Forrás, 2000 (32. évfolyam, 1-12. szám)

2000 / 10. szám - Tolnai Ottó: Jégzsinór (A Járásszéli naplóból)

nem, semmire sem, tökéltem el magam, csak azt a lehetőséget fogom őrizni, hogy ha netalán kedvem kerekedne, mindenre írhatnék, írhatnék a tanító tarkó­jára, a plébános homlokára, a lányok combjára, mindenre az égvilágon, írhatnék fűre, fára, falra, mindenre, mint később, majd ahogyan a szomszéd írni is fog - fűzölddel - még a disznók és a marhák oldalára is, ám én, tökéltem el akkor, sem­mire sem fogok írni: meg fogom őrizni a papírosok szüzességét! Csak azt nem értettem, miért kell olykor egy igazi papírkereskedőnek klottgatyára vetkőzve rohangálnia a mészporral csíkozott fűben. Talán el kellene mennem a feleségéhez, nadrágot kérni a számára, mert különben holnap össze­szart gatyában kell nyitnia, összeszart klottgatyában kell árulnia a flüszpapírt a cukrászoknak... Nándiről mesél a szomszéd. Németországi kalandunk (Heidelberg és Darmstadt között szúrtuk a spargelt) után öt üszőt vettünk a temerini piacon, gondoltuk, ha felneveljük (500 kilo­grammra kellett hizlalnunk szegényeket), s átadjuk őket az államnak, egy kis tőkéhez jutunk. És akkor már itt, járásszéli tanyánkon, komolyabb farmot létesít­hetünk, új életet kezdhetünk majd. Elhagyjuk a Virág utcát. Az állam nem vette át a felhizlalt bikákat, magunknak - nekem - kellett levágnunk, nem jutottunk tőkéhez, jóllehet egy kis pénzünk azért maradt az állatok borzalmas leölése, még meleg húsának szétmérése után. Namármost akkor csináltattunk egy új istállót itt, akkor fogadtuk fel, a szomszéd ajánlatára (távoli rokonok ugyanis) Nándit ta­nyásnak. Malacokat, libákat, csirkéket és egy lovat vettünk az induláshoz. Nandi felvirágoztatta a tanyát, a gazdaságot. Amíg egy napon, az egyik tresnyeváci kocsmában rá nem futott Évikére, a valóban szép (akárha amerikai filmszínésznő, pontosan ilyen nők bukkannak fel a vadnyugati filmekben is), sokgyerekes höl- gyikére, és ki nem hozta az egész pereputtyot a tanyára. Azonnal megjelent Évi­ke apja, Stratégia, valamint a börtönből épp szabadult bátyja, Károly is. Nagy dő­zsölés vette kezdetét. Amikor először látogattunk ki, a gangon söröztek, az udvar pedig tele volt elpusztult baromfival. Sok bonyodalmunk volt, jó, hogy élve meg- úsztuk ezt a második kalandot. Noha teljesen kifosztották a tanyát, ismét ma­gunk maradtunk. Immár csupán egy szamárral. Évikének új férjei lettek. Mind­egyiktől gyereke. Sokszor meglátogattuk. Toncsi fiát nagyon meg is kedveltem. Évike különösmód még mindig olyan szép, mint volt. Misztikus módon, még ter­hes korában is karcsú marad. Nandival nem futottunk össze azóta, de követjük bonyolult életútját. Valójában egyáltalán nem is haragszunk rájuk. Hiszen immár megvan a véleményünk a Járást körülölelő tanyák rideg, csívenfosó ősmagyarjai­ról (szomszédunkat Szokolnak - Turulnak hívják, minket Kracsunnak, Karácso­nyinak) éppen úgy, mint a környező faluk krajinai szerb telepeseiről. Épp nekem való kettős gyűrű, mondom olykor, közepén a szikes sivataggal. Nándiről mesél a szomszéd, mert első dolgunk felőle kérdezni. Volt egy jó lova. Mindig elég jó lovai voltak, de ez volt talán eddig a legjobb. De ha megetetett, s bealkonyult, nem tudott maradni a seggén. Minden éjszaka lop­ni kellett mennie. Valójában ők nem lopnak. Nem is lopásnak nevezik. Egyfajta gyűjtögetésről van szó. Tehát látta Nandi, hogy fel fogják újítani a Szabadka- Kanizsa vasútvonalat, amelyen immár húsz éve nem közlekednek a vonatok. Tö­29

Next

/
Oldalképek
Tartalom