Forrás, 2000 (32. évfolyam, 1-12. szám)

2000 / 9. szám - Bogdán László: A dáridó (elbeszélés)

Drakula sugalmazására... Türelmetlenül meredtem az öregre, zavart a kacagása. „Dehát ez nem is akkora nagy baj - magyarázta Ármin apó kedélyesen a széke­lyek sem úgy beszélnek magyarul, ahogyan mások." „Ezt ő nem érti? - jött várat­lanul indulatba a szintén jelenlévő Páun ezredes -, magyarok vagy nem magya­rok azok a kurva székelyek?!?" „Magyarok, persze, de különösen beszélnek, összetéveszthetetlen nyílt E-vel például, ezért azután a többi magyarok közül, akiknek ez szintén azonnal feltűnik, sokan kinevetik, ki is gúnyolják őket, a ma­gyar beszédnek is vannak változatai ezredes elvtárs, ne gondolja a domnu colonel, hogy mi románok is egyformán beszélünk, az erdélyiek is, az oltyánok is, a moldvaiak is másképpen beszélnek, az erdélyiek egy része példának okáért fel­ismerhetően lágyítja a szavakat, még érthetőbben nyeznek ezek a derék embe­rek, gyakorolja ezt például Spiridon főhadnagy elvtárs is, akkor ha a gyanakvó székelyek rá is jönnek buzgalmukban, hogy mégsem teljesen az övék, nem ma­gyar, azt hihetik legalább, hogy erdélyi. Ilyen egyszerű..." Hát igen, doktornő ilyen egyszerű, ilyen egyszerű volt minden. „Hát nyezzél akkor Nicolae - vigyorgott sokatmondóan Páun ezredes, mint aki végre tisztába jött a világ titkai közül egynémellyel -, nekem mindegy, ha sipítozol, mint a csán­gók!", mert erről is beszélt a feltűnően tájékozott öreg órásmester, s ravasz fekete szeme közben gúnyosan villant meg, mint egy szemafor: „akár őzhetsz is - foly­tatta Páun, bizonyítva, hogy igenis mindenre odafigyelt, ami elhangzott -, mint a szegediek, ahonnét Horthy admirális is jött, egy tenger nélküli ország tengerna­gya, s fehér lován büszkén feszítve indult meg elfoglalni az országot, tőlünk, megszálló románoktól, akik, meg kell mondanom, meg is könnyítettük a dolgát ebbéli igyekezetében, hiszen levertük a gyilkolászó pesti kommunárok lázongá­sát, és elüldöztük a szép Pestről Kun Bélát és bandáját!..." Igen, ennyit tudott körülbelül Páun ezredes, s még ez is sokkal több volt annál, mint amit akkoriban én tudhattam, hát buzgón bólogattam, odafigyeltem az öreg órás tanítására, és elkezdtem nyögve nyezni, a szavakat kifacsarva, és hülyén lá­gyítva beszélni magyarul, de persze ezt akkor azonnal elfelejtettem, ahogy az el­ső székellyel találkozhattam, amiután egy szörnyű viharos éjszakán mégiscsak megérkeztünk abba az isten háta mögötti volt vadászkastélyba, hiszen akkoriban ebben a balcsillagzat alatt szenvedő faluban alaposan felgyorsultak az esemé­nyek, szinte kitört egy népfelkelés is, de nekünk minderről nem volt tudomá­sunk, mi csak annyit tudtunk érkezésünkkor, hogy néhány őshonos atyafinak megjelent az ördög, ezen Gelu nagyképűen röhögött is, engem viszont valami is­meretlen eredetű szorongás kerített hatalmába, s amikor a vaksötétben fölfele araszoltunk a hegyi úton, zuhogni kezdett az eső is, és bőrig áztunk, amíg nagy nehezen felhúztuk a ponyvát... Olyan iszonyatos felhőszakadás zúdult ránk, hogy szinte bőgött körülöttünk a hatalmas rengeteg, s mivel én emlékeztem arra, hogy Drakula némely látogatását szintén efféle viharok előzték meg vagy kísér­ték, meg voltam győződve arról, hogy most is ő, vagy azt a kis falut különös elő­szeretettel meg-meglátogató ördög ólálkodik a környéken, s a vihar az üdvözlete számunkra, isten hozott a rémségek birodalmában! ha szabad cinikus lennem? Most így, utólag könnyen beszélek, de akkor a zabszem sem fért volna a... Hihe­tetlen iszonyatos szélvihar rázta a fákat, mozgatta a kocsit, tépte az átázott pony­13

Next

/
Oldalképek
Tartalom