Forrás, 2000 (32. évfolyam, 1-12. szám)
2000 / 9. szám - Pomogáts Béla: Faludy György kilencven esztendeje
és epikai beszámolót, ezt követték később (először az emigrációban, majd idehaza, a rendszerváltozás után) Nyeste Zoltán, Erdey Sándor, Gábori György, Bíró Sándor, Böszörményi Géza, Györgyey Ferenc Aladár, Benkő Zoltán és Sztáray Zoltán visszaemlékezései. A recski viszonyokról, az ott végbement eseményekről, a munkatábor rabjairól így mára meglehetősen részletes képet szerezhet az olvasó. A Pokolbéli víg napjaim a magyar, és különösen a huszadik századi magyar memoárirodalom hagyományait követi, egyszerre világítva meg a memoár hősének élettörténetét és körülötte magának a megidézett kornak a történetét. Ugyanakkor valóságos regény: regényszerűségét mindenekelőtt az okozza, hogy a történetek során kibontakozó hős személye sok tekintetben elválik az emlékező személyétől, és a hős ilyen módon nem pusztán rekonstruált, hanem megformált személyiség. Ez a regényszerű személyiség igen változatos szerepekben jelenik meg a történet során: a párizsi, a marokkói, az amerikai, a budapesti és a recski történetek epikai hőse rendre más jelmezt ölt fel, egyszer politikai emigráns, máskor kalandokat kereső vagabund, végül pedig a láger-rendszer embertelen világával megküzdő értelmiségi, aki éppen értelmiségi mivoltának megőrzése által képes úrrá lenni a borzalmas körülményeken. Ennek a több szerepben is megjelenő regényhősnek az identitását valójában a személyiségnek az a belső magja adja, amely Faludy György költészetéből ismerős. Vagyis az a személyiség, amely a szellemi és érzelmi kalandok sűrűjében is meg tudja őrizni ragaszkodását, hűségét a szabadság és az európai kultúra nagy eszményei iránt. Faludy György kiváló elbeszélő, ezt személyes ismerősei, az általa előadott történetek hallgatói is tanúsíthatják. A Pokolbeli víg napjaim (világ)sikeréhez is bizonyára hozzájárult az a kiapadhatatlan mesélőkedv, amely az önéletírás epizódjait megformálja. Ez a mesélőkedv nagyjából két tradícióból táplálkozik: egyrészt a magyar elbeszélő hagyományból, amely a régi emlékíróktól kezdve Jókain, Mikszáthon és Krúdyn keresztül alakította ki és vitte tökélyre az anekdotákból építkező epikus előadást, másrészt abból a jellegzetesen budapesti társas történetmondásból, amelynek ugyancsak az anekdotikus feldolgozás ad epikai alakot. Mindez egyszerre vidéki és nagyvárosi formaképző hagyomány, és végül is ez a hagyomány teszi lehetővé, hogy Faludy György az önéletrajzi regény prózapoétikájának eszközeivel jelenítse meg élettörténetének egy rendkívül mozgalmas és érdekes szakaszát. A második emigráció természetesen új élményekkel, új ihletforrásokkal is gazdagította Faludy György költészetét. Korábban már hivatkoztam arra a vallomására, miszerint mindig is vonzódott az ismeretlen városokhoz és tájakhoz, mindig örömmel fedezte fel a történelem és a kultúra emlékhelyeit. Angliában, Franciaországban, Olaszországban és az észak-amerikai földrészen tartózkodva igen sok versében adott képet természeti vagy kulturális élményeiről (Zsuzsával Firenzében, Firenze, 1928, Az cpheszoszi könyvtár, Északi nyár, Repülőgép száll minden felhőből..., Cafe Flore). Ezek a költemények nem csupán az idegen vagy éppen ismerős tájak és városok meghitt hangulatát idézik fel, egyszersmind személyes vallomások arról a lelki biztonságról, amelyet a keleti despotizmus pokoli köreiből szabadult költő a nyugati életformában: az életnek egy hagyományok és értékek által szabályozott rendjében talált. Ez az életrend természetesen nemcsak a szovjet társadalmak hisztérikusan átpolitizált világától tér el igen előnyösen, hanem a modern civilizáció, a tömegkultúra nyugati jelenségeitől is. A British Museum könyvtárában című vers például így beszél arról a végtelen nyugalomról, amely a költőt az angol könyvtár jól ismert olvasói között tölti el. Faludy György mind keservesebb ellenkezéssel figyelte a modern tömegkultúra silány termékeinek és az általuk képviselt mentalitásnak az előretörését, annak az új barbárságnak a térhódítását, amely erőszakosan vagy manipulativ eszközökkel fokozatosan háttérbe szorította az európai civilizáció hagyományos szellemiségét, a magaskultúra értékeit. Versek sorában, így Apámhoz, Apocalyptica, Ibii Amár Al-Andaluzi, Petnmius, Draktult 46
