűztek ki a horvátok.

A jugoszláv tankos már alaposan el volt ázva, amikor elárulta jövetele tulajdonképpeni célját. Közel kétszázezer márkát tett félre a zsoldjából, s ezt egy jugó-magyar közös vállalkozásba szerette volna befektetni. Kérte, ismertessük meg magyar üzletemberekkel. Hiába szabadkoztunk, hogy nekünk nincsenek ilyen ismerőseink, addig-addig erősködött, még két nappal később kénytelen-kelletlen összehoztam egykori iskolatársammal, egy balatoni butikossal. Természetesen előtte beavattam, hogyan is ismerkedtünk mi meg Georgival. Az üzletből végül is nem lett semmi. Mi több, barátom óva intett bennünket, vigyázzunk, mert meglehet, hogy az ex-kapitányt kémkedni küldték ide.

Hogy ez így volt-e, vagy sem, nem derült ki azóta sem. Ugyanis Georgit akkor láttuk utoljára, s immár tíz éve nem jelentkezett. Igaz, mi sem kerestük.

89