Forrás, 2000 (32. évfolyam, 1-12. szám)
2000 / 11. szám - Kozma Huba - Závada Pál: Iparosok és kereskedők Kiskunmajsa múltjában
Iparossorsok a XX. század első felében „A gazdasági válság idején itt is mindenki tönkrement. A gazda, az iparos, a kereskedő. Ezért létrehozták a gazdavédelmet. Az eladósodott gazdákat nem volt szabad elárverezni, még az adósságuk egy részét is elengedték. A kereskedők kényszeregyezséget kértek a nagykereskedőktől, akiknek sokkal tartoztak. így aztán a tartozásuk egy részét elengedték. Volt olyan, hogy bolettát adtak ki, ezzel lehetett az adó egy részét kifizetni." (Részlet Patyi Jenő [1900] önéletírásából) „Majsán már 1860-ban sor került az Ipartestület felállítására. De akkor még nem jöhetett létre. 1872-től 1904-ig a Félegyházán levő főszolgabíró intézte a majsai elöljáróság útján az iparosok ügyeit. Hosszú idő telt el, míg nagy nehezen felállították az Ipartestületet. 32 évnek kellett eltelnie, amíg végre konzervatív iparosaink belátták, hogy szerződtetési ügyekben nem lehet mindig Félegyházára utazni. 1904. július 31-én volt az első ipartestületi gyűlés, amelyben a Kiskunmajsa Ipartestületet megalapítják. Az Ipartestület, mint hivatalos hatóság, élén az elnökkel és jegyzővel, a hivatalos ügyeket intézi. A pénzügyeket a pénztáros vezeti. Az Ipartestületnek elvitathatatlanul legnagyobb érdeme, hogy 20 éves alapítása után elhatározta, hogy házat vesz. Nagy érdeme van ebben agilis elnökének Rácz F. Sándornak, aki törhetetlen kitartással le tudta küzdeni gáncsoskodó iparostársainak nehézkességét és pénz nélkül neki mert vágni egy 100 milliós (inflációs korona) ház vásárlásának. Ma már saját otthonukban, még pedig adósságmentes otthonukban intézhetik ügyeiket, s munkájukkal megalapíthatják a jövendő nagy Magyarország feltámadását. Isten áldd meg a tisztes ipart!" (Részlet dr. Kiss Jenő: Kiskunmajsa iparosságának múltja című kéziratos feljegyzéseiből) Abban az időszakban, amelyről a fenti - körülbelül a húszas évek elejéről származó - feljegyzés szól, a helyi ipar és kereskedelem jelentősen megerősödött. Az 1870-es népszámlálási forrás tagolása szerinti keresők 3,4%-a foglalkozott iparral, 1,6%-uk pedig kereskedelemmel - együtt 5%. Egy másik, a XX. század elejére vonatkozó foglalkozásszerkezeti forrás (Romsics Ignác: A történeti Dél-Pest megye foglalkozásszerkezeti viszonyai a XX. század elején és Bács-Kiskun megye múltjából I. Kecskemét, 1975.) viszont már 11,6%-ra teszi Kis- kunmajsán az iparban és kereskedelemben foglalkoztatottak arányát. Túlsúlyban természetesen ekkor is tradicionális házi kisipar volt. Az alább következő három önéletrajzi részlet - noha véletlenszerűen kiragadott szakmákról szól - jól érzékelteti a szakmát tanulók családi indíttatását, illetve a segéddé, mesterré válás folyamatát, s ez talán több szakára is általánosítható. Az első visszaemlékező szűcsmester apjának - még az első világháború előttre visszanyúló - iparűzését idézi fel, a másik (egy szegény kisparaszt fia) a húszas évek elején meghiúsult továbbtanulási és szakmaszerzési kísérletét vázolja, a harmadik szöveg pedig egy 1925-ben szíjgyártó-inasnak adott napszámos-ivadék monológja, amely igen árnyalt megfigyeléseket közöl a mesterekkel való viszonytartásra vonatkozóan, és az 1929-től kezdődő válságévek „munkaerőpiaci" következményeiről területileg is széles áttekintést ad. 1. „Apai nagyszüleimnek csak egy gyermekük volt, az én édesapám. Számottevő vagyonuk nem volt, csupán az Iparhegyben volt 600 négyszögöl szántó és 500 négyszögöl szőlő, így létfenntartásunkat a napszámkereset pótolta. Gyermeküket ipari pályára szánták. Sikerült is helyben Garas Dávid szűcsmesternél leszerződtetni. Az inasévek letöltése után ott mint segéd is dolgozott. Abban az időben szokás volt az iparosok vándorlása. Pár év múlva hazajött, iparengedélyt kért, és folytatta a szakmát szülei házában. Ahogy én visszaemlék- szem, főként subakészítéssel foglalkoztak. Akkor már volt egy szűcssegéd, és anyánk is segített a varrásban. Az őszi hónapokban igen sokat dolgoztak, mert a vásárokban kapós volt a suba. Azon időkben vitték a kész portékát Kistelek, Halas, Félegyháza, lánoshalma és Baja vásáraira lovaskocsin. Bajára igen költséges volt az út, de megérte, mert ott voltak a legjobb 14
