Forrás, 2000 (32. évfolyam, 1-12. szám)
2000 / 7-8. szám - Csordás Gábor: Rontás és reménység (vers)
Ámde árokszelte arca a lányt ámulatba ejti. Szép szemét rajta felejti vonásai ékességén, teki n tete fényességén. Színlel szűzi ijedelmet, szeszélyből így szít szerelmet, kényesen illegve szökik a bűvszókkal védett körig, ama kétöles palánkig, tölgyfarönkből rótt tanyáig, pohjolai palotáig. Vejnö a nyomában váltig. Lép a konyha küszöbére: Louhi látja, hogy miféle nagy varázsló a vendége, nevezetes nemzetsége. Azért az ajtóban várja, itallal illőn kínálja. Terítik a tölgyfaasztalt és a táltost, a tapasztalt vén vajákost, Vejnemöjnent kérdik egyre, merre jött-ment. Regélné el sorra-szcrre, miképpen vetődött erre. „Elmondom, hogy történt, híven: vad bánat verte a szívem, vágtattam hajnali tundrán, Hisz gonosz hatalma hullt rám, űztek szellemszülte lények, látomások és lidércek. Egy helyen, hol mély a gázló, hiú gyerkőc, hőst gyalázó nyíllal nyergemből kivetett. Száz zúgó törte testemet, vésszel veszejtő valahány. Élesztett észak-foki lány, szeme izzó szén, eleven ige, igéző szerelem. Újul unalmas életem, kérlek, Louhi, add őt nekem!" „Várj csak, vigyázz, Vejnemöjnen! Itt kisasszonyt nem kapsz könnyen, lánykát lenvégért cserébe! Kincses kamarámba nézz be: úrnő vagyok, s nem utolsó! Tíz olajjal teli korsó, lisztes hombár van itt hatvan, kelmék, prémek számolatlan! Dőzsölünk dús gazdagságban itt a pénzes Polijolában! Am ha egy szampót kovácsolsz, csengő csodamalmot ácsolsz, mely napestig aranyat ont, fogadlak, mint kedves rokont!" „Jól van, Louhi, áll az alku! Szív dolgában nem szűkmarkú vejed, a víg Vejnemöjnen. A szampót megszerzem könnyen!" Érzi Észak vészbanyája: emberét most megtalálja! Táltosok közt azt az egyet, aki véle vetekedhet. Kiapad a nedv áfákban, készül az ősz Kalevában. Hősöket nevelő honban a leveles nyár kilobban, a fényben ökörnyál forog, köveken kúszik a nyirok, mire a kaszát leteszik, öreg Vejnö megérkezik. Faluvégi házba indul, hol acél cseng, üllő kondid, a pöröly percig sem pihen. Ott él híres llmarinen, az az erősek erőse, minden mestereknek őse. Veri a vasat szaporán, gyötri gyehennás parazsán, lágyítja lobogó lángon, szeneli szőke zsaráton, érleli érccé a nyerset, énekel rá varázsverset: „Hideg acél, vacogó vas, oldozlak, hogy olvadozhass! Szedem szerre, hogy születtél: 40
