Forrás, 2001 (33. évfolyam, 1-12. szám)

2001 / 10. szám - Olasz Sándor: Között (A családregény metamorfózisai az újabb magyar irodalomban)

maradnak. Júlia például „a jelen idő vérzékeny és állhatatlan membránja volt". Rengeteg apró történésről olvashatunk, de ezek a történetdarabkák folyamatosan megszakítják, jelentéktelen tik egymást. (A regény félbeszakított mondattal és „végenincs" felirattal zárul.) Egy délelőtt az ősházban, s e néhány óra történéseiből a következő hónapok, évek is fölvillannak. Amúgy történelmi időben járunk. A második világháború előtti sorsfordító évek nagy, reális, objektív panorámája helyett a szerzőt a mögöttes, „megfoghatatlan, irracionális vibrálás"7 érdekli. Az a pusztulás, lassú erózió („valami bomlott és foszlott, bár határozottan nem lehet tudni, hogy mi"), ami persze a családregénynek is sajátja. De a klasszikus változat jobbára kifelé tekintget és nagy társadalmi panorámákat nyit meg. Mészöly „családáradása" ennek ellentéte. Nem mintha belül bármiféle megoldást, magyarázatot keresne és találna. Mészöly nem akarja a család történetével az ország történetét modellezni. (A Film még korábban egymásba játszotta a jelen és a történelem idejét. Az idős házaspár halál előtti csoszogása a biológiai fenyegetettséget érzékeltette, a históriai réteg pedig a történelmit.) „Az anyag, egy családregény töredékes és szándékoltan hézagos anyaga egy idő után mégsem viseli el az ily mértékű adathiányt" - írja Bán Zoltán András.8 Az adathiány ellenére persze egész jó regényeket lehet írni. A családregénynek azonban nemcsak a Bereményire, Lengyelre jellemző líraiság lehet ellensége, hanem a tények veszedelmes csökkentése is. „...mi hozható létre, amiről kétség nélkül ítélhetünk, s amit egyúttal teljesnek, egésznek érezhetünk?" - olvasható a Családáradásban. Ami marad, nem sok - legföljebb „az alig ellenőrizhető vonatkozásokat" lehetne gyarapítani. A „rengeteg múlandóságba" nem lehet „rendet, paragrafust" beépíteni, így aztán a regény is olyan, mint a táj: „félrevezetett ösvényekkel telepített tájék, ahol a nyomok már sehová nem vezetnek, mégis biztosan kanyarognak a céljuk felé." Nádas Péter találó szavaival „a részletek pontosan feltárt és kíméletlenül előadott káosza" ez a regény, melyben az összefüggéseket „elfedik a káosz szabálytalanságai és kivételességei". Nádas arról is beszél, hogy Mészöly parabolaregényeiben a történet viszi a nyelvet, a Filmben a nyelv a történetet, a Családáradásban, viszont maga a nyelv a történet.9 Innen a regény idegen anyanyelve.

Széttört, mozaikos családregény Sándor Iván Tengerikavics c. könyve is (1996). A regény az emlékirattal, vallomással, esszével, tanulmánnyal keveredik. A szerzőtől „magánregénynek" nevezett mű köztörténeti oldalai a korábbi negyedszázad esszéin „alapulnak". Sándor Iván számára kihívás, feladat a múlt megjelenítése, jelenné tétele. Mondhatnánk - Ricoeur után szabadon -, hogy mindenféle narratív cselekedet újrajelenti a világot a maga időbeli dimenziójában. Ám ennek az újraj el entésnek már semmiféle történeti rekonstrukció nem célja. A Tengerikavics megelégszik a sorsok, tudatok finom hálójának megteremtésével. „A történelem legemberpróbálóbb százötven éve - írja Poszler György. - Kifakult családi fényképeken és megkopott vidéki sírkőfeliratokban elbeszélve." — Ez a regény „első és harmadik személyt, ént és őt szembesítő, dialogikus elbeszélés. Az én tiszta szubjektivitásában, az ő majdnem tiszta objektivitásában. És prózai műfajok párhuzamosságában. Elbeszélés és értekezés egymást erősítőegységében "10

A családregény metamorfózisai között minden bizonnyal nem az utolsó Závada Pál Jadviga párnája (1997) c. regénye. Nem akar olyan technikákat kényszeríteni a műfajra, amelyek en bloc tagadják a regényt, nem akarja száműzni a történetet, sőt, még a nagy szenvedélyeket sem tünteti el, mert nem kívánja relativizálni és ironizálni azt, amiről ír. A regény eltitkolhatatlan befogadói igényeket elégít ki, s népszerű nyilvánvalóan nem azért lett, mert a kritikusok azzá tették. Mindazonáltal nem hibátlan remekmű, de a hibákról a kritika eddig jobbára hallgatott. Csak Angyalosi Gergely tette szóvá, hogy „a feszültség rohamos csökkenése körülbelül a regény egyharmadától" tapasztalható, s „a történelmi szál nem erősíti meg a családi vonulatban csak valamennyire mégiscsak uralkodó fatalitást, ugyanakkor termékeny feszültségben sem áll azzal".11 Az egyes szám első

110