Forrás, 2000 (32. évfolyam, 1-12. szám)
2000 / 10. szám - Tolnai Ottó: Jégzsinór (A Járásszéli naplóból)
Szóval megtörtént az újvidéki és a kecskeméti bemutató (Virág és Tömöry rendezte őket, a Csömöre bácsit pedig Fejes és Kiss Jenő alakította), a díszletek megkísérelték elénk varázsolni Kenyeres bácsi birodalmát, alakját, filozófiáját és tragédiáját, ám aztán lassan elfelejtődött a Végeladás, elfelejtettem én is, ám egy napon itt a tanyán azt vettem észre, hogy én tovább élem-motyogom Kenyeres bácsi életét-szövegét, tovább rakosgatom bútorait, kedvenc tárgyait, viselem ruháit... mind inkább próbálva lelassítani a dolgokat immár magam is, jóllehet lelassultak azok maguktól is, akárha a Musil leírta terepen, akárha Sartre kategóriájának aurájában, sajtharangja alatt (a tanyán nincs velünk sajtharang, csak ha viszünk haza tanyasi sajtot, vajalját, az kerül sajtharang alá, jóllehet az is Kenyeres bácsi sajtharangja volt, az is Csömöre bácsié, akit, mivel a színházak nem vesznek tudomást róla, öreg ripacs, magam alakítok-játszok-kínlódok az életben)... olykor azon kapom magam, ülök a gangon, Kenyeres bácsi támlás padján és két öklöm egy szétrozsdásodott könyökcsőbe dugva tangóharmonikázom, kísérem bús (Bus) énekemet... miközben a narancsszín mécses lassan a megdőlt, semmis fács- kámmá tűnik vissza, nyulak, őzek, apró fogoly-sorok igyekeznek a kukoricásból a Sárgaárokhoz inni... Agyag Peti első nagyobb, Zentán megrendezett tárlatán már olyan különös telítettsége, intenzitása, hőfoka, erotikája volt munkáinak, kerámiaszobrainak, hogy érezni lehetett, pillanatok kérdése, történni fog velük valami. Explodálnak. Átváltoznak. Hiszen még a fűszálak is falloszokká magasodtak vagy mellük kezdett dagadozni. Egyik legjobb alkotásából, a Karmesterből pedig, hol egy kakas, hol egy disznó akart előbújni. A Gyöngytyúk, amely a Rája mellett egyik kedvencem, máris nagy tojásként izzott. A szépen csavart, kígyózó nyak, az arisztokratikus, kis hölgyfej már akár le is válhattak, külön alkotásokként is létezhettek volna, hogy a test nagy kékzöld tojásként izzón önmagában. Igen, ez az alkotás, a Gyöngytyúk, mintha megtojta volna önmagát. És valóban, Agyag Petivel (Ózsvár Péter) is hamarosan valami hasonló történt. Megtojt. Amikor a következő alkalommal meglátogattam, a fűszálak között ott halmozódott valami hatalmas gázlómadár, vagy talán strucc, teljes fészekaljnyi tojása. Egy teljes tojás-opus. Gyerekkorunk húsvéti fészkeit álmodtuk ilyennek. Agyag Petivel beszélgetve megdöbbentett, mennyire ismeri a szárnyasokat, mennyire azonosulni tud a tojó jószággal, mennyi mindent tud a tojásról, mint olyanról. Valami ebből a még forró tojások között folytatott első beszélgetésünkből, noteszomban is fönnmaradt. Megnyitószövegként most, itt a Régi Zsinagóga udvarán, ahol lám, máris mennyire megtalálták helyüket, fészkeiket, noteszomból szeretnék böngészni. A tyúk enged legközelebb magához, mondja, amikor tojik. Pofákat vág. Peti annyira tökéletesen, élethűen utánozza, milyen pofákat is vág egy tyúk tojás közben, hogy szinte megijedek, egy kicsit magam is úgy festek, mint Chaplin óriástyúkot hallucináló hőse az Aranylázban. Nem szenved, mondja. Inkább maga is csodálkozik az egészen. Kissé felemelkedik. Jé, mondja, s közben kinyomja. Megtojik. Tojik egy tojást. A tehén nyugodtabb, jámborabb fejés közben, teszi hozzá. 24
