Forrás, 2000 (32. évfolyam, 1-12. szám)

2000 / 10. szám - Tolnai Ottó: Jégzsinór (A Járásszéli naplóból)

Szóval megtörtént az újvidéki és a kecskeméti bemutató (Virág és Tömöry ren­dezte őket, a Csömöre bácsit pedig Fejes és Kiss Jenő alakította), a díszletek meg­kísérelték elénk varázsolni Kenyeres bácsi birodalmát, alakját, filozófiáját és tra­gédiáját, ám aztán lassan elfelejtődött a Végeladás, elfelejtettem én is, ám egy na­pon itt a tanyán azt vettem észre, hogy én tovább élem-motyogom Kenyeres bá­csi életét-szövegét, tovább rakosgatom bútorait, kedvenc tárgyait, viselem ruhá­it... mind inkább próbálva lelassítani a dolgokat immár magam is, jóllehet lelas­sultak azok maguktól is, akárha a Musil leírta terepen, akárha Sartre kategóriájá­nak aurájában, sajtharangja alatt (a tanyán nincs velünk sajtharang, csak ha vi­szünk haza tanyasi sajtot, vajalját, az kerül sajtharang alá, jóllehet az is Kenyeres bácsi sajtharangja volt, az is Csömöre bácsié, akit, mivel a színházak nem vesznek tudomást róla, öreg ripacs, magam alakítok-játszok-kínlódok az életben)... olykor azon kapom magam, ülök a gangon, Kenyeres bácsi támlás padján és két öklöm egy szétrozsdásodott könyökcsőbe dugva tangóharmonikázom, kísérem bús (Bus) énekemet... miközben a narancsszín mécses lassan a megdőlt, semmis fács- kámmá tűnik vissza, nyulak, őzek, apró fogoly-sorok igyekeznek a kukoricásból a Sárgaárokhoz inni... Agyag Peti első nagyobb, Zentán megrendezett tárlatán már olyan különös telí­tettsége, intenzitása, hőfoka, erotikája volt munkáinak, kerámiaszobrainak, hogy érezni lehetett, pillanatok kérdése, történni fog velük valami. Explodálnak. Átvál­toznak. Hiszen még a fűszálak is falloszokká magasodtak vagy mellük kezdett dagadozni. Egyik legjobb alkotásából, a Karmesterből pedig, hol egy kakas, hol egy disznó akart előbújni. A Gyöngytyúk, amely a Rája mellett egyik kedvencem, máris nagy tojásként izzott. A szépen csavart, kígyózó nyak, az arisztokratikus, kis hölgyfej már akár le is válhattak, külön alkotásokként is létezhettek volna, hogy a test nagy kékzöld tojásként izzón önmagában. Igen, ez az alkotás, a Gyöngytyúk, mintha megtojta volna önmagát. És valóban, Agyag Petivel (Ózsvár Péter) is hamarosan valami hasonló történt. Megtojt. Amikor a következő alkalommal meglátogattam, a fűszálak között ott halmozódott valami hatalmas gázlómadár, vagy talán strucc, teljes fészekaljnyi tojása. Egy teljes tojás-opus. Gyerekkorunk húsvéti fészkeit álmodtuk ilyennek. Agyag Petivel beszélgetve megdöbbentett, mennyire ismeri a szárnyasokat, mennyire azonosulni tud a tojó jószággal, mennyi mindent tud a tojásról, mint olyanról. Valami ebből a még forró tojások között folytatott első beszélgetésünk­ből, noteszomban is fönnmaradt. Megnyitószövegként most, itt a Régi Zsinagóga udvarán, ahol lám, máris mennyire megtalálták helyüket, fészkeiket, noteszom­ból szeretnék böngészni. A tyúk enged legközelebb magához, mondja, amikor tojik. Pofákat vág. Peti annyira tökéletesen, élethűen utánozza, milyen pofákat is vág egy tyúk tojás köz­ben, hogy szinte megijedek, egy kicsit magam is úgy festek, mint Chaplin óriás­tyúkot hallucináló hőse az Aranylázban. Nem szenved, mondja. Inkább maga is csodálkozik az egészen. Kissé felemelkedik. Jé, mondja, s közben kinyomja. Meg­tojik. Tojik egy tojást. A tehén nyugodtabb, jámborabb fejés közben, teszi hozzá. 24

Next

/
Oldalképek
Tartalom