Forrás, 2000 (32. évfolyam, 1-12. szám)
2000 / 7-8. szám - Buda Ferenc: Rendkeresés
Rabgazdaság. Internáló tábor. Fogda. Börtön. Mindehhez némi akasztófahumort sem nélkülöző tömör záradékul mi egyéb következhetne, mint a túlélés történelmi távlatokra nyíló, 56-os mottója? Inkább itt e szar cellában, mint hóttan egy parcellában. * A szóhígításra hajlamos, az üres fecsegésbe belefeledkező ember, úgy lehet, fölfogni sem képes, mekkora szellemi örömforrás, ha találó, pontos, kifejező szavakba foglalhatunk érzést, gondolatot, eszmét vagy akár egy futó ötletet. Feloldás, könnyebbülés, megtisztulás felé vezet még a mélységes bánat, a súlyos sérelem, sőt a kiúttalannak látszó kétségbeesés méltó megfogalmazása is, hisz amit kimondok, megnevezek, az szemtől-szembe kerül velem, s így már nem törhet rám orvul, titokban, nem kínoz, nem nyomaszt láthatatlanul: a kimondás, a néven nevezés által az arcába világítok, magammal egy síkra, egy szintre vonom. Netán épp ez utóbbi: a magunkkal egy szintre vonás az, ami miatt a Tízparancsolat megtiltja az Úr nevének okkal-ok nélkül való emlegetését? Bizony meglehet. Hiszen ha egyedül Ő az, aki magához emelhet, úgy Őt fölösen használt, gyarló szavakkal, tudatlan beszéddel a magunk szintjére leráncigálni: káromlás, vétek, méltatlan ostobaság. Merénylet az örök rend ellen. Miért is maradna hát büntetlenül? * A Szó, az Ige kapcsán: a nyelvről. Úgy gondolom, hogy amiképp nincsenek fejlett és primitív emberfajták, azonképp nincsenek fejlett és primitív nyelvek sem. Az ember, a Homo Sapiens minden egyede ugyanahhoz a fajhoz tartozik, elválaszthatatlan, meghatározó képessége a tagolt, strukturált beszélt. Csak a kollektív önzésből eredő rasszizmus, a megkövült, konok tudatlanság táplálta gőg - avagy: a gőg táplálta tudatlanság - állíthatja a fentiek ellenkezőjét. A valaha volt és ma létező nyelvek mindegyike kiválóan megfelelt s időről-időre alkalmazkodott a beszélői által támasztott mindenkori követelményeknek, többnyire még akkor is, ha a vesztére törtek (ez általában együtt jár azzal, hogy a nyelv beszélőinek is a vesztére törtek). A nyelvek - hangtani, szókincsbeli, mondattani, sőt tipológiai - változásai a megváltozott körülményekből és követelményekből erednek. Én ezt nem nevezném fejlődésnek. Milyen szempont(ok)ból fejlettebb - csak úgy találomra - a kínai, a görög, a héber, a német vagy akár korunk lingua franca]a, az angol, mint - mondjuk - a dajak, a yoruba, a kalmük, a polinéz, a kecsua, az eszkimó vagy a sziú? Az angol közismerten tömérdek szót tud a hajózással kapcsolatban, a német a különböző mesterségekre vonatkozólag; oly sokat, hogy még más nyelvekbe is jutott belőlük. Ám ha az állattartás szakszókincsét nézzük, egyikük sem ér a kalmük nyomába. Filozófiai fogalmakra egy eszkimó valószínűleg szegényesebb szókészlettel rendelkezik, mint egy görög, a domborzati, az időjárási s főleg a hóviszonyok nyelvi megjelölésében viszont verhetetlen. A sziú nyelvek expresszív erejét, hajlékonyságát, igealakzatainak finom különbségtételekre 26
