Forrás, 2000 (32. évfolyam, 1-12. szám)
2000 / 10. szám - Tolnai Ottó: Jégzsinór (A Járásszéli naplóból)
1823. Május 13-án Szabadkán át Szegedre! Milyen vidék és milyen szánalmas föld! - Egy gipszfő- és szoborkereskedő azért nem akarja elhinni Napóleon halálát, mert akkor, véli ö, már bizonyosan csináltak volna gipszből valamit, a halálát megörökítendő. „A bécsiek már ráeszméltek volna egy ilyen jó gondolatra, ott ügyes emberekben, istenuccse, nincs hiány" - mondja ő. Szegeden elégedetlen, rosszkedvű tiszteket találtam a Schneller-ezredből - no meg Desfurs grófot, aki 3 hónapnál nem élhet tovább. Ót ilyen nyomorult, haldokló állapotban látni, nagyon megrendített. Este a Tiszában úsztam -/.../ Meghatott szívvel köszöntem meg a Mindenhatónak /.../ Napló (2. kiadás. Gondolat 1982. 297-8.) Jobban utána kell néznem az idézetnek, többször körül kell járnom. Először is nyomozni kellene az említett gipszfő- és szoborkereskedő után, aki miatt valójában ilyen messzire merészkedett, hozzánk utazott a legnagyobb magyar, hiszen később majd száz évig nem volt műkereskedő (igazi műkereskedő a mai napig se nagyon van) Szabadkán, a festők képeit a kirakatokba rakták-állítot- ták ki a Idsiparosok. Viszont az is igaz, hogy az Atlaszok - Szabadka maximális gipszműve, amely gyerekkoromtól fogva a mai napig megigéz, gipszérzékenységem kútfője - ahogyan az azúré, azúr-érzékenységemé pedig a nagy, kék palicsi, Zsolnay-váza (jóllehet apám boltjának festékes fiókjaival szoros összefüggésben- kapcsolatban természetesen) - amikor ideköltöztem, azonnal egy Atlaszok nevű irodalmi csoportot szerveztem, az Atlaszok felett olvastunk föl az Atlaszokról rendszeresen rövidke ideig - állítólagos alkotója, a bajai-szabadkai Teles Ede (aki ifjú korában a szabadkai Szauer festőműhelyében kezdett dolgozni, de 1888-ban már egy pesti, majd egy bécsi gipszöntő mesternél dolgozott, miközben Hoffmann, majd Hellmer és von Zumbusch műtermét, mesteriskoláját is látogatta, de 1913-ban már, mint Gajdos írja: ő lett az újonnan megalakult Alföldi Művészek Egyesület és a Magyar Iparművészet Testület elnöke; Olaszországban utazgatott, Hollandiában élt, hogy majd immár mint kortársunk haljon meg - egy városban, Pesten élve évtizedekig, Szabadka zseniális építészével, Reichllel! - 1948- ban...) emlékiratában jócskán találhatók gipszes momentumok, amelyektől talán visszanyomozhatnánk a Széchenyi számára olyannyira fontos gipszfő- és szoborkereskedőhöz... Másodszor a szegedi vonatkozásokat kellene jobban körüljárni, hiszen már ez az egy-két mondat - a kaszárnyák, a végeken halódó tisztek és hát a Tiszában való fürdés - is kész Szeged-regény (valójában itt látszik, s most a valóságban is nagyon így van, hogy tulajdonképpen: Szabadka-Szeged regényről van szó). E soraimnak minden bizonnyal örülne megboldogult költőbarátom, a Szekszárdi mise szerzője, Baka István, aki egyik nyilatkozatában minden bizonnyal éppen nekem üzenve, arról beszélt, hogy ő Che Guevarával szemben Széchenyit választja... De igazán engem a Napidból kimásolt 13-as idézet (Csáthot 1913-ban helyezik Palicsfürdőre, s az ő figyelmét minden bizonnyal nem kerülte el ez a mondat, noha az ő gyermekkorában, az ő gyermekkorukban, 50-60 évvel Széchenyi látogatása után, közvetlen az ezredforduló előtti pár évben, némileg más lehetett ez a vidék, ez a föld) második mondata ütött meg. Hiszen már-már idilli, tündéri (igaz a 31
