Forrás, 2000 (32. évfolyam, 1-12. szám)
2000 / 6. szám - A JÖVŐ SZÁZAD IRODALMA - Fried István: A jövő irodalma: az irodalom jövője
Fried István A jövő irodalma: az irodalom jövője „Egy dolog azonban biztos - töpreng el Oswald Spengler az, hogy a nagy matematikusok korszaka számunkra véget ért. A nagy alkotások helyett ma a megőrzés, lecsiszolás, finomítás és kiválogatás munkája, egyszóval ugyanaz az ügyes aprómunka van napirenden, ami annak idején a késő hellénizmus alexandriai matematikáját jellemezte „Nun töne Lied mit eignem Feuer! Denn du bist älter, du bist neuer."2 (]. \N. Goethe) Az az akár misztikusnak is tekinthető, rettegő tisztelet, amely az oly kettősen beszédes kerek évszámot veszi körül, mint a 2000, hajlamos korszakhatárként látni/láttatni az új évszázad fordulatát. Mivel nemcsak a végéhez közelít (legalábbis szám szerint), hanem az új bevezetődését is lehetővé teszi e naptárváltás. Kettősen beszédes, mivel, szinte igazodva az olasz művészettörténet századonkénti korszakolási felfogásához, ebben az évszámcserében hajlamos a gondolkodás többet érzékelni, mint ami feltehetőleg valóban történés lesz, ugyanakkor a futurológiái fejtegetések realitásba átcsapását is reméli/rettegi. A jövő század regénye ebből a szempontból sokszorosan hívható tanúnak: mindenekelőtt regényeimként értelmezhető többféleképpen.3 Jókai Mór a jövő századba tekintő epikus műformát ígér, amelynek tárgya (és nem feltétlenül megírási módja) jövendölés-értékű, olyan politológiai, államelméleti, technikai, gazdasági, hadi, morális események bekövetkeztének esélyével számol, amelyek átrendezik nemcsak az öreg kontinens életét, hanem az egész világét is. Ha csupán a regény címét olvassuk el, a fentiektől eltérő eredményre is juthatunk; és ez bármilyen furcsán hangzik, nem teljesen idegen a műtől. Nevezetesen az, hogy ez a regény nem(csak) a jelen olvasóit célozza meg, hanem a jövő századéit is, mivel olyan alakzatban gondolkodik szerzője, amely a jelenben még megteremtésre vár, és amelynek igazi és lényegi alakja a jövőben valósul meg. Más kérdés, hogy a mesemondóként emlegetett Jókai regényével és regényeimével mindkét jelentésváltozatot szem előtt tartva, a célba talált; tanúsíthatja az az állami cenzúra, amely még a kritikai kiadás kevesektől olvasott sorozatába is pusztán hosszas hezitálás után engedte beléptetni a regényt/ de tanúsíthatja az írónak talán akaratlan műfaji újítása, amely abban jelölhető meg, hogy mintegy közvetít a XVIII. században oly népszerű, nem egyszer humoros elemekkel gazdag államregények és a XX. századi antiutópiák között. Goethe egy verseimével (vissza)él- ve: a jelenvalóságban az elmúlt (Im Gegenwärtigen Vergangnes). Másképpen fogalmazva: hagyományba lépve gondol tovább hagyományt, ismételve módosít, már megírtat ír át. 2001-ben Jókai „jövő század"-a múlt század lesz, kérdés, mennyire elmúlté, és egyáltalában beszélhetünk-e véglegesen múltba veszőről, ha Goethe versét idézve az örökké változóban ott az állandóság (Dauer im Wechsel); a följebb hivatkozott Goethe-vers kertjének rózsa-liliom idillje attól lehet oly érzékien jelenvalóvá, hogy szemben a bokrokkal a búskomor sziklát a lovagkori vár koszorúzza. Talán nem túlságosan merész innen azt a következtetést levonni, hogy a jelenkor irodalmáról töprengve mindig arról az irodalomról szólunk, és csak arról az irodalomról szólhatunk, amelyben, amely mögött, amelybe rejtezve, amelyet palimpszesztusként elfödve ott rejlik a múlt irodalma, de amelyből nem visszafelé vezetnek az utak (vagy nemcsak visszafelé vezetnek az utak), hanem legalább oly mérték67
