Forrás, 2001 (33. évfolyam, 1-12. szám)
2001 / 12. szám - Gion Nándor: Aranyat talált (regény – IV. rész)
Gion Nándor Aranyat talált ív. Nyári és őszi vasárnapi reggeleken egy hajlott hátú bajuszos szerb fiatalember lovagolt át a Szekszer-hídon, Vladan Drenovakovicsnak hívták, jó állású almásderes kancán ült, egy farkaskutya loholt a nyomában, kimentek a devecseri határba, ott Vladan Drenovakovics a dűlőutakon és a földeken megfuttatta az almásderest és a farkaskutyát, azután visszaügetett a faluba, valamelyik Hauser- ház istállójába bekötötte a csatakos lovat, bizonyára a kutyát is megetette, ő meg visszavonult a szép polgári ház vastag falainak hűvösébe, ahonnan mindjárt a háború után kiköltöztették a régi tulajdonosokat, az egykoron lecsúszott sváb téglagyáros unokáit. Keveset tudtunk Vladan Drenovakovicsról, családi nevéből ítélve talán Közép- Szerbiából jöhetett Szenttamásra, először akkor bukkant fel, amikor a fröcsögő politikai beszédek közepette begyűjtötték és börtönökbe szállították a Moszkvához hű kommunistákat, azokban a napokban igazán buzgón tevékenykedett, azután itt maradt nálunk, megtanult lovagolni, bizonyára még lóhátról is felügyelt a rendre, mert azt mesélték róla, hogy igen fontos beosztásban van a rendőrség valamelyik igen fontos osztályán. így is viselkedett, az utcán és a határban nem szólt senkihez, legfeljebb visszaköszönt, ha valaki üdvözölte, talán el is várta, hogy előre köszönjenek neki. Én gyakorta találkoztam vele a Devecserben, mert gabonaéréskor és kukoricatörés előtt vasárnap reggeleken is kijártam a határba, nekem is felügyelnem kellett a rendre, Vladan Drenovakovicsot nem szoktam üdvözölni, nem szeretem a lóháton pöffeszkedő embereket, a magyar időkben magam is lóháton jártam a határt, de igyekeztem mindenkivel nyájasan viselkedni, éppen azért, mert kicsit felülről nézhettem a világra és kutyát sem futtattam magam mellett. Vladan Drenovakovics farkaskutyája egyszer nekem rontott a kukoricásból, ugatott és fenyegetően vicsorított rám, az orrára, majd a fejére csaptam vasbotommal, pontosan a koponyája közepén találtam el, a haragos állat megroggyant, szédelgett egy ideig, majd nyüszítve elszaladt, attól kezdve messze elkerült, a gazdájával továbbra sem üdvözöltük egymást. Egészen addig, amíg egy csillagos koraőszi éjszakán meg nem jelent Tölgyesi Mihály. Ez már aratás és cséplés után volt, a kukoricatörésre készülődtünk, azon az estén sokáig ültünk a szomszédokkal a házunk előtt, Katona Andrással, Bata János52
