Forrás, 2000 (32. évfolyam, 1-12. szám)

2000 / 10. szám - Tolnai Ottó: Jégzsinór (A Járásszéli naplóból)

számukra, mármint a legyek számára... De úgy is mondhatnám, mától kezdve akartam elkezdeni Klee, Bartók, Kosztolányi, Wittgenstein szerint élni: ölelgetni a legyet... Tegnap kamillát fésültem a szomszédokkal. Féltem, még van bíbictojás. De már nem találtunk, csak üres - rozsdaflekkes - héjakat szanaszét. A kisbíbicek észbon­tó cikcakkja visszavezetett a barázdabillegető higanycsapágyaihoz. Miközben a bíbicekre (a szik sirályaira) vigyáztam, egy kisnyúl futott a fésű dobjába. Félve pi- hegett a friss kamillán. Szinte megvacogtatott a házinyúl és a vadnyúl közötti kü­lönbség. Már évek óta csak a házinyúl édeskés szaga élt az orromban. És most szinte beléharapott a vadnyúl annyira jellegzetes, kesernyés illata. A vadnyúl, mesélte apám, olykor egyik pillanatról a másikra megőszül a kerítőhálóban a féle­lemtől. Egyszer, ha jól emlékszem, hozott is haza egy ilyen csupaősz nyuszit, most visszagondolva rá, akárha magamat látnám. Egy ősz nyuszival körösztözött patkányt. Egyszer, amikor bátyámmal falaztuk alá a tanyát: megpillantottuk a patkányok pátriárkáját. Képtelenek voltuk agyonverni a pajszerekkel, lapátokkal, állandóan el tudott menekülni előlünk, el, vissza, mélyre, a tanya alapjaiba, végül úgy pró­báltunk végezni vele, hogy bebetonoztuk, jóllehet biztosan maradt puha föld, ki­járt valahol, hiszen egy vertfalú tanyáról van szó. Amikor elmeséltem az esetet a szomszédnak, furcsán nézett rám, mintha csak a ház védszentjére támadtam vol­na... Na mármost az a patkány is mintha szintén ősz lett volna... Immár az embe­rek ősz szőrzetéről is meg tudom állapítani, melyik milyen borzalom áldozata, műve. Akár egy új tudomány is alapozódhatna, tűnődök olykor, erre a felisme­résre. Minap az egyik barátnőm azt újságolta rémült arckifejezéssel, hogy egyik napról a másikra megőszült a fanszőre. Már attól kezdtem rettegni, ott a kávéház közepén felemeli szoknyáját, s együtt kell tanulmányoznunk az őszülés fokát, előrehaladt voltát, irányát, valamint azt, hogy az őszülés e foka, hogyan hat az összképre, mármint altestének, ágyékának összképére, hogyan fest az ezüst kö­zepette rezgő-vibráló csikló, s lesz-e aki még így is hajlandó lesz kinyalni neki. Fíogy megnyugtassam, azt motyogtam-súgtam, csendesedjen, az enyém is őszül már... Meglátogattam a Mezeit. A szerelmespár is sziesztázott éppen. De nem vettem róluk tudomást, rezzenetlen arccal néztük szegény, deformált Mezeivel a Pompák királyát. Csak most értettem meg Dudust - valóban: Pompa. A Lét Pompája! Pompa! Pompa! Pompa! üvöltöttem hazafelé jövet, a Járás forró sziksójában ro­hangálva, mind fölijesztve a tanyák közötti tarlóról a szélkiáltót. Pompa! Pompa! Pompa! üvöltöttem, mert csak így, akárha egy varázsszóval, tudtam elhessegetni Mezei ólomcsővel szétvert arcát. Pompa! Pompa! Pompa! Pompa! Hazaérve a nagy befőttesüvegbe szorult egérmúmiákat tanulmányoztam. Mi­niatűr Pompeji. Pompeji! Pompeji! Pompeji! kiáltoztam még mindig. Istenem, itt is van egy pár, amely akárha összeölelkezve aludna a maradék lisztben. Nulláslisztet felejtettünk a nagy üvegben, amikor tavaly künn laktunk. Boldogan fiadztak a nulláslisztbe. És fel is nevelődtek rajta. Ám egy napon többé már nem mászhattak ki. A többi 7

Next

/
Oldalképek
Tartalom