Forrás, 2000 (32. évfolyam, 1-12. szám)

2000 / 11. szám - Kozma Huba - Závada Pál: Iparosok és kereskedők Kiskunmajsa múltjában

Mária Terézia türelmi rendelete (1749), és különösen II. József felvilágosult szemléletű uralkodása következtében enyhül valamelyest a magyarországi zsidóság merev kirekesztettsége, jogegyenlőségük azonban csak az 1867-es XVII. törvénycikk értelmében valósulhat meg. A jászkun elöljárók igencsak híresek antiszemitizmusukról, s szigorú rendeletekkel igyekeznek megakadályozni a zsidók remdemptus helységekben való megtelepedését. A helyi tanács - sokszor anyagi károsodást szenvedve pedig ezzel - igyekszik eleget tenni ezeknek a rendelkezéseknek.

Egy 1870-es összeírás az akkor hétezren felüli népességű Kiskunmajsán 153 iparost jegyez fel. Közülük 71 önálló munkás, a legtöbben a bőr-, papír- és egyéb iparágaknál (65 fő), a szövőiparnál (50 fő), valamint a fém-, kő- és faiparnál (36 fő) vannak. Ugyanakkor a kereskedelemnél van foglalkozására nézve 72 fő (önálló 54). A kereskedők számának jótékony növekedése jórészt a zsidóknak az előző évtizedben történt betelepedésével magyarázható.

A század utolsó két évtizede - illetve a századforduló környéke - mint országosan is, a majsai helyi iparban és az iparosok számában is jelentős növekedést hoz. Mint a vidéki nagyfalvak, kisvárosok többségében, itt is az élelmiszeripar indul először fejlődésnek, malmok épülnek, valamint egy vágóhíd. De különlegesen kurrens ágazatok ezek itt nem lehettek: a gabonatermés gyenge, az állattenyésztés pedig a kiterjedt pásztorkodás leépülése után nem tudta helyben kialakítani a maga üzemszerűbb formáit. Kedvezőbb lehetőségeket a gyümölcsfeldolgozás adhatott volna, de konzervgyár nem épült, csak két szeszfőzde, a bort nagyban felvásárló, szakszerűen kezelő pincegazdaság pedig nem ekkor, hanem csak majd 1937-ben létesül Kiskunmajsán. A nagyobb ütemű fejlődést sárba ragasztja az ide vezető utak katasztrofális, ősszel és tavasszal szinte teljességgel járhatatlan állapota.

Megépült, sőt 1877-ben, három évi működés után már Félegyházára át is költözött Kováts János gyufagyára, telepe helyén pedig a község első gőzmalma létesült. A másikat - utolsó tulajdonosáról Törtely-malomnak nevezettet - 1894-ben alapítja meg egy helyi illetőségű részvénytársaság. A leginkább vásárokra termelő céhes keretek között működő helyi ipart a kiterjedt háziipar teszi színessé.

A település kiegyezés-kori társadalmának legkiválóbb forrása, a Révfy Imre főjegyző által 1870-ben összeállított helyi népszámlálás szerint Kiskunmajsa lakossága vallásilag legnagyobbrészt katolikus (kivételt a másfélszáz főt számláló zsidó közösség jelent), a lakosság 1/3-a külterületen él, hogy az egy szobára eső lakosok átlagos száma 3,8 fő, igen alacsony, mindössze 27 %-os a felnőtt lakosság körében az írni-olvasni tudók aránya, és a hétezres városban mindössze egy továbbtanuló diák akad. Az 1815-ös 15 fős iparos-létszámmal szemben egy negyven évvel későbbi (1852-56), házasultak anyakönyvéből kiírt mintavétel már 32 oltár elé járuló iparost számlál, az 1870-es Révfy-féle összeírás pedig már 125 iparosról tud.

Az országos konjunktúrának megfelelően Kiskunmajsán is a századfordulót megelőzően kezdődik el a máig is jellemző településkép építészeti megformálódása. Közpénzen felépítik a Bazársort, Iákövezik a főteret, aszfaltozzák a főutca „korzó"-járdáját. A kilencvenes években elkészül a Majsát Félegyházával és Halassal összekötő műút, 1899-ben pedig a Félegyházára vezető vasúti pálya. Ezek az évek jelentik az említett malmok és a nyomda megalakításának idejét (most indul meg a helyi újság nyomtatása), s ekkor létesülnek a majsai pénzintézetek is: 1889-ben a Kiskunmajsai Takarékpénztár Rt., majd már 1910-ben a félegyházi Népbank helyi fiókja.

Az 1900-as népszámlálás a helyi iparban 440 keresőt (és 695 eltartottat), a kereskedelmi- és hiteléletben pedig 97 keresőt (és 153 eltartottat) regisztrál.

13