Forrás, 2001 (33. évfolyam, 1-12. szám)

2001 / 12. szám - Tódor János: Varsótól Vukovárig (Egy szemtanú feljegyzései)

ide. Neki is elmondtuk, hogy mi történt velünk. Nem tartott bennünket normálisnak, hogy éppen erre támadt kedvünk autózni. Lehordta beosztottjait is, hogy miért éppen a földút közepén pakoltak ki, hiszen itt valamennyien kiváló célpontul szolgálunk a horvát orvlövészeknek.

A főhadiszállásra kísértek azután, ami a hatalmas szőlő közepén álló tanyaépület volt. Szétlőtt fala arra utalt, hogy a szövetségi katonák harcban foglalhatták el. Fogság? Fekete atlétatrikós katona szervírozta a törökösen főzött kávét, kupicákat rakott elénk a pálinkának és a közeli elhagyott hotelből rekvirált rumpuncsnak. A kapitány már mosolygott, a hagyományos jugó vendégszeretetet emlegette, bizonygatva, hogy hihetetlen szerencsénk volt. Innentől kezdve ugyanis a pár kilométerre fekvő Vukovárig alá van aknázva az út, s ha ők nem állítanak meg bennünket, már biztosan nem élnénk. No meg amiatt is Fortuna kegyeltjei vagyunk, hogy ő apai részről magyar. Mert a horvátoknak történt fegyvereladás miatt nagyon nem szeretik mostanában errefelé a magyarokat. A szövetségi katonák ugyanis nem gyilkosok, ahogy Magyarországon be van állítva, ők csupán nem szeretnék, hogy széthulljon az eddig jólétben élő országuk. Kikérte magának, hogy ez Szerbia hadserege lenne. Az ő harckocsizói között is vannak a szerbek mellett macedónok, horvátok, magyarok, sőt még egy albán is akad. Kvaterkázásunkat egyre gyakoribb ágyúlövések kisérték. Georgi azt mondta, hogyha nekilódulhatnának, néhány óra alatt elfoglalnák Vukovárt. De hát, magyarázta, inkább a politikusoknak kellene megegyezniük „odafönt".

Georgi apja 1956-ban hagyta el Magyarországot, s ő már Szabadkán született 1962-ben. Belgrádban él, mesélte, s immár harmadik hónapja nem látta a családját. Jól keres, büszkélkedett kicsit törve a magyart, havonta 2000 márka a zsoldja. S mióta bevetették őket, erre még napi tíz márkának megfelelő dinár jön rá. A kiskatonák egész havi zsoldja ennyi. Ne vegyük zokon, hogy zaklattak minket, szabadkozott a kapitány italozás közben, de sok erre a kém, a fegyvercsempész. Rajtunk kívül másfél hete, amióta itt vannak, egyetlen látogatójuk akadt, tegnap délután a BBC tudósítója gyalogolt ki hozzájuk Vukovárról. Búcsúzóul még egy üveg rumpuncsot is a kezünkbe nyomott. Azt tanácsolta, ne álljunk meg sehol, amíg át nem érünk a Duna másik oldalára. Egyszer mégis majdnem sor került rá. Észrevettem, hogy a kukoricásból egy alak lép elő, és közeledő kocsink felé irányítja távcsöves vadászfegyverét. Ijedtemben szólni sem mertem, barátnőm pedig padlóig nyomta a gázt.

Alig egy héttel később, amikor a Vukovár körüli ádáz harcokról, majd a város elestéről óránként érkeztek a híradások, sokat emlegettük Georgit és tankosait. A tévében láttuk a rommá lőtt várost, az utcán szerteszét heverő holttesteket. A majd tízezer ártatlanul elpusztult emberből vajon hánynak a halála terhelte Georgi és katonái lelkiismeretét? A félmagyar Georgiát, aki akkor és ott kimentett bennünket a pokolból, s akit tömeggyilkossá tett a történelem. És ki adhat tanácsot, hogyan kell viselkedni egy olyan tömeggyilkossal, akinek végtére is az életét köszönheti az ember?

Nos, ilyenfajta gondolatok foglalkoztattak bennünket, amikor alig fél évvel később, egy május végi estén, mint derült égből a villámcsapás, megszólalt a telefon. Georgi volt az. Két nap múlva érkezik üzleti ügyben Budapestre, s ha nincs terhűnkre találkozhatnánk. Hát persze, dadogtam zavartan. Utána persze egymást okoltuk a barátommal, hogyan is lehettünk olyan könnyelműek, hogy megadtuk neki a telefonszámunkat, de hát miért ne adtuk volna, amikor segített rajtunk, védelmébe fogadott minket?! Egyébként is először Georgi firkálta föl egy cetlire a saját nevét és telefonszámát, s nekünk eszünkbe se jutott, hogy ne viszonozzuk azt.

Georgival a pesti Béke szálló halijában találkoztunk. Kifogástalanul elegáns volt, s felettébb jókedvű. Beszámolóját azzal kezdte, hogy felesége nem akarta elhinni, hogy a történtek ellenére is szóba álltunk vele. Az asszony sírva fakadt örömébe, amikor megtudta, hogy az egykori kapitánnyal találkozni fogunk.

88