Forrás, 2000 (32. évfolyam, 1-12. szám)
2000 / 10. szám - Tolnai Ottó: Jégzsinór (A Járásszéli naplóból)
Fiatalabb koromban arra gondoltam, hogy jó volna valami síkság közepén élni, s elmentem a lüneburgi pusztába. Síkságra gondoltam, és pusztába mentem. (Beckett) A Kedves beleszántotta magát a földbe. Csak a belei lógtak ki a lilásan csillanó, kátrányszín réti földből. A kéményben kikeltek a kisbaglyok. Akárha vattával, taplóval gyömöszölték volna tele. A kisbaglyok bűze is még gyerekkorom óta az orromban. A bátyámmal sokszor szedtünk ki a Tisza-menti göcsörtös, lik-lukas fűzfák mélyéből kis- baglyokat. Én persze sosem is mertem volna. Benyúlni. Mindig csak asszisztense, árnyéka voltam a bátyámnak (nekem adogatta le a kisbaglyokat), akinek különben hol csókája, hol beszélő szajkója is volt. Unokatestvérem, Miklós a tengerészeknél szolgált. Egyszer épp náluk vendégeskedtem Oromhegyesen, amikor hazajött szabadságra. Fehér tengerészzsák, kék-fehér csíkos tengerésztrikó. Minden ruhadarabján érezni lehetett, sós vízben mosták. A dolog úgy történt, hogy éjszaka érkezett, amikor én már aludtam. De valamiért éppen abban a szobában aludt aztán ő is. És amikor reggel kinyitottam a szememet, az ágyam mellett, ugyanis egy kis szobáról volt szó, ott sorakoztak a tengerész motyói, kellékei. Szédülten támolyogtam a kis, addig vaknak, vak törésnek tűnő kis ablakhoz, meg voltam győződve, lenn a Járás vakító szikén nagy óceánjáró horgonyoz, vár rám. Amikor felébredtünk, Miklós kipakolta a zsák tartalmát a sógor gyalupadjára. Szárított füge, szentjánoskenyér-liszt, egy zacskó tengeri só, néhány kagyló és egy tengericsillag. Miklós tegnap hozott egy kis pálinkát. Ugyanis fiával, Mikivel, csinálják a tanyakaput. Mondom, szépen tartja a láncát. Nem csoda, mondja, beledaraboltam két bicikliláncot. Megállás nélkül viccel és politizál, mint az édesapja. Miki csak politizál. Humorérzék nélkül. Ez különös, hiszen nagyapjának és édesapjának legjobb humorérzéke van a famíliánkban. Nagy Jóskával gyerekeskedett. Hol bélyeget gyűjtöttek, hol gombfociztak a piac betonasztalain. Észbontó szenvedéllyel. Amikor akváriumoztak, Miki meghallotta, hogy Zentán szép, nagy akváriumokat lehet kapni. Azonnal elutazott Zentára. És megvette a szép, nagy akváriumot. De csak akkor tudódott ki, hogy aznap több vonat már nem megy Kanizsára. Miki, szépen, vigyázva, akárha máris a legdrágább aranyhalakkal lenne tele, maga elé emelve az akváriumot, hazagyalogolt az országúton. Közben este lett, éjszaka. Végül már a csillagok tényleg mind ott izzottak, úszkáltak előtte az akváriumban. Talán azért jelentett számomra olyan sokat ez az eset, mert kisgimnazista koromban, vulkánkofferemben a szennyessel, néhányszor én is hazagyalogoltam azon az úton. Voltam benn Kanizsán, Tücsöknél. Teljes kiéheztetés után, egy szál gatyában engedték ki a horvátok a kaszárnyából. Átkerült Magyarországra. Ott szerzett egy trikót, és úgy jött haza. Közben az anyja ágynak esett. Az apja pedig nemsokára a disznóölő pisztoly szögével homlokon lőtte magát. A húgáék most ki akarják túrni a házból. Nincs hova mennie, mondja. A téglagyárban dolgozik, de majd harcikutya tenyésztéssel akar foglalkozni. Néha meglátogatja az utca végén lakó barátját, aki valahol Boszniában hagyta a szemevilágát. Jó együtt hallgatni vele, mondja. De ő, ismétli, majd harcikutyákat akar tenyészteni. Vak barátjának egy fehér szamara van. Egyelőre jól megvannak, noha semmi segélyt sem kap. 12
