Forrás, 2001 (33. évfolyam, 1-12. szám)
2001 / 10. szám - Tandori Dezső: „... inkább csak úgy önmagában...a határban“
Tandori Dezső „...inkább csak úgy önmagában... a határban" Szmtkuthy Miklós és más dolgok I Fűzi Laci! Köszönöm a Lakatlan Szigetet, ráleltem egyik titkos vízjelére, ott, ahol Joyce és Szentkuthy taglalása után arról írsz, hogyan adott vissza Neked Szigliget valamit, amit rég elveszettnek hittél. „Feltehetően a téli falut..." Randa szóhasználattal mondom: nem véletlenül emlegeted hát valamivel korábban Brueghelt. És most nem akarok kitérni a Dublin- döbbenetre, a magaméra, 1994 február, a téli város a Liffey partján ... minden, csak nem amit vártam, nem, az nem volt. Mégis kaptam egy lehetőséget, mellyel „kitaposásig" éltem, úgy, ahogyan sok-sok régi cipőm van, másfél évtizede, hét-nyolc éve élő cipők, pestiek, londoniak, és nem vicc, hogy Dublinnal búcsúztam a repüléstől, a tengertől, a Bécsen- túl-bármitől, teremtettem meg magamnak azt a lehetőséget, hogy sehova ne menjek, tiszta lélekkel ne. S nem, hogy 6-szor, bocsánat, fejjel lefelé írtam, 9-szer 7,63 éves leszek, marhaság mondaná Ottlik (majd keresek Naplódban Ottlikot is, lesz?), nem, most 6. napja nem voltam kint a lakásból, már a házban sem megyek most sehova, és a másik Lacinak (Villányi) megírtam, hogy van ez (rendben, meg vagyok fázva, plusz), de hogy a tenger nem, Innsbruck nem, semmi meghívás nem, és nem is tudom mit akartam mondani. Reciprok értékek! Mert hát (hogy kedves szófordulatoddal éljek; élő), látod, én pontosan a fordítottjáról „érkeztem meg", a visszáját „nyertem meg", ahogyan te a valahol önmagában, a határban álló kis házról álmodozol, s hogy a magány nem alkotóházi, á, napokra, hetekre úgy tűnnél el ott, hogy nagyon is „vissza tudj csatlakozni a világhoz", idézem magamat, „a szükséges pihenőt adja meg...", idézlek Téged, az ilyesmi, „egy másik életritmus segítségével". És Joyce könyvét olvasod Szentkuthy fordításában, és így csatlakozhatom én a világnak egy bizonyos részéhez, Joyce-hoz (vagy a „tornyos" Yeats-hez, ott Dublin déli részén, Sandymount tengerpartján, ám erről Villányinak írtam Győrbe), igen, hozzá kevésbé, de Szentkuthy nagy adósság! Ha nem utálnám az ilyen többest: „adósságunk". Könyvedből számos részletet előcibálhatnék, mert igazi napló, igazi Lakatlan Sziget, ahová az egyetlen vihető könyvet viszi az ember, viszed Te is: a még megírandót, ha-ha-ha! Nem, de sok mindent másképp látok, amióta naplódat olvastam. Nem mondanám például soha könnyelműen, hogy az íráshoz az ivás kell, ahhoz se, semmihez se, nem vagyok szesz-rab, miért van mégis az, hogy ha kimozdulok itthonról, „végigiszom a végigihatókat"? Erre nincs olyan egyszerű válasz. Dublinban miért tudtam beosztani? Pedig olyan kis kopár volt már, gyakori kettős-szivárványa ellenére, az az ottlét .-.. nem bírtam rávenni magam egy csekély összegű (jól eltalált eszméjű!) lófogadásra, egycsapásra visszanyertem volna költségeim 90%-át, olyan keveset költöttem, naponta háromszor 1,85 deci (deci!) borocskát vásároltam, s hol Cabrában, hol Phibsben, hol Sandymount vidékén, elegendő volt; nem a magány ellen kell a pótszer, a jól meg nem valósuló magány miatt kell (Neked a határban álló, nem gazdag környűlésű ház adná meg ezt a jó magányt), taxisommal a reptérre, haj101
