Forrás, 2000 (32. évfolyam, 1-12. szám)
2000 / 11. szám - Kozma Huba - Závada Pál: Iparosok és kereskedők Kiskunmajsa múltjában
vásárok. Parasztembernek, különösen ha tanyán lakott, nagyon fontos volt a suba. Nem fázott meg a kocsin, még a nagy hidegben sem. Voltak igen díszes subák is, melyekben a templomba és a szórakozó helyekre is szívesen jártak. A díszes munka sok kézimunkával járt. A gallér pedig feketeszőrű bárányból készült. Nehézségbe ütközött a subához szükséges nagyszőrű birkabőrök beszerzése, mert a környékünkön ezt a fajtát nem tartották. Kezdetben Temesvárról, később pedig a Felvidékről meg Szatmárnémediből hozták. Ott egy bőrkereskedő szárítva, nagy kötegekbe bálázva küldte vasúton hozzánk. Itt a bőröket használatba vétel előtt a község szélén lévő tóban két napi áztatás után a gyapjas oldalán szép fehérre kellett mosni, majd a bőrös oldal hústalanítása, szárítása, pácolás következett. Tehát meg kellett küzdeni, hogy a versenyképesség megmaradjon. Ebben az időben hat szűcs volt Majsán... A régi időben nemcsak szűcs, hanem egyéb iparos is volt bőséggel a községben. (Részlet Balogh Lajos önéletírásából) 2. „1908-ban születtem Kiskunmajsán. Szüleim nyolc és fél holdon gazdálkodtak. Két nővérem volt... Az általános iskola elvégzése után polgári iskolába írattak be a szüleim. Jó tanuló voltam, javasolták is a tanáraim, hogy tanuljak tovább, végül cipésztanuló lettem, akkoriban ez igen jó szakmának számított, bár én nem nagyon szerettem. Sokat kellett ülni a kaptafa mellett, öt évnél tovább nem is bírtam, otthagytam a szakmát. 1933-ban megnősültem... Kiköltözködtünk tanyára és ott gazdálkodtunk. 10 hold földön bérlő lettem..." (Részlet Gáspár Benjámin [1908]önéletírásából) 3. „Úgy tudom, 1911. október 21.-én születtem... nem emlékszem az apámra sem, mert hősi halált halt. Nagyapánk kivitt bennünket a tanyára, engem kineveztek libapásztornak. 1923-ban Butty Jánoshoz kerültem birkapásztornak. Huszonötben, ahogy közeledett az ősz, nekem már nem kellett iskolába mennem, hanem odaadtak inasnak egy szíjgyártóhoz a bátyám helyett, aki harmadnap megszökött az inaskodásból. Az újévet azonban meg kellett várni, mert addig a gazdám nem engedett el. 1926. január 3-án nevelőapámmal elmentünk Orosz László szíjgyártó mesterhez. Két hét próbaidő volt, én nagyon jól éreztem magam itt is. Volt ott egy másik inas is... Próbaidő után került sor a szerződtetésre. A szerződés nekem négy évre szólt, mivel én nem tudtam fizetni. A másik inassal három évre kötöttek szerződést, de ő évente fizetett három mázsa búzát. Törtely József igazgató úr mondta, hogy fiam, neked mindjárt be kell iratkoznod az ipari iskolába. Hát bizony négy év nem kis idő! No engem a gazdaaszonyom is hamarosan megszeretett. Ment a munka, sokszor éjjel-nappal dolgoztunk. Úgy emlékszem, egymillió-kétszázezer korona volt egy pár lószerszám. Az első vásár, amire én is elmentem, Kisteleken volt... No aztán jött a képviselőválasztás, a mesteremet is megválasztották községi képviselőnek, így a községi teendőkkel is megszaporodott a munkája. Volt már neki a kisteleki útban tíz hold földje, meg két darab szőlője. A szőlőket eladta, és vett helyette a vadkerti útban két hold szőlőt és egy hold puszta földet... Mondogatták, hogy jön a pengő, meg is jött 1926. augusztusában... 5-6 pengő lett a búza mázsája. Egy pár lószerszám 80-120 pengőbe került. Az én mesterem ennek ellenére megállt a lábán, de ment is a környéken minden vásárra, ha még kisbalták estek, akkor is, mert nagyon nagytervű ember volt. A veje, a Bakró Imre is szíjgyártó volt, nagyon szép munka került ki a keze alól, de benne nem volt üzleti szellem, míg ő egy pár szerszámot eladott, addig a gazdám húszat is. Akkoriban olyan nagy vásárok voltak, hogy a gőzmalomtól a vasútig az mind vásártér volt. A kirakodó vásárban a különböző mesterek külön-külön rakták ki a portékájukat, de kivonult ide a vendéglő is, ahol sok ember elmulatta a pénzét. Jött 1929... Apám ekkor már több éven keresztül a Gyenizse gazdánál aratott. Hatan voltak részesek. Az aratás előtt mondja az apám, hogy nagy baj érte, mert lemondta a marokverője a munkát, és nem tud mit csinálni. Kérte a mesteremet, hogy engedjen el engem. Végül elengedett a mesterem. Ezután visszamentem a mesteremhez dolgozni. O azt mondta, 15
