Forrás, 2001 (33. évfolyam, 1-12. szám)
2001 / 11. szám - Horváth Márta: Kísérletek az esszéizmusról (Robert Musil esszéi)
ratioid terület szerinte a fizikai természet tényeit foglalja magába, míg a nem'ratioid területre a legfőbb példa a morál. A ratioid terület tényeit egy bizonyos monotónia, „az ismétlődés túlsúlya, a tényeknek egymástól való relatív függetlensége"8 jellemzi, a nem ratioid terület ezzel szemben magában foglalja mindazt, ami nem rendszerezhető, tényei az értékek és értékelések, az etikai és esztétikai viszonyok, az ideák. Az sem csoda azonban, hogy a szakirodalomban nem olyan egyértelmű a ratioid és nem ratioid terület fogalmának megítélése, a rendszerbeli helyének meghatározása. Hiszen Musil ehhez a két fogalomhoz kötve különbözteti meg a világ kettősségéből adódó kétféle megismerési módot és a kétféle megismerés nyelvi közvetítésének különböző lehetőségeit. A ratioid terület definíciójában szerepel ugyanis az a meghatározás is, miszerint ez a terület foglalja magába mindazt, ami tudományosan rendszerezhető, törvényszerűségekkel és szabályokkal összefoglalható, tehát ami a megismerésre vonatkozik, valamint azt, ami fogalmakkal leírható, tehát a nyelvre vonatkozik. Egy ehhez hasonló struktúrájú, de ettől különböző jelentésű fogalompárt vezet be Musil a Tulajdonságok nélküli ember jól ismert negyedik fejezetében („Nemcsak valóságérzék: lehetőségérzék is van a világon"): itt „valóság" ill. „lehetőség" fogalmai vonatkoznak a létezés, „valóságérzék" ill. „lehetőségérzék" a megismerés módjaira.9 Jól megfigyelhető ebben a gondolatmenetben, mennyire erősen polarizált Musil gondolkodásmódja. Ez leginkább a már a Blei-esszé esetében is megfigyelhető látens program- irat-jelleggel magyarázható: Musil több írásában is nézeteit kifejezetten a kor filozófiai diskurzusát erősen meghatározó pozitivista iskolák szcientizmusával szemben fejti ki. Célja ebben az esszében (is) a költő megcsorbult tekintélyét a tudós megnövekedett elismertségével szemben helyreállítani, amit leginkább a költői megismerés szükségszerűségének és elkerülhetetlenségének belátásával tud biztosítani. Ezért hivatkozik a valóság kettős felépítésére: „a világnak és nem a költő képességeinek struktúrája jelöli ki a költő feladatát Musil a költői megismerés területére, a nem ratioid területre legfőbb példaként a morált hozza. Fogalomhasználata itt még nem végleges, ebben az esszében még megkülönböztet helyes és helytelen morális ítéletet. Bár a morális ítélet a morál természeténél fogva a nem ratioid területhez tartozik, a kortárs gyakorlatban ez nem mutatkozik meg: a törvények, amik a „morális" megismerés bizonyságai, merevek, nem képesek az egyedit figyelembe venni. Később kritikáját korának moráljával szemben már egy fogalmi megkülönböztetéssel is kifejezi: morálisnak nevezi a társadalmi gyakorlatot, mely általános törvények alapján ítél, etikainak pedig az egyediséget figyelembe vevő ítéletet, ahol az etikai fogalmak ennek megfelelően függvényfogalmakként működnek. A költőnek így a világban, melyben tehát (hisz ezt igazolja a gondolatmenet) cáfolhatat- lanul léteznek a tudományos megismerés számára hozzáférhetetlen, végtelen és kiszámíthatalan dolgok, az a feladata, hogy ezen az ingoványos területen belül gondolkozzon. Mégpedig azon a kérdésen, ahogy azt a regény főhőse, Ulrich megjegyzi, ami egyedül érdemes a gondolkodásra: a helyes élet kérdésén. A költő feladata: „új és új megoldásokat, összefüggéseket, konstellációkat, változatokat fedezni fel, események lejátszódási lehetőségeinek prototípusait állítani föl, csábító példaképeket, hogyan lehet ember az ember, felfedezni a belső embert."n így hát adódik a kérdés (amit a leginkább érdemes feltennünk), hogy milyen a Musil által felfedezett ember. 112
