Forrás, 2000 (32. évfolyam, 1-12. szám)

2000 / 7-8. szám - Csordás Gábor: Rontás és reménység (vers)

s elragadja udvarából, díszes úri udvarházból.

Küllikki, a kis kegyetlen karjában kezessé szeppen:

»Leszek holtig hű asszonyod, ha vasvérted, rézsisakod, érc szablyád szegre akasztod, szívem kínnal nem szakasztod.«

»Hősi hírt csak hibbant kerget, hogyha hű hitvest ölelhet, vértem rozsda verje - már ha titkon te sem szöksz a táncba!«

Esküvel így kelnek egybe.

Száll a szánkó és sziszegve hasít hűs hornyot a hóba, s patkó peng, rúnákat róva.

Lemminkejnen, ahogy illik, kapja karjába Küllikkit:

»Vélted, hogy csak vagdalkoztam, s aranylwjú asszonyt hoztam! Elve élek, édesanyám!«

Szétnéz Küllikki a tanyán:

Csalfa fényt nem csillantanak rézedények, vaskanalak.

Ami van itt, az is fából, a szegénység szorgalmából.

»Áldja Ukkó ezt az ágyat!

S adja ég, hogy meg ne bánjad szíved szerelmét, te szegény!«

Lemminkejnen, léha legény, hová hurcoltad a hóban azt, ki megszokott a jóban? Esztelen, gondolj előre: hogy fonnyad meg fehér bőre, kényeztetett kis Küllikki aranyhaja hogy hullik ki!"

Vejnemöjnen, vén vajákos, teremtő titkok tudója, ősi istenek utóda megjárván a múltak mélyét, így zenged kanteléjét.

Szedi szerre, sorról-sorra, a sötét sors hogy sodorja Küllikkit, kényes kisasszonyt. Éltető, szent éneket mond Lemminkejnenről dalolva, orv bánatot orvosolva, szépséggel szánva a szűnőt, teremtettel tovatűnőt:

„Száll az idő, rontva rombol. Szép Küllikki kisasszonyból fagyos szemű feleség lett, szomorú-szelíddé érett akárcsak a többi asszony.

Házi munkát ne mulasszon, szorgosság a szív lakatja, rossz vendég a vágy, fogadja türelemmel a teendőt, józan fővel a jövendőt. Lemminkejnen hajnalonta csónakját a vízre vonta, hálókat halomra hordott, összegöngyölt öreg gyalmot, mely póznán száradt az éjjel. Fűzfagallyból font vejszével, vörhenyes vesszővarsákkal, szarvascsont-szigonnyal, szákkal koraestig kint keringett, hétszám hajtva a heringet.

Egy nap addig űzte, mígnem ráestéllett kinn a vízen, s nem tért haza napszálltára.

Küllikki hiába várja.

Szűk szabályba kényszerítve sejdít sérelmet sietve, kunyhó ajtaján kifordul, frissen a faluba indul, s vékony pallón járva végül szilaj szabadságba szédül: virradatig vadul táncol, tébolyult vígan viháncol.