Forrás, 2000 (32. évfolyam, 1-12. szám)
2000 / 10. szám - Tolnai Ottó: Jégzsinór (A Járásszéli naplóból)
mezeiegér, amely a tanyán inkubálódott, könyveim lakkos gerincét rágta le. Arany, Edgar Poe, Faulkner, Pilnjak. (figyeljük csak meg, Danilo Kis milyen fontos írónak tekintette Pilnjakot - ránk is nagyon hatott a Popa által kiadott Farkasok és gépek például), és hát a legínyencebb falatok, az Erdélyi emlékírók gyönyörű sorozata, amelyet, Kós Károly könyveivel együtt künn tartottam a tanyán. (Még jó, hogy a halinakötésű sorozatot a városban tartom!) Én a vércsetojást szeretem legjobban. Agyag Peti a feketerigóét. Meg kell látogatnom Agyag Petit. Azt mondta, kész az új ház pincéjében a műhelye. Be kell vinnem neki a szegedi Régi Zsinagóga udvarán rendezett kiállítása megnyitószövegét: a Jégzsinórt Mondja, hiába őrizték, valaki ellopott egy tojását. A kanizsai fesztiválon Nagy Józsefék improvizáltak kerámiatojásai között. Dusi, a borbély, megborotválta a tojásokon üldögélő Bicskei Bütyök fejét. Dusi finom, puha lény, abszolút borbély. Az édesapja, kis érdes emberke volt, a régi Jugoszláviában zsandár. Mielőtt ellumpenesedett volna (ma már csak részegeket borotvál az utcai padokon, meg hullákat a kápolnában), Dusi kifejezetten fess férfi volt, akárha egy olasz némafilm hőse. Meg kellett volna mutatnom Jóskának a Tolnai Világlexikon tojás-táncot bemutató fotóját. A szomszéd meséli, hogy az újsághirdetésre jelentkező csordás az idén nem csak pénzt meg szalonnát kért, hanem hetente egy asszonyt is. Azt mondta, a sajátjaikat is adhatják. Felváltva. A férfiak megdöbbentek, egyesek kiabálni kezdtek, az asszonyok, körben a fal mellett, a padkán, csak lesütötték a szemüket. Volt akinek izzani kezdett az arca. Elzavartuk a neceguga komát, mondta a szomszéd. Kár, hogy nem csaptunk egy kicsit a nyaka közé a kancsukával. A Breughel-mappámat is megrágták a mezei egerek. Különös lehetett, ahogyan a Gyermekjátékok lapjain iringáltak az üvegből kijutott (őket Wittgenstein szelleme segíthette) kis rózsaszín csöppségek. Igen, ez is a Mikrokozmosz hoz tartozik valójában. A gyöngytyúkok a nagy, öreg, kiszáradt ecetfákat szeretik. Orapontossággal repülnek föl rá az ól tetejéről. Olykor a hízóknak sikerül egyet-egyet elkapni. Csak a nagyobb tollakat köpik ki. Nem tudom, melyik a szebb, a gyöngyszürke avagy a fehér. A gyöngytyúk szemölcsös, ciánpatinás feje még mindig felfedezetlen. Mutatják: a kismacska szopja a kutya faszát. Én, a merész irodalmár hirtelen nagyon elszégyellem magam. Be kellett látnom, tényleg csak a papíros felett vagyok nagylegény. Noha a Jégzsinórban írtam a rasszista, a fekete kiscsibét agyonverő kotlósok szemhéjának bevarrásáról, most, hogy szemtől szembe (még sosem használtam ilyen élesben ezt a kifejezést: szemtől szemben, már-már a szemet-szemért közelségében) láttam ismét, kis híján elszédültem. Szlovákné mondta a múltkor, hogy problémái vannak a szemével. És a szembogarába kap injekciókat. Úgy éreztem, én vagyok a kotlós, és a szomszédasszony minden öltésnél elvéti: a szembogaramba szúr. Valójában minden egyes kis bejegyzésemnek ilyen pontosnak kellene lennie, mint ezeknek az öltéseknek-szúrásoknak. Jóllehet, én egész nap csak itt ülök a gangon. És nézem, bámulom - üresben - a sűtt legelőt. A sziket. Pontosabban egy megdőlt csenevész fát Velebit irányában. Tihamér 81-ben lefestette. A Sárgaárok 8
