Forrás, 2000 (32. évfolyam, 1-12. szám)
2000 / 9. szám - Bogdán László: A dáridó (elbeszélés)
Bogdán László A dáridó Hosszas kórházi, majd szanatóriumi kezelés után került vissza másodszor is a céghez, az operatív osztályra, Páun ezredes hírhedett csapatába, és egy ideig újra Geluval, a közben őrnaggyá előlépő egykori társával dolgozhatott együtt, aki a szívós és beosztottjaiért s nem utolsó sorban persze a saját „jó híréért" oroszlánként küzdő ezredes közbenjárására szintén megúszta a börtönt; a szép Nóra halálát „sajátos balesetinek minősítették, és a feljelentést tevő Falstaff fivéreket (egyik jobb, a másik bal lábára maradt egész életére sánta! hűségesen őrizve a Gelu pisztolygolyóinak nyomait!) „köztörvényes bűnözőként" állították bíróság elé, és hamarosan nyomtalanul tűntek el a román börtönrendszer, még a beavatottak számára is áttekinthetetlen katakombáiban; évekre kitűntek a képből; időnként mégis különféle titkos üzenetek jöttek tőlük; névtelen levelekben biztosították az alávaló Gelut és azt a gálád és kretén beosztottját, engem - aki akkor már főhadnagy voltam és karrierem Páun ezredes jóindulatának köszönhetően meredeken ívelt fölfelé, várható volt, hogy ha valamivel netalántán véletlenül „kitüntetem" magam, soronkívül kapitánnyá léptetnek elő! -, hogy bosszújuk (nyugodjunk csak bele vagy rettegjünk estétől reggelig, ez is, az is csak a mi bajunk!) nem fog késlekedni s előbb utóbb elér majd bennünket; előbb-utóbb a szemünkbe néznek majd (ne féljünk, vagy ha igen úgyis mindegy!) mielőtt kitaposnák azt a rohadt belünket, és puszta kézzel kitépnék mellkasunkból sátáni szívünket, mert minek éljenek ilyen latrok, pokolfajzatok, mint mink, miért rondítsák el a jóisten legszebb, százszorszent hazájának tiszta levegőjét bűzös leheletükkel... És más ilyesmik... Látnivaló volt, hogy a Falstaffok teljesen olyanok, mint a Bourbonok, nem tanulnak, de nem is felejtenek, és az is látnivaló volt, hogy mégiscsak élnek - megvannak! - valamelyik távoli börtönszigeten, bosszújuk élteti őket elsősorban, de nem volt időnk és érkezésünk megkeresésükkel foglalkozni (hol volt akkor még a számítógépes nyilvántartás? aktakukacok voltak és aktalabirintusok), noha Gelu tervezte, hogy mégiscsak elő kellene keríteni őket, még a végén valamelyik elsietett amnesztia következményeként kiszabadulnak, megkeresnek, ránk is találnak, és tényleg fejbe vernek egy sötét utcasarkon, amelyből épülő és tülekvésnek szépülő Bukarestünkben már akkor is volt éppen elég, de Páun ezredes, amikor megmutattuk neki is az egyre kacifántosabb és kimondottan bő képzelőerőről árulkodó átkozódó és fenyegető Falstaff-leveleket, csak gúnyosan vigyorgott, „ezektől féltek? - kérdezte -, van pisztolyotok, vagy nincsen? csak fürdőző nőkre tudok lövöldözni vele s a levegőbe puffogtatni? ha 5
