Forrás, 2001 (33. évfolyam, 1-12. szám)
2001 / 11. szám - Horváth Márta: Kísérletek az esszéizmusról (Robert Musil esszéi)
Horváth Márta Kísérletek az esszéizmusról Robert Musil esszéi Az esszé védelmében Robert Musil egyik Franz Bleiről írt esszéjében azokkal a kritikákkal szemben veszi védelmébe az esszéírót, melyek szerint az egyrészt a tudomány melléktermékeiből, másrészt a költészet ragyogó lényegét megtagadva a közönséges racionalitásból táplálkozik.! Bár Musil nem utal erre, írása mégis lehetne reakció Lukács Györgynek német nyelven 1911- ben megjelent Die Seele und die Formen (A lélek és a formák) című kötetére. Lukács az esszét a Popper Leónak írt bevezető levélben ugyanis kialakulatlan formának nevezi, mely még nem bontakozott ki a tudománnyal, morállal és művészettel való primitív, differenciátlan közösségből.2 Nem csoda hát, ha Musilhoz hasonlóan érvel Adorno3 az esszé mint forma önállósága mellett, mikor Lukács György ezen kijelentésével vitatkozik. Mindketten úgy vélik ugyanis, hogy ez a vád abból a helytelen felfogásból ered, ami a művészetet az irracionalitás rezervátumaként fogja fel, a megismerést pedig a rendszerszerű tudománnyal azonosítja, és az ebbe az antitézisbe bele nem helyezhetőt elveti.4 Ok azonban az esszének a tudomány és a művészet között elfoglalt helyét a műfaj erényének tekintik, mert épp ezáltal küszöbölhetők ki a nyugati kultúrára jellemző gondolkodás regresszív elemei. Az esszét védő írásokból jól látszik, hogy az esszé nem pusztán a közlés, sokkal inkább a gondolkodás bizonyos módjaként értelmezendő. Adorno abban látja az esszé mint forma köztes helyének funkcióját, hogy nem azonosulva sem a tudománnyal, sem a művészettel szembeni elvárásokkal, függetleníti magát a hatalmi diskurzusokra érvényes előírásoktól, s így a dogma erőszakosságára és a szellem szabadságára figyelmeztet. Az esszé tehát éppen azáltal közvetít ismeretet, amit a pozitivizmus elkötelezettjei a szemére vetettek: töredékességével és véletlenszerűségével a totalitás meglétének posztulátumát vitatja, és leszámol az igazság tradicionális ideájának gondolatával.3 Musil, éppúgy mint Adorno, az esszében látja azt a lehetőséget, hogy a kor uralkodó gondolkodásmódjának hiányosságait kiküszöbölje. Kritikája a gondolkodásnak két területére irányul, ahogy azt Az esszéről című esszétöredékében is megjegyzi: az etika és az esztétika területére.6 Hogy miért ezek állnak Musil gondolkodásának központjában, s hogy hogyan válik az esszé melletti állásfoglalás az életművet meghatározó programmá, az esszéizmus programjává, tárgyalom a jelen tanulmányban Musil esszéi alapján. A világ szerkezete Az 1918-ban megjelent Vázlat a költői megismerésről című esszében Musil egy teljességre törekvő, ezért az esszéizmus fogalmának meghatározásához jó kiindulópontként szolgáló rendszert vázol fel. Első lépésként a valóság szerkezetét vizsgálja. Megállapítja, hogy a világ jelenségei kétfélék: vagy a „ratioid" területhez tartoznak, vagy a „nem ratioidhoz"7 A 111
