Forrás, 2000 (32. évfolyam, 1-12. szám)
2000 / 3. szám - Zelei Miklós: A kettézárt falu
közelébe. Kedves barátom, Kunország ímé feltárja előttem rejtett titkait, s én sietek önnek beszámolni róluk. Mindenről, amit vékony elmém felfogni és megjegyezni képes. Isten önnel! 4. Mint már céloztam rá, kedves barátom, ez a nagykun álladalom érdekesebb és tanulságosabb, mint azt gondoltam vala. Nincs az az ékes mondolat, mely képes lenne az itteni életnek akármily apró, sőt csepp, csipet, pici, pinduri, icurka-picurka, szikrányi, mákszem- nyi jelenségét a maga gazdag valóságában visszaadni. Mert az élet itt csupa gazdag semmiség! Az élményekre éhes utazó lát maga körül rovarokat, úgymint kecsér, lágyma, iganc, derec, külény, merőc, léimé, szövönc, alkornyász... Nehéz lenne mindet ujjhegyre szedni. Hallja a madarak csataráját, csetepatéját, fecsegését, gágogását, kacagását, és szeretné érteni a szárnyas állatok nyelvét, miről pletykálnak oly jóízűen, min kapnak össze, s legfőképpen azt, vajon min ihog-vihog a madárnép? Ugye megmondtam, kedves barátom, kint a pusztán, hol csak a nagy semmi van, mennyi gazdag semmiség vár! Téved azonban az, aki úgy véli, a nagy dolog nem a kis dolgokból üsmerszik meg. Ám vannak itt láthatatlan gyönyörűségek is, melyekről még sejtésem sem lévén, ámulva hallgattam bennszülött kalauzomat, Istvánt, ki nem egyszerű hozzány, azaz nem csupán tartozék. Bevallom önnek, egyre meghittebb barátságot érzek kedves barbárom iránt, ki oly alaposan igyekszik bemutatni ezt a sivár földet, mintha az élete függne tőle. Ültünk tehát a vörösre égett szikes mezőn, pihentünk, ittunk egy kicsit. Túlnan kis nádas törte meg a kietlen puszta sótól fehér, szinte fűtelen látványát, s amint haliám, 'lakozott ott kácsa, ruca, egyéb nagyszájú szárnyas sokadalom, de talán még kélgyó is, melytől megriadtak és éktelen jajveszékelésbe kezdtek. S ekkor szólalt meg István. Kedves barátom, amit most leírandok vala, az tudom, nagy gyönyörűségére szolgál önnek, lévén az ily dolgok kiváló tudója és fáradhatatlan búvárlója. Ha már idevetett a balsorsom 1946-ban, s ha már oly sok éven át itt élvén ily becses tudás birtokába jutottam, nem késlekedek kincseimet megosztani önnel. Tudom, nagy élvezettel fogja ízlelgetni az István mondotta határneveket. Figyeljen micsoda remek barbár ízek, nemde? Kunhegyes határából például: Besenyő hát, Bikás lapos, Bodzás telek, Szejkő lapos, Kis és Nagy Purgány halmok, Kocsord, Kolbágy, Kormó hát, Kors ér, Gyolcsi puszta, Kolbász puszta, Török Bori halom, Túzok laponyag... Mit szól, kedves barátom? Egy nép a neveiből ismerszik fel leginkább. Folytassuk hát, csak néhány példa erejéig! Kunszentmárton: Köttön, Csorba. Kunmadaras: Ajtós dűlő, Berek, Darvas halom, Ecse, Üllő. Kisújszállás: Csegei sziget, Csivag, Csorba, Daraksa, Gástyás laponyag, Gyalpár, Kara János, Turgony, Konta, Mirhó, Szoszkoma, Tarján ér, Ürmöshát. Karcag: Bengecseg, Bézi sziget, Botonás, Bocsa, Csobi porong, Csorna ér, Deme sziget, Dúsa porong, Ecse zug, Érbuga, Hegyesbori sziget, Hodos fenék, Hőgyezug, Karczagtelke, Kargaderék, Kargafenék, Katymár hát, Kise porong, Zádor ér, Murza laponyag, Penesziget, Tarattyó út, Tarcsahát, Tíbuchalom. Tudom, önt máris eszi a mormáncs ennyi barbárszép szó olvastán, melyek mindegyike szinte maga az ősi Ázsia. Én úgy érzem, ezeknek a földrajzi neveknek van ízük, zamatuk, illatuk, színük, fényük és formájuk is. ízlelgesse csak, kedves barátom, bátran ezeket a nomád ínyencségeket, s hogy lucullusi vacsorája még gazdagabb legyen, íme néhány kun lakosnak a neve 1571-ből, ahogyan azt a török defter megőrizte. Olyan falvak lakosai voltak ezek, mely falukat a kutya pogány elpusztított volt. Karcag Ujszállás lakosai között volt Csőreg, Dormán, Bektur, Adón, Böles. Orgonda Szentmiklóson volt Kimse, Karcak András és Karcag Balázs. Csorbán volt Kacsag Ferenc, Tobak István, Zsirmon Zoltán. Mestörszálláson volt Kara, Kapudán, Ogán. Marjalakán volt Csoba, Beköcs, Tajpa, 84
