Forrás, 2000 (32. évfolyam, 1-12. szám)

2000 / 7-8. szám - Csordás Gábor: Rontás és reménység (vers)

szemfájdító szikrát hányva villan mint sirályok szárnya, jégcsillámmal já tszó felleg. Fent, hol fényesen kerengnek csengő-bongó égi boltok, örökkön-örökké boldog szüzek szoknyaszéle szálldos.

Vcjnemöjnen, tudós táltos elborult lelkét belakja Ajnó apró árnyalakja.

Hasztalan halálnak éje. Vcjnemöjnen holt szüléje fűvel, földdel elvegyülve, gi/anták gyémántjába gyűlve, sötét savakkal sodorva, opálszín olajba oldva, szétrezgő porként a szélben kristályként a kő szívében féltett fiához fölérez, gyengéden szól gyermekéhez:

„Férfinak mit ér egy felhő?

Vár a világ, édes Vejnö!

Ébredj, fiam, fent Északon vár Ajnónál különb asszony! Párodért menj Pohjolába,

Észak éltető honába!"

Ha távolból a hajnali tundrán mennydörgést hallani, hóka lován Vejnö vágtat bajt keresve mint a bánat.

Űzik szellemszülte lények, látomások és lidércek.

Arca verejtékben ázik, ny ugha tat lan nyarga lászik, küszködik káprázatokkal, mint hal, húsában horoggal, s szívében az üldözője.

Várja Vcjnőt, hogy megölje, jöttét már gyáván vigyázza kinek véle egy a gyásza: bosszúvágyó Joukahajnen.

Jaj neked, legyőzhetetlen! Ajnóért a véred ontja puszták acsargó porontya! Joukahajnen, az esztelen acélt szegez szíved ellen! Véged van, világvarázsló!

Egy helyen, hol mély a gázló s bővizű zuhatag bömböl, Vejnö lova visszahőköl, veszélyt szimatolva horkan, megáll a sebes sodorban.

Pendiil Joukahajnen íja, szakad a heveder szíja, viszi a víz a vajákost, hátán hordozza a táltost. Oszlik a halálnak éje, onnan óvja holt szüléje, magza tát megmenekíti, sodrott rönkre fölsegíti. Elemek közé vegyülve, gyűrűző habokba gyűlve, porlik permetként a szélben, szikrázik a fény szívében, kedves gyermekét kíséri, zöld zúgókon át vezérli, hajtja féltőn ráhajolva hömpölygő, szabad folyóra, honnan hullámok csevegve csenik tovább tengerekre, táguló, tág völgytorokba, honnan hideg Eszakfokra húz a tenger árapálya, így érkezik Pohjolába öreg Vejnö öntudatlan, áldott vén, ágrólszakadtan.

Ott a parton megtalálja Louhi hollóhajú lánya. Rongyait hogy végigméri, egyszerű hajósnak véli, hányódó hajótöröttnek, kit hullámok partra löknek. Késéről kopott kalóznak, messzikedvű martalócnak, akit utolért kudarca.