Forrás, 2001 (33. évfolyam, 1-12. szám)

2001 / 1. szám - Fried István: Összehasonlítás és kultúraköziség (Régi-új tudományelmélet felé)

vén még közelebb kerülnek egymáshoz, elmosódik az esetlegesen nemzeti/nemzetiségi konfliktus, amely az eredeti nyelvű szövegből esetleg kiolvasható lenne, és egy régió tragikus művelődés/irodalom/mentalitás történeteként, polifon panaszként adja elő az erdélyi régió kultúraköziségét. Lényegében a „történeti" Magyarország művelődéstörténete is leírható ilyen nézőpontból. Általánosabbnak és megszokottabbnak az additív leírás tetszik; a különféle nyelvű kultúrák egymásután, jórészt egymástól függetlenül adatnak elő, ebben az esetben könyvkötészeti szintézisről beszélhetünk, olykor, kivételesen utalások jelzik a nemcsak a régebbi korszakban jelenlévő kulturális átszövődéseket. Értekezünk az Alpok-Adria-térség irodalmi rendszerét mind regionális, mind nemzeti tekintetben a különféle kultúrák egy- másmellettiségével, kontaktusaival és konfliktusaival véli meghatározhatónak. A bi- és polikulturalitás - állítja a továbbiakban - ezáltal olyan jelenség, amely egyrészről a regionális szintre szorítkozik, másrészről azonban, mint a szlovén művelődés Karinthiában és Olaszországban, az olasz Szlovéniában és Horvátországban egyúttal túllépi nemzeti államok határait. Ezek a különös nyelvi viszonyok - fejezi be a bekezdést - a társadalom más körére is hatnak, és tetten érhetők az irodalmi élet egészében.

Az említett Erdé/y-kötet az utószót szerző Georg Aescht idézve búcsúztatónak készült. Mivel szerinte egy Erdélyről szóló irodalmi szövegek gyűjteménye csak búcsúztató (Nachruf) lehet. Erdély nincs többé, folytatja. A Kárpátok hegyláncától övezett vidék, amely egykori többnemzetiségű jellegét kő- és papír tanúbizonyságokkal örökítette meg, nem él többé. Önmaga romszerű emlékművévé merevedett. Éppen ezért egy erdélyi búcsúztató nemigen lehet más, mint irodalmi szövegek gyűjteménye. A látszólag kevéssé a kultúraköziségre célzó antológiát és utószavát nem intézhetjük el azzal, hogy a szászok erőszakos eltávolítása és nem egészen önkéntes exodusa olyképpen rendezte át az erdélyi irodalom- és kultúraköziségét, a kultúra-átszövődéseket, a kontaktusok és nem csekély számú konfliktusok rendszerét, hogy egy ország életéből kiiktatott egy kultúrahordozó, kultúrateremtő, kultúrahagyományozó világot, társadalmat, és éppen a visszafordíthatatlan és (értekező prózába ugyan nem illő szóval, mégis) végzetes hiány annál erőteljesebben emlékeztet a valaha létezett, kölcsönösen termékenynek bizonyult, a politikai, nemzetiségpolitikai harcok, háborúk ellenére produktív szüntelen kulturális cserére, a különféle időszakokban változó intenzitású kölcsönös fordításirodalomra, az erdélyiség megint csak több módosuláson átment eszméjére, a föderációs elképzelésekre, a nyelvekben (jövevényszavak, tükörfordítások), az irodalmi művekben, a viselkedéskultúrában, az egyházi érintkezésekben, a folklórban, az étkezéskultúrában megőrződött együttélésre; arra nevezetesen, hogy bármiként írja meg Erdély történetét a szász, a román és a magyar történetírás, régióként (vagy szubrégióként) kell(ene), hogy megírja, szakítva a nemzeti prioritások egyoldalúságával, hívebben az Erdélyben kimondott-megfogalmazódott türelmesség gondolatához. Az Alpok-Adria-térség kultúraköziségének modellje tanulságul szolgálhatna, már csak azzal is, hogy alkalmazása az erdélyi régióra mindenekelőtt (legyen szó a többnyelvűségről, a kétnyelvű írástudókról, a reformáció és az ellenreformáció nyelvi igyekezetéről) a régió különösségét dokumentálhatná; hiszen az identitás meg a differencia „dialektikája" nemcsak a regionális, hanem a régióközi (interregionális) elemzéseknek is sajátja. Claudio Magris a maga trieszti szubrégiója alkotójaként indult dunai érzelmes utazására, és mindenütt, akarva-akaratlanul, a sokkulturáltság, a többnyelvűség, a kultúraátszövődések tanúságtételeire és emlékezetére figyelt föl. Duna (Danubio)- könyvének transszilvanizmus-fejezetében így örökíti meg ráisme- rését: „A népek és a viszálykodások ilyetén eggyé olvadása,'ahogy ez a vegyes lakosságú határvidéken néha megesik, hozzájárult, hogy kialakuljon az összetartozás érzése, valamiféle különös azonosságtudat, mely a szerteágazó ellentétek ellenére, sőt épp konfliktusos voltából eredően összetéveszthetetlen, valamennyi szemben álló felet egyaránt jellemző sajátosságokat hordoz." Alább a Monarchia-régió meghatározó karakterisztikumaként jelzi a cent- ripetális és a centrifugális erők összjátékát, a centrum és a periféria ellentétét a nemzeti hely86