Forrás, 2001 (33. évfolyam, 1-12. szám)
2001 / 10. szám - Lengyel András: Az „első fájdalomra eszmélő ember“ (József Attila freudomarxizmusának kérdéséhez)
szinten is eleve lélektani természetű problémákként jelentkeztek. (Gondoljunk itt a Vágó Márta-szerelem lezárulását követő megbetegedésére, Eisler Mihály József pszichoanalitikus technikát is alkalmazó betegkikérdezésére stb.) így, amikor 1931-ben analízisbe került Rapaport Samunál (Lengyel 1996), és személyes sorsán keresztül is megélénkült érdeklődése a mélylélektan iránt, már eleve egy olyan diszpozíció birtokában volt, amely gondolatilag is lehetővé tette számára a pszichoanalitikus elmélet befogadását. A különböző gondolkodási irányok és törekvések kritikai megrostálása és egyetlen, konzisztenciára törekvő rendszerbe való összevonása pedig gondolkodásának egyik legjellegzetesebb és legtartósabb jellemzője volt. A freudomarxista orientáció kialakulása tehát saját szerves fejlődésének egyik lehetséges, a korábbi stádiumokhoz logikusan kapcsolódó fejleményének tekinthető. S amennyire szakításként, legalább annyira folytatásként is fölfogható. Az azonban kétségtelen, hogy a lehetséges gondolkodási utakból való választásban József Attila személyes sorsának alakulása és szociokultúrális közegének természete is belejátszott. Új orientációja kialakulásában ugyanis az is szerepet kapott, hogy abban az illegális kommunista párt körein kívül ténykedő, szakadár irányzatok laza konglomerátumát alkotó, de változatlanul marxista öntudatú mozgalmi szubkultúrában, amelyhez ő is tartozott, egy freudomarxista szekta is föllépett. S ennek vezéregyénisége, Székely Béla (1892-1955) személyes jóismerőse volt (ld. róla: Harmat 1994. 205-208., Vajda 1991), akivel már a húszas évek vége felé is szívélyes, már-már baráti viszonyban állott. Az e mozgalmi szubkultúrát jól ismerő, egy ideig az illegális kommunista pártban is tevékenykedő Schöpflin Gyula utóbb, már szakítva a párttal, de időben még viszonylag közel az eseményekhez, 1951-ben kitűnő jellemzést adott erről a közegről. Sallai és Fürst kivégzése (1932) után, a mozgalom egyik „passzív korszakában" („amikor a rendőrség ugyancsak aktív volt") szerinte „burjánzottak a különböző trockista és egyéb oppozíciós csoportok. A legjelentékenyebbek voltak Demény Pál csoportja a csepeli munkásság között (Drahos Lajos, aki 1945 után is szerepet játszott, eredetileg »deményista« volt); Justus Pál főleg intellektuelek- ből álló trockista köre; Somogyi Mihály tanulóköre, amely nagy marxista felkészültséggel, történelmi alapon bírálta a sztálini politikát; Székely Béla »pszichoanalitikus-marxista« szemináriuma (Wilhelm Reich, a pártból kizárt német lélekbúvár nyomán - Reich megkísérelte közös nevezőre hozni a marxizmust és freudizmust); és sok más apró csoport, köztük olyan is, amely Platónt és Marxot próbálta egyeztetni, némi homoszexuális színezettel. E frakciók jellegzetessége volt, hogy tagjaik túlnyomórészt képzett marxisták voltak, azonban - Trockij, Silone és más »eretnekek« nyomán - bírálták a Szovjetuniót, és céltalannak tekintették az illegális tömegmunkát. Tevékenységüket ideológiai tanulmányokra, vitákra és szemináriumszerű megbeszélésekre korlátozták, s nem folytattak aktív propagandát. Szerepük némileg hasonló volt a századforduló körüli orosz »legális marxisták« tevékenységéhez [...]; hatásuk ugyan korlátozott volt, de nem elhanyagolható, főként tagjaik elméleti tudása folytán" (Schöpflin 2000. 43.). A „pszichoanalitikus-marxista" szemináriumot vezető Székely Béla és József Attila kapcsolata szerencsénkre viszonylag jól megfogható. Scheiber Sándor, aki még ismerte Székely - azóta sajnos ismét „lappangó" - kézirati hagyatékát, már 1966-ban közzétett néhány fontos dokumentumot. Közleményéből kiderül, hogy a költő már a Nincsen apám se anyám (1929) kötetét is dedikálta Székelynek, majd azt követően - legalább - még kettőt. Az első dedikáció így szól: Székely Bélának / barátsággal, szere- / tettel. / Pest, 1929. febr. 24. / József Attila. ADöntsda tőkét kötetbe (1931) - sajnos, keltezés nélkül - ezt írta be: Székely Béláéknak/a régi barátság- /gal és szeretettel / Bp. / József Attila. A Külvárosi éj (1932) címlapján pedig ez áll: Székely Béláéknak / régi barátsággal. / Bp. 1932. okt. 19. / József Attila (Scheiber 1966. 312-314.). Ezekből kiviláglik, hogy József Attila legkésőbb 1929 elejétől ismerte a Budapesten csak 1926-ban föltűnt Székelyt, s ez a kapcsolat viszonylag tartósnak bizonyult. Hogy nem pusztán csak könyvmegküldésre korlátozódó, konvencionális viszony volt ez, az is jelzi, hogy Anyám című versét a 87
