Forrás, 2000 (32. évfolyam, 1-12. szám)
2000 / 7-8. szám - Csordás Gábor: Rontás és reménység (vers)
»Szegény fiam, szánva szánlak, mátkád mást keres magának, kevés, hogy kedvét kitöltse a szegények szűk erkölcse!« »Küllikki, ágyad vetetten! Hol kószáltál, te kegyetlen?« »Átok ült meg, álmot láttam: szikra szállt szét a szobámban, lepedőm lobbantott lángot, takaróm tűzben parázslótt.« »Kínos hűség húzó hínár! Küllikki, nem kötlek immár, kert alján kedvedre kajtass, minden este máshol alhass! Altiok szíved elátkozom, kedves kancám kantározom, vasvértem veszem magamra, kötöm kardom oldalamra, indulok Észak honába, hóval porzott Pohjolába Louhi lányát elszeretni, szíves szép mátkát szerezni!« »Halljad álmom folytatását! Tested tajték-törte mását láttam lebegni a mélyben, Tuoni tó örvényében!« »Lehet, ott lelem halálom pohjolai pusztaságon! Látod majd, ha lelkem szakad: lm fésűmből friss vér fakad.« Vasvértjét veszi magára, köti kardját oldalára. Legyalázott Lemminkejnen fejet nem hordhatja fennen, míg mogorva messzeségben, varázslattal ver vidéken, pusztaságos Pohjolában lángot nem lobbant egy lányban. Míg szívéből ezt a szálkát ki nem húzza, híres mátkát hozván hóba süppedt házba, álnok asszonyát alázva. Hűbbet hűtlen hűlt helyére, szép Küllikki szégyenére. Fölmagaslik hét Imtárra Észak égbe nyúló vára, tömpeorrúak tanyája. Louhi, Észak vészbanyája őrzeti ördögkutyákkal, körbe kétöles palánkkal. Lemminkejnen meg sem állva, kanteléjén hangicsálva palánkról palánkra repked, varázsszót vet az ebeknek. Érczáras ajtóig ér el és a kulcslyukon bekémlel. Bent csiszolt padlójú csarnok, dalt döngicsél három dalnok. Testét töpöríti tüstént, s félarasznyi fertelemként besuttyan az ajtó sarkán. Dal szakad a dalnok torkán, Louhi kígyószemmel nézi, hanem hasztalan igézi. Féktelen, vad Lemminkejnen fürgén az asztalra szökken, idéz iszonyú igéket, égig zeng ajkán az ének. Dalnokokat eldalolva kettőt kényszerít pokolba, harmadiknak, vaksi vénnek erejét veszi az ének. »Hé, te, lódulj, s híreid innen, hogy legyőzött Lemminkejnen!« »Még ha százszor száz szavad van, száz szörnyűség szólítatlan, iszonyúbb ismert igéknél, lehetőbb a locska létnél!« Louhi, Észak vészbanyája s hollóhajú szép leánya szóval kérdi Lemminkcjnent, varázslattal verhetetlent: 36
