Forrás, 2001 (33. évfolyam, 1-12. szám)
2001 / 11. szám - Katona Imre: Búcsúszavak a Drávaszögről (Közreadja: Lábadi Károly)
illetően is talán a magyarok a legborúlátóbbak, ezt sugallják himnuszunk és költőink jövőbeli látomásai is. Minden tudományos, művészi és közgondolkodásbeli vélekedés ellenére is a vártnál jóval kedvezőbb a helyzetünk; például a két és félezer éven át tartó vándorlások, idegenekkel való együttélések ellenére is folyamatos maradt a magyar nyelv, vele a nép legbelső magja is, mely nemcsak átvészelt és alkalmazkodott, hanem másokat is beolvasztott. A nálunk hatalmasabb hun és avar nép szinte nyomtalanul eltűnt, hasonló sorsra jutottak az űzök, besenyők, kunok, jászok és még sok más nép is, mi pedig a germán, szláv és román nyelvű népek tengerében úgy és ott maradtunk fenn, hogy Európa egyetlen pontján sincs ilyen sokféle nyelv, vallás és fejlettségi szint, mint éppen körülöttünk, a Kárpát-medencében. Mikor jártak idegen hódítók pl. Angliában, Portugáliában vagy a közelebb eső Svájcban? Hozzánk viszont rövidebb-hosszabb időre betértek a tatárok, a törökök, a németek és legutóbb az oroszok is. így a bennünket valamennyire ismerő nyugat részben minduntalan „eltemet" bennünket (ez a finis Hungáriáé = vége Magyarországnak gondolat), másrészt viszont „átvészelési" képességünket hangsúlyozza. Már 1242-ben feljegyezték az évkönyvek, hogy Magyarországot elpusztították a tatárok, majd a 18. században Herder jósolta meg a magyarok kiveszését, és újra 1945-ben úgy nyilatkoztak egyes győzelemtől megmámorosodott baloldali szláv elemek, hogy a magyarok csak hadd bűnhődjenek, úgy sincs semmi jövőjük. (E vélekedés annak ellenére terjedt el, hogy a II. világháború utáni mélypontról népünk meglepő lendülettel építette újjá az országot, s csak az 50-es évektől torpant meg a fejlődés.) A legutóbbi fél évszázad - az 56-os szabadulási kísérlet kudarca miatt is - fékezte a fejlődést, szétzilálta a köztudatot, s mindez épp akkor történt, amikor Nyugaton gyorsuló ütemben ívelt felfelé az életszínvonal. Éppoly szerencsétlenül esett egybe ez a kettő, mint a 16. századi ún. második jobbágyság is, és vele a török hódoltság, mert Nyugaton viszont a polgárosodás fellendülése, gyarmatosítása, világmeghódítása zajlott. A korabeli közhangulatokra jellemző példákat is tudunk említeni: amikor pl. az egyesült európai hadak a törököket végleg kiszorították hazánkból, a hódoltságot helyben átvészelt magyarokról egyes megfigyelők megállapították, hogy azok milyen szomorúak, lehangoltak! A hazánkat mostanában látogató nyugati turistáknak is azonnal feltűnik, hogy a magyarok milyen kedvetlenek! (Egy korábban „nyugatnémet" szociológus megállapította, hogy a „keletiek" rosszabbul öltözködnek, mint ők, kedvtelenségükről azonnal felismerhetők, és sokkal gyanakvóbbak, nehézkesebbek; a kiegyenlítődés elhúzódik.) A II. világháború utáni etnikai vérbosszú súlyosabb csapás volt a jugoszláviai magyarság, mint az anyaországiak esetében, később a „puhább" titói egyeduralom elviselhetőbbé tette viszont az életet, egészen a belső fegyveres harcok kitöréséig. A jelenkori nehézségek vetekszenek a történelmiekkel, ha ugyan felül nem múlják valamennyit. Maradjunk Drávaszög múltjának és jövőjének bemutatásánál! Néhány fontosabb adat róla. A Dráva és a Duna összefolyásánál elterülő Drávaszög voltaképp két, dél-baranyai magyarok által (is) lakott tájat jelöl: a kiterjedtebb ún. Külső-Drávaszög mintegy 24-26 faluja nyugatabbra esik, érintkezik az Ormánsággal, ellenben a Duna vonalát szorosabban követő 10 községre zsugorodott Belső-Drávaszög, falvakkal el van szakítva a népesebb társától (az eszék-budai hadiút mentén a törzsökös magyarság kipusztult), ez utóbbival ezúttal nem foglalkozunk. E kisebb Belső-Drávaszög nevét korábban Drávaköz, sőt Drávazug népi eredetű névvel is emlegették, de a szakmai és népi Drávaszög elnevezés bizonyult legnépszerűbbnek, és az erőltetett műnév, a Baranyai háromszög végleg ki is szorult a tudományos és köznyelvi szóhasználatból. Ez a csöppnyi Belső-Drávaszög maga is két egyenlőtlen részre oszlik, az északinak félnépi neve Hegyalja, melyhez Vörösmart, Csúza, Hercegszőlős, Sepse, Kő és Karancs tartozik. Hegyalja magyar és részben délszláv lakossága a középkor derekától folyamatos, a török után, a 18. században német és újabb délszláv telepesek is érkeztek, de a II. világháború után a németek nagyobb részét kitelepítették. Hegyalja korábban polgárosodott, 105
