Forrás, 2000 (32. évfolyam, 1-12. szám)
2000 / 7-8. szám - Toldi Éva: „mi meghalni mindnyájan / úgyis téves csatatéren”
Toldi Eva „mi meghalni mindnyájan / úgyis téves csatatéren" „Nekem már csuk az elmúláshoz van hallásom, elhiheted. Ahhoz, hogy a Vajdaság nincs többe. Maga alá temelte Itigoszlávia szétrobbanásának pernyéje... Mintha előfutára lettem volna ennek az egésznek. Nincs is több szavam." (Juhász Erzsébet) Korma nyel törésben - Domonkos István nevének hallatán legelőször ez a vers jut eszembe, s nyilván ezzel nem vagyok egyedül, egy olyan mű, amelyről túlzás nélkül állíthatom: a vajdasági magyar irodalom legnagyobb verse. Létvers, amely olvasóját egzisztenciálisan érinti meg, amelyhez újra és újra vissza lehet, érdemes térni. Azt is megkockáztatnám: sokkal mélyebben hat ma, mint keletkezésének idején, 1971-ben. A Symposion-nemzedék költészetén nőttem fel, pontosabban Domonkos István és Tolnai Ottó költészetén. Az én nemzedékem, a hatvanas évek elején születetteké, már nem döbbent meg a radikálisan megújított költői beszéden, nem gondoltuk avantgárd halandzsának, mint környezetünkben az idősebb nemzedék tagjai közül oly sokan, hanem értettük ezt a versbeszédet. Alig akadt olyan szépreményú költőpalánta ismerősöm, aki ne őket bálványozta volna, aki előtt ne az ő költészetük lett volna a mérce, a hasonulni vágyás határtalan volt. A szabad vers a Vajdaságban a hetvenes évek végére a költészet anyanyelve lett. Ehhez a légkörhöz a hetvenes években hozzátartoztak az író-olvasó találkozók is, amelyeken Domonkos István gitárkísérettel énekelte verseit, vagy éppen parlandóban adta elő őket. Népszerűségét jelezte, hogy lemeze is megjelent. Kiváló muzsikus volt, évekig az Újvidéki Rádió dzsessz-zenészeként dolgozott, a zeneiskolában harsona szakot fejezett be, és évekig muzsikált nyaranta az Adriai-tenger partján levő szállodákban. A jó zenei hallás a versekből is kihallható. Domonkos István szabad verseinek ritmusa van, s ő az, aki „trubadúrköltészetében", szabad verseiben alkalmazta a rímet. Kupié című verse, amelyben Vergilius anyját szólítja meg, rímeléstechnika szempontjából kultuszverse a jugoszláviai magyar irodalomnak. Sziveri János kései verseinek eredőit is itt kell keresnünk, aki még tovább ment a rímelésben, a kínrímeket különösen kedvelte, a szavakat elemeire bontotta, tőle tanulta meg az átlagos vajdasági olvasó, hogy nincs a magyar nyelvnek olyan szava, amelyet ne lehetne szét- vagy összeszerelni, értelmes vagy félig értelmes álösszetételeket komponálni belőlük. A magyar költészetben többek között Parti Nagy Lajos vállalta föl a Kormányeltörésbcn jelentőségét. Az Egyetlen verseink című, 1991-ben a Szépirodalmi Könyvkiadó kiadásában megjelent, a nagyközönségnek szánt gyűjteményben saját verse mellé ő ezt választotta, s ő az, akinek a versei a legtöbb rokonságot mutatják a Symposion-nemzedék költészetével. Mintegy legitimizálva azt a hallgatólagos vélekedést, ha egyetlen verset kellene választani a jugoszláviai magyar irodalomból, az mindenképpen ez a költemény lenne. Felismerték a vers jelentőségét már megjelenésekor, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy óriásposzteron is megjelent, amikor a posztertapétázásnak is hőskora volt. Majdnem harmincéves Domonkos István verse, s a harminc év alatt erősödött, jelentései gazdagodtak, aktuálisabb, maibb, mint valaha. 6
