Forrás, 2000 (32. évfolyam, 1-12. szám)

2000 / 7-8. szám - Csordás Gábor: Rontás és reménység (vers)

„Kalevának három hőse lett házamnak ismerőse.

Először re mind a három hasztalan kérte a lányom. Vejncmöjnen másodjára orrolt meg rám s Pohjolára. Igaz, ifjú Ilmarinen a lányommal ment el innen, ajtónállóm nem alhatik: hátra van még a harmadik!"

Louhi lányát viszi a vő, de nem múlik az esküvő, fényes az ég fönt Északon, tart tovább a lakodalom, fénylenek az éles kések, kántálnak a kantelések, vállukról az ing lemállik, mégis mondják, mindhalálig!

V. A nők szigete

Vén vajákos Vejnemöjnen, öreg istenek utóda, teremtő titkok tudója megjárván a múltak mélyét megzcndíti kanteléjét. Szépséggel szánva a szűnőt, teremtettel tovatűnőt, drága dallamot kanyargót, énekli a lakodalmat:

„Pusztaságos Pohjolában, pohjolai palotában kilenc álló nap nudattak, elidőztek, iszogattak jámbor népek, jóbarátok, sátorozó süvek, ángyok, medve, hiúz hajszolói, lápi lombkunyhók lakói, farkasvermek vámszedői, szittyósok szántóvetői.

Hős ott nem hiányzott egy sem, csak a lélia Lemminkcjnen.

Őt az úrnő nem kérette,

szolgálója szavát vette, hogy nem hívja azt a legényt, kötekedő, konok szegényt, könnyűkezű kardforgatót, veszett vendégriogat ót, a pátyolgatott porontyot, szőke, szép szoknyabolondot, Északhonban hoppon maradt hősök közt a harmadikat.

Vitte Louhi lányát a vő, s tartott tovább az esküvő, nem lankadt a lakodalom. Árnyék forgott a falakon, fénylettek az éles kések, kántáltaka kantelések, s mire mind elmentek végre, annyi füst szállt föl az égre, hogy ellátszott Kalcváig,

Leniniinkejnen ku nyílójáig.

Hirtelen jő a hívatlan, szóval szól a szólítatlan:

»Lakodalom ez, vagy átok?

Csak lerágott csontot látok, száraz morzsát, szennyes edényt, se menyasszonyt, se vőlegényt! Hol a gazda, hogy köszöntsön, serlegembe jó bort öntsön?«

»Üres a ház, Lemminkcjnen, bár az asztal még szcdetlen, ellobbant a lakodalom.«

»Addig tart, míg én akarom! Édes úr, elő az étket, fogadd illőn a vendéget!

Elő a sültet, kenyeret, ettem iszapot eleget a tuoni tóban fekve, pokol tornácára vetve!«

»Ülj le, ám ügyelj a szóra!«

»Hogy vártam a hírhozóra három álló nap hiába,